Miért tesz jót az alkotás a lelkednek? Miért érdemes rajzolni, festeni akkor is, ha nem érzed magad tehetségesnek?
Orhan Pamuk irodalmi Nobel-díjas író gyerekként, egyedül tanult meg festeni és rajzolni. Emlékirataiban leírja, hogy eleinte egyáltalán nem érezte, hogy tehetséges lenne… és maga az alkotás adta öröm sokkal fontosabb volt annál, hogy szép-e az, amiket alkot. Idővel a sok pozitív visszajelzés önbizalmat adott neki, és szívesen festett azért is, hogy másoknak örömet szerezzen ezzel.
Az író 6 pontban foglalja össze, miért örömteli és lélekemelő számára a hobbi festés. Ez a remek összefoglaló számodra is hasznos lesz:
Az idézetek mind Orhan Pamuk: Isztambul című életrajzi regényéből valók.
Ajánlom neked a teljes könyvet, igazán inspiráló írás!
1. Az érzés, hogy tetszeni fog annak, akinek készíted a képet, megszépíti magát a festés élményét is!
„Természetesen ott volt annak az öröme, amikor a festés mámoros pillanatai véget értek, és saját képeimet meglátva arra gondoltam, mit szólnak majd mások ehhez a csodához. Tudtam, hogy meg fogom mutatni néhány embernek, tudtam, hogy tetszeni fog nekik, hogy dicsérni és szeretni fognak érte, és valahol a lelkemben már festés közben éreztem, hogy hamarosan elérkezik ez az örömteli pillanat. Ez a várakozás idővel elmélyült, összefonódott a festés pillanataival, és így már azok a percek is boldogsággal teltek meg, amikor az ecset még a papíron járt fel, s alá.”
2. Sok gyakorlással már emlékezetből is megy a rajzolás és a festés. Nincs jobb érzés annál, amikor szinte magától mozog az ecset a papíron. Önbizalmat ad, és büszkeséggel tölt el.
„Ahogy festettem és megfigyeltem más képeket, idővel az agyam és a kezem is elsajátított egyfajta képességet. Amikor egy fát rajzoltam, a kezem már szinte magától mozgott. A gyors ecsetvonások közben élvezettel és álmélkodva figyeltem a kezem festette vonalakat, mintha valaki másnak a művei lettek volna. Mintha valaki más telepedett volna meg bennem, és ő festette volna meg a képet. Ez a másik lelket öntött belém, okos volt, és ellenállhatatlanul vonzódtam hozzá.
Csodáltam ezt a másikat, és hinni akartam benne, hogy egyszer én is olyan nagyszerű és érdekes lehetek, akárcsak ő. Míg e másikat csodáltam, lényem másik fel szemügyre vette a fa hajlatait, a hegyek elrendezését, az egész képet, és hirtelen önbizalmat éreztem, hogy mindezt én teremtettem a semmiből, egy üres papíron. Eközben az ecset hegyére is figyeltem, anélkül, hogy pontosan tudtam volna, mit teszek, másfelől azonnal meg is néztem, ha elkészültem valamivel.
Ez utóbbi pillanat a tudat reflexió pillanata, amely kicsit a kritikához hasonlított, szintén örömöt okozott. Az igazi öröm mégis az volt, hogy az ecset magától húzta a vonalakat, és a kis festő a keze mozgását figyelve közben fölfedezte saját szabadságát és bátorságát. Kiléptem magamból, belém lépett valaki más, e találkozásból festmény született, és ecsetemmel úgy csúszkáltam a papíron, mint egy szánkózó kisfiú a hóban.”
3. A festés elrepít egy csodás világba. Ez a belső világ azonban titokban maradhat, akkor is, ha megmutatod másoknak a képeidet.
„Úgy tűnt, az agyam és a kezem külön életet él, és ez valahogy ösztönösen arra emlékeztetett, hogy elmém is bármikor képes volt elmerülni egy képzeletbeli, belső világban. Ám e belső világokkal ellentétben kezem önálló életét és alkotásait sosem kellett rejtegetnem, sőt mindenkinek mutogattam, és büszke voltam, ha dicséretet kaptam érte. A festés egy olyan másik világba vezetett, amelynek létezése miatt nem éreztem bűntudatot.”
4. Te is úgy érezheted, hogy amit megfestesz, azt birtokba is veheted! Megfestheted azt a világot, amire vágysz, és ezáltal közelebb kerülhetsz a vágyaidhoz, erőt gyűjthetsz a megvalósításukhoz.
„Bármilyen fantasztikus házakat, fákat vagy felhőket ábrázoltak is, képeimnek mindig volt egy anyagi, egy valóságos oldala is. Ez nagyon tetszett nekem. A ház, amelyet festettem, mintha az én házam lett volna. Úgy éreztem, amit meg tudok festeni, azt birtokba vehetem. A képen tett felfedezések, hogy ott lehettem saját festett fám árnyékában, saját tájképem közepén, ismét egy másik világba kalauzoltak az unalmas hétköznapokból, ráadásul ennek a másik világnak volt egy valósága is, hiszen magát a képet másoknak is meg tudtam mutatni.”
5. Az otthoni alkotóműhelyed berendezése, a művészkellékek önmagukban is varázslatosak és szeretni valóak! Jó érzés csupán a közelükben lenni.
„Szerettem a szagát, a fizikai létezését a papíroknak, a ceruzáknak, az ecseteknek, a rajzfüzeteknek, a festékes dobozoknak. Őszinte szeretettel tudtam simogatni az üres rajzlapokat. A képeimet mindig megőriztem, és tárgyi, anyagi valójukban is szerettem őket.”
6. A festés gazdagabbá teszi az életedet és menekülőutat ad a szürke hétköznapokból.
„Az apró szokások és örömök fölfedezése és a dicséretek elhitették velem, hogy különleges vagyok, hogy más vagyok, mint a többiek. Ezt másoknak nem mondtam, és nem hencegtem vele, de azt akartam, hogy mások is érezzék. A festés, akár a bennem élő másik világ, gazdagságot adott az életnek, és személyiségem elfogadott és megbecsült részévé tette azt a képességet, amellyel tudatosan menekültem ebből a poros, félhomályos igazi világból.”