A legutóbbi inspiráló posztomra (itt találod) rengeteg válasz érkezett e-mailben, illetve a blogbejegyzésem alatt is, hozzászólásként. Jól esik tapasztalt, sok-unokás (sőt, dédunokás!) nagymamák megerősítését olvasni, hogy ők is ezt élik meg otthon: nem az számít egy kisgyereknek, hogy milyen élethű, milyen remek alkotás lesz a nagymama által rajzolt kutya.
Az együtt alkotás a lényeg, a közös élmény, és az, hogy ha nem sikerül valami tökéletesre, jobb nevetni egyet rajta, vicces mesét költeni hozzá, vagy együtt próbálkozni egy másik kutya megalkotásával…
A témához kapcsolódóan folytatásként szeretném megmutatni, hogy én milyen kutyát rajzolok…
1. az első képen egy megrendelésre készült kép látható, amivel legalább 8 órát bíbelődtem, egy fénykép alapján készült, és a gazdi nagyon boldog volt, mert a kutyus valóban olyan lett, mint a valóságban.
2. a második kép szintén megrendelésre készült, a 2 éves kislányom rendelte tőlem, nagyjából 15 másodpercet hagyott az elkészítésére, aztán kiszedte a kezemből a krétát, és a szőröket már ő akarta megrajzolni. Közben becézgette a kutyust, és mondogatta neki: “Vaus, vaus…”. Lehet, hogy nem volt teljesen elégedett a végeredménnyel, de jót nevettünk alkotás közben.
Tudom, hogy nagyobb gyerekekkel más, az 5 és fél éves nagylányom szokott “rendelni” tőlem várkastélyt, és bizony ha nem úgy sikerül a kupola, ahogy ő elképzelte, kerekedhet belőle vita… :) De ha lazán veszem, és továbbra is a közös élményre helyezem a hangsúlyt, akkor többnyire jó hangulatban, közösen sikerül “kijavítani” a képet!
Ha a gyerekekkel együtt rajzolok, nem érzem szükségét, hogy bemutassam, milyen jól tudok rajzolni, egyszerűen azért, mert akkor nem ez a lényeg. Sokkal jobban ki tudnak bontakozni a gyerekek is, ha ilyenkor az alkotás az egyszerűség jegyében telik, és nagyobb tér marad a fantáziának! :)
Ezek a gondolatok még kikívánkoztak belőlem. Remélem, arra inspirállak téged is, hogy vedd lazán a gyerekekkel való közös alkotást!
Tüneményes kiskutyák…
Kedves Zsófia! A második kép sokkal jobban tetszik: itt a bizonyíték arra, hogy a remekmű ismérve nem a ráfordított idő mennyisége….
Kedves Zsófia!
Igazad van, egyet értek Veled. 55 évi pedagógusi tapasztalatom, saját gyerekemmel és unokáimmal együtt töltött idő is alátámasztja, hogy csak a közös élmény a fontos. Nagyon jól sikerültek azok a rajzok, és más játékok, ahol én szándékosan gyengén produkáltam. Nagy élmény volt a javítás, ahol teret engedtem a fantáziájának.
Kedves Zsófia, csak így tovább!
Nagyon vagány mindkét kutya, holnap nálam is ez lesz a téma.
Igen, én is így gondolom, fontos, hogy a gyerekek önbizalmát is erősítsük.
Kedves Zsófia!
A képeid közül, azt választottam közös alkotásra 10 éves Rozika unokámmal, amin egy hal van karcos technikával elkészítve.
Olyan papírt választottam, ami fekete felületű és ha karcolunk rá, akkor színesen jelenik meg az alkotás. Nagyon jól sikerültek a képek, az enyém egy kicsit aprólékosabb kialakítású volt, bátrabb vonalvezetésű volt. Csak ennyi volt a különbség.
Nagyon ügyesen rajzol az unokám, talán örökölt valamit a nagyszülőktől, ugyanis a négy közül, hárman kirakatrendezőként
végeztünk.
Köszönöm a lehetőséget hogy itt lehetek a csoportban, én talán kb egy éve hogy elkezdtem akvarell képeket festeni. Van még hová fejlődnöm, ezért nagy öröm, hogy kapom az inspirációt és lâtom mások alkotásait is.
Üdvözlettel Jeliné Maya
Kedves Zsófi!
Mivel rajzot tanítok 1-6 osztályban, igazán tudom, mi a jelentősége annak, hogy a gyerekeket alkotásra inspiráljuk, s ne teljesítményre buzdítsuk. Épp elég területen várják ezt tőlünk a világban. Nagyon felszabadító csak úgy kirajzolni magunkból, ami spontán kifelé vágyik, és az pontosan úgy jó, ahogy van. Teljesen egyetértek a gondolataiddal.
Üdvözlettel: Anna
Kedves Zsófi!
Örülök, hogy ezt is megosztottad velünk. Megnyugtató a tudat, hogy még annak sem „kell” tökéletes kutyát rajzolnia, aki tudna. Teljesen egyetértek veled.
Szép napot!
Kriszta
Képzeld Zsófi, arra jöttem rá, hogy a hozzám közel álló embereket vagy állatokat nem tudom jól megfesteni.
A kutyánkat – aki sajnos már nincs velünk – többször megfestettem, de soha nem lett olyan, mint a valóságban.
Csütörtökön indulok Tanzániába egy árvaházba. Ott a gyerekekkel sokat festünk, néha kövekre és levelekre, ha elfogy a papírunk. Nagy élmény.
Köszönöm a küldött anyagot és tanácsaidat.
Szia. Gitta