Akvarell festési tippek-trükkök kezdőknek / 5. rész: Negatív festés lépésről-lépésre

Ahogy azt az előző akvarellről szóló bejegyzésemben ígértem, most a negatív festési technikáról lesz szó, ami Fanni kolléganőm egyik kedvence, úgyhogy ő fogja bemutatni ennek a festési technikának a lényegét egy egyszerű példán keresztül. Hidd el, ha kipróbálod, Te is a rabjává válsz majd! :)

Első ránézésre kicsit macerásnak és bonyolultnak tűnhet, de hidd el, egyáltalán nem vészes ez a technika. Igaz, hogy viszonylag sok időbe telik egy ilyen kép elkészítése, mégis abszolút megéri!

A technika lényege, hogy rétegről-rétegre “visszafele”, a térben hátrafelé alkotunk meg egy képet. Hogy jobban értsd, leírom lépésről lépésre ennek a leveles képnek az elkészítési folyamatát. Bátran próbáld ki Te is, akár kisebb méretben is!

Szükséges eszközök:

Festés lépésről-lépésre:

Elsőként én előkészítettem a papírt, azaz körbe ragasztottam a papír ragasztószalaggal, hogy a végső képnek legyen egy szép fehér kerete. Továbbá körzővel rajzoltam a közepére egy kört, amit szintén üresen hagytam, mert ahogy azt már írtam, oda később írtam az ajándékozottnak pár sort. Ezek természetesen elhagyható lépések.

Ezek után következhet az első fontos lépés, mégpedig a papír benedvesítése. A nagyobb ecsetet jól belemártottam a vízbe, majd tiszta vízzel átkentem az egész lapot. Nem kell hogy nagyon tocsogjon, vagy megálljon rajta a víz, csak legyen szép fényes az egész lap.

Az alap szín nagyon világos, mert később folyamatosan egyre sötétebb rétegek kerülnek rá.

A következő lépésben felvittem az első réteg halvány festéket. Kikevertem 2-3 világos sárgás-zöldes árnyalatot, majd a még vizes felületre maszatoltam belőlük. Hagytam, hogy szépen összefollyanak a színek a lapon. Kisebb foltokkal dolgoztam, hogy a végeredmény izgalmas legyen. Fontos, hogy tényleg halvány legyen, mert a következő rétegek egyre sötétebbek lesznek, így fog majd jól érvényesülni az első réteg.

Hagyd, hogy alaposan megszáradjon a festék. Ezt úgy tudod ellenőrizni, hogy odaérinted a kézfejed, és ha már nem “hűvös” a lap, akkor tutira megszáradt.

Ezután rajzolj fel halványan egy neked tetsző mintát grafit ceruzával. Én egyszerű leveleket választottam, úgy gondolom, ezzel jól tudom érzékeltetni a teret, azaz a különböző rétegeket. Oszlasd el a lapon, hogy mindenhol kb. egyenlő arányban legyenek levelek, de hagyj köztük sok üres helyet is, hogy majd a többi levél is odaférjen a későbbiekben.

Itt már körbefestettem az első rétegre szánt leveleket. Hagytam bőven helyet a következő rétegeknek…

Ha kész vagy a mintával, keverj ki egy picit sötétebb árnyalatú zöldet/sárgát, mint először, majd kezd el kifesteni a lapon a negatív tereket, azaz a színezőkkel ellentétben ne a mintát (leveleket) fesd be, hanem a körülöttük lévő üres/negatív teret. Ha végeztél, látni fogod, hogy a világosabban hagyott levelek szinte világítanak a lapon. :)

A folytatásban ezt ismételd meg még legalább kétszer, hogy több réteged legyen!
Tehát a sorrend: 1. rajzolás >> 2. körbe festés sötétebb árnyalattal mint az előző réteg >> 3. száradás

A második réteg leveleit rajzolom. Az első réteg világos levelei csak úgy világítanak!

Fontos, hogy mindig a már kész levelek “alá” rajzold a következő mintákat, és erre figyelj a festésnél is, mert a második, harmadik rétegnél már könnyű belekeveredni, hol is tartasz… Haladj szép lassan, mindig várd meg, míg az előző réteg megszárad, és mindig egyre sötétebb árnyalatot keverj ki a választott színekből.

Itt már a harmadik réteg leveleit rajzolom fel.

A végén legalább három különböző árnyalatú levél réteget fogsz kapni. Egyre kevesebb részt kell majd kifestened a lapon, ami így egyre inkább életre kel majd! Optikailag olyan megtévesztő lesz a végeredmény, mintha egy nagyon bonyolult, sok színből álló kompozíciót festettél volna, pedig csak egyszerűen körbefestetted a megrajzolt mintákat párszor…

Kész levelek közelről

Az eredmény egy kesze-kusza erdő/bokor/dzsungel, attól függ, te mit látsz benne! :) Az előrébb lévő levelek mindig világosabbak, mert több fény jut rájuk, míg a hátrébb lévő levelek egyre sötétebbek, hiszen egyre kevesebb fényt kapnak.

Kész kép, közepén egy idézettel

„Ha igazán szereted a természetet, mindenhol megtalálod a szépséget!”

Vincent van Gogh

Gyönyörű képeket lehet alkotni ezzel a technikával. És nem muszáj a teljes képet így megalkotnod, hiszen készülhet így csak egy kis részlet is. :)

Remélem tetszett ez a technika és Te is ki fogod próbálni!

Az akvarell-sorozat utolsó, 6. rész is hamarosan érkezik, amiben inspiráló művészeket és gyönyörű akvarell alkotásokat fogok összegyűjteni.

Ha még csak ismerkedsz az akvarell technikával, olvasd el a sorozat előző részeit is:

  1. rész: Akvarell festékek
  2. rész: Ecset választás akvarellhez
  3. rész: Akvarell papírok
  4. rész: Különleges technikák akvarellel

(A leckét készítette: Fanni)

Követed az emailes inspirációimat és a videós leckéket?
Ha még nem, akkor itt tudsz jelentkezni »
Tavaszi Élménykurzus
Művésznapló

Hozzászólás a(z) Magony Ferencné bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


24 hozzászólás “Akvarell festési tippek-trükkök kezdőknek / 5. rész: Negatív festés lépésről-lépésre”

  1. Romhányiné Szilágyi Anna avatar Romhányiné Szilágyi Anna szerint:

    Tetszik,jó, hogy középen a szövegnek is van helye.

  2. Varga Mónika szerint:

    Kedves Zsófi és Fanni,
    kipróbáltam ezt a technikát, érdekes és izgalmas!! 🙂 Nem árt, ha van egy jobb festék készlet, én egy “iskolással” vágtam bele, a színeredmény nem olyan intenzív, de nagyszerű kikapcsolódás volt így is.

  3. Türk Luca Lea szerint:

    Nagyon inspiráló! Nagyon nagyon tetszik, még ma elkészítem!

  4. Gábor Bella szerint:

    Tetszik nagyon

  5. Laki Anita szerint:

    Hát ez szuper :)

  6. Keneseiné Kuchár M. Magdolna avatar Keneseiné Kuchár Magdolna szerint:

    Nagyon tetszett.

  7. Gabi szerint:

    Köszönöm nagyon tetszik

  8. Dr Németh Jánosné szerint:

    Nagyon tetszik ez a technika! Biztosan megcsinálom.
    Köszönöm szépen kedves Zsófia és Fanni
    Üdvözlettel. Katalin

  9. Jutka szerint:

    Nagyon tetszik, inspiráló.
    Köszönöm kedves Zsófia és Fanni

  10. Magony Ferencné szerint:

    Kedves Zsófi!
    Nagyon tetszik ez a technika, ki fogom próbálni. Köszönöm, hogy közzé tetted.
    Szeretettel üdvözöllek!
    Klári.

  11. Horváth Ági szerint:

    Kedves Zsófi és Fanni!

    Köszönöm a bemutatott technikát, nagyon érdekes, ötletes, megfogom tanulni én is!

    Üdvözlettel: Ági

  12. Tajtiné Marika avatar Tajtiné Marika szerint:

    Máris belekezdek.

  13. Barócsi Gizella szerint:

    nagyon tettszett! köszönöm!

  14. Molnár Józsefné szerint:

    Kedves Zsófi és Fanni!
    Megint remek ötlettel gazdagodtunk, mutatós, szép munka.
    Köszönöm: Ani

  15. Zsuzsi szerint:

    Szia Zsófi!
    Köszönöm, érdekes technika. Megpróbálom. Zsuzsi 😊

  16. Streéb Mária avatar Streéb Mária szerint:

    Nagyon tetszik, inspiráló, eddig még nem is gondolkodtam ebben a lehetőségben.
    Köszönöm kedves Zsófia és Fanni :)

  17. Karall Évs szerint:

    Kíváló az ötlet. Nagyon tetszik.
    Köszönöm.

    Éva

  18. Molnár Ilona szerint:

    Köszönöm.Tetszik,megpróbálom.

  19. Györgyi Kostyó szerint:

    Nagyon érdekes technika, köszönöm

  20. Anna szerint:

    Nagyon köszönöm, már régóta szerettem volna megtudni, hogy készülnek az ilyen képek!