Festői tájakon: egy eldugott kis levendulamező

Sződ határában, horgásztavak közelében bújik meg ez a kis csodahely: a Szi-Li Levendula. Teljesen véletlenül bukkantunk rá a gyerekekkel, nem ismertem ezt a helyet, pedig a szomszéd településen lakunk. Pici, de olyan gyönyörű a környezete, és olyan békét sugároz a hely, hogy csak ámultunk-bámultunk…

Elhatároztam, hogy legközelebb egy kis festőfelszerelést is viszek. Most csak nézelődtünk, töltődtünk, fotóztunk, levendulás limonádét kóstoltunk.

A gyerekeknek nagyon tetszett a kis tündérkert, ami a levendulás mező mellett volt berendezve. Igazi kis mesevilág, apró tündérekkel, házikókkal…

Pár méterre a gyönyörű lila mezőtől pedig egy festői kis horgásztó található, illetve állatok is vannak: lovak, bárányok, tengerimalacok… Szóval családi programnak is jó ötlet ide ellátogatni!

Igazán hívogató és alkotásra ösztönző ez a hely. A körülötte lévő nagy tér, a mező, a tó látványa, és az, hogy olyan messze ellátni – mintha fizikailag is teret adna a gondolatok és a fantázia szárnyalásának…

Mit gondolsz:
Te ott a helyszínen alkotnál (festenél vagy rajzolnál), vagy inkább hazavinnéd az inspirációt valamilyen formában? 🪻

🎨 Az alábbi 3 típusból Te melyikbe tartozol?

A) Ott a helyszínen alkotnék. Bedobnék a táskámba egy kis vázlatfüzetet, színes ceruzákat vagy akvarell készletet, és ott rögtön megörökíteném, amit látok. Leülnék a fűbe, nem zavarna a szél, a bogarak, csak átadnám magam a pillanatnak.

B) Fotóznék, és utána otthon, kényelemben alkotnék. A helyszínen inkább csak sétálnék, magamba szívnám az illatokat, és rengeteg fotót készítenék. Hazatérve a fotók közül kiválasztanék egyet, amiről azt gondolom, meg tudom valósítani papíron vagy vásznon. Fotóról nekem könnyebb másolni.

C) Hazavinnék egy csokrot, és hazaérve azt használnám inspirációnak az alkotáshoz. Nem szeretek annyira fotóról dolgozni, inkább a kézzel fogható inspirációt szeretem. Megpróbálnék egy kis csendéletet festeni, vagy csak a csokor illatát használnám ihletadónak, miközben a fantáziám és az élmény alapján alkotnék valamit.

⬇️ Kérlek írd meg hozzászólásban, hogy Te az A, B vagy C típusba tartozol!
Esetleg valamilyen kombinációban többet is választhatsz!

Kérlek, hogy írd meg a véleményed a bejegyzésről!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


72 hozzászólás “Festői tájakon: egy eldugott kis levendulamező”

  1. Dankó Andrásné szerint:

    Én a B kategóriába tartozom. Otthon kényelmében szeretek alkotni, ne zavarjon semmi sem. Nem is bírnèk sokat állni. Nem szeretem, ha nézik, hogyan alkotok.

  2. Piroska szerint:

    Kedves Zsófi! Gyönyörűek ezek a fotók, nagyon szép helyen voltak. :)

    Én a B – t választanám. Sajnos nekem gond van a kezeimmel, így jobban szeretek fotóról rajzolni festeni. Nem kell sietnem, hanem amikor elég erő van hozzá a kezemben otthon bármikor festhetek. :)

  3. Józsefné Molnár szerint:

    Nagyon szép környezet. Nekem a B és a C típus jön be, nem kell a munkát összecsapni, így van idő kényelmesen mindent szemügyre venni.
    Üdv. Anna

  4. Vági Pálné szerint:

    Kedves Zsófia!
    Nagy örömet szereztél a leveleddel. Sajnos én nem alkottam semmit. Nem igazán volt rá időm, illetve ha a kertészkedést, a gyönyörű virágok nevelését, gondozását lehet annak venni, akkor igen. Én úgy gondolom, hogy a B-C típus áll hozzám közelebb.
    A facebook oldaladat szívesen látogatnám.
    Üdv. Évi

  5. Péter Kata szerint:

    Én a C típusra szavazok. Köszönöm a hely felfedezését. Megnézem.

  6. Mónika Pásztor-Turák szerint:

    Kedves Zsófi! Gyönyörű a hely.
    A B változat a legvalószínűbb. Ha nyugodt, békés a környezet, szívesen nézelődök pihenés közben. A fotók alapján rajzolnék, felidézve a fényeket, illatokat (amennyire tudom).
    Köszönöm, hogy megosztottad velünk.

  7. Vaskuti Terezia Erzsebet szerint:

    Kedves Zsófi! Örömmel tanulmányoztam a fenti képeket. A helyszínen nem tudnék festeni, de fotók alapján, vagy pl. egy csokor élő levendulában gyönyörködve teljes odaadással tudok alkotni az otthonomban. Köszönöm az inspirációt: Teréz

  8. Szalay Ágnes szerint:

    Szép ez a hely, szinte érzem a levendula illatát!
    Én a B változat vagyok ☺️, a helyszínen inkább csak nézelődöm és lazítok.

  9. Maruzsné Kovács Éva szerint:

    B típus: lassan dolgozom, a Nap meg hajlamos odébb menni, viszi magával az árnyékokat. Van még a szél, hajladoznak az ágak. A fényképen nem ugrál már a téma, nyugodtan elvacakolhatok vele.

  10. Bognár Ágota szerint:

    Én inkább a D) típusba tartozok, ami a B)-re hasonlít leginkább. Járkálnék, és magamba szívnám a táj varázsát. Úgy, mint gyerek- vagy ifjúkoromban. Akkoriban egyedül jártam az erdőt, a mezőt. Ott éreztem, hogy otthon vagyok. Jó lenne újból rátalálni erre az érzésre.

  11. ginelli Ildikó szerint:

    Kedves Zsófi ! Végre szusszanásnyi időt sikerült nekünk is eltölteni egy kedves ismerősöm házában. A Balaton közelében a falu széli házban.Hatalmas kert,pont a szántóföldre és akörül ölelő hegyekre néz. Ott lecsendesedhettünk.és elő is kerültek a rajz eszközeim.A kert végében több száz éves tölgyfák és a mögöttük lévő táj inspirált. Amint lehetőségem lesz felteszem Őket.Csodás pár napunk volt. Örülök,hogy felfedeztétek a levendulást és a környéket. A B megoldást választom. Üdvözlettel Ildikó jó egészséget kívánok,

  12. ginelli Ildikó szerint:

    Kedves Zsófi ! Végre szusszanásnyi időt sikerült nekünk is eltölteni egy kedves ismerősöm házában. A Balaton közelében a falu széli házban.Hatalmas kert,pont a szántóföldre és akörül ölelő hegyekre néz. Ott lecsendesedhettünk.és elő is kerültek a rajz eszközeim.A kert végében több száz éves tölgyfák és a mögöttük lévő táj inspirált. Amint lehetőségem lesz felteszem Őket.Csodás pár napunk volt. Örülök,hogy felfedeztétek a levendulást és a környéket. A B megoldást választom. Üdvözlettel Ildikó

  13. Kelemen Jánosné szerint:

    Örülök hogy jelentkeztél.Én a C kategóriába tartoznék.

  14. Karolyi Krisztina szerint:

    A

  15. Gubik Károlyné szerint:

    Kedves Zsófia!

    Én a B-t választanám. Idő hiány miatt.
    Köszönöm, hogy küldtek a csodálatos munkáidat!

    Üdvözlettel: Icu

  16. Baloghné Szabó Ágnes szerint:

    Kedves Zsófi!

    Én leginkább a B és C változatot kedvelem, a fotóról való alkotást és azt amikor élő növényekről készül alkotás. Nagyon szép az a hely.

  17. komagizus szerint:

    Én a B. Variációt választanám! 🥰

    1. Patkósné Éva szerint:

      Kedves Zsófi, nagyon szép helyet találtatok!
      Ami azt illeti, én a B és a C típus keverékének érzem magam, talán egy kicsit C-böl van több bennem.
      Köszönöm hogy elküldted ezeket a csodaszép képeket.

    2. Gizella szerint:

      Kedves Zsófi!
      Jó kis helyet talàltàl.
      A mi közelünkben is van egy levendulás. Szívesen megyünk oda.
      Én a B típusba tartozom.

  18. Elek Kálmánné szerint:

    B, de én még csak itt járok. A fotóknál. De szívesen olvaslak, nézem a képeket. Majd, egyszer.

  19. Károlyné Biró szerint:

    Az A-típus is valamint a C típus is vagyok.

  20. Csikós Zsuzsanna szerint:

    Nagyon szép lehet a levendulás mező.Nekem is van levendula bokrom a telken, talán már le is lehet vágni a virágokból. Én a B, és C változatot választanám, számomra nyugodtabb mint a szabadban alkotni, főleg ha ott jönnek, mennek.

    1. Róbertné Németvölgyi, Emese szerint:

      Köszönöm!
      Nagyon hangulatos hely!
      A válaszom:
      A; B; C kombó a legszimpatikusabb, mert a család, az unokás programok, az utazás módja és a programra szánt idő mind befolyásolhatják a választást!
      Már osztom is, ha nem probléma!
      Ölellek, Medi

  21. Kargel Gézáné szerint:

    Kedves Zsófia! Nagyon megörűltem a levelednek, mindig adsz ujabb erőt. Nekem az A változat a legközelebbálló, mert szeretem a természetet, bár már volt, hogy a Gödi feneketlen tónál leúltem egy padra, és vittem egy kis jegyzetfüzetet, amibe rajzolgattam, de a telefonommal le is fényképeztem, de élőben másképp hat rám az egész szinekben is. A Sződligeti horgásztó nekem is nagyon tetszett, mint egy kis manók faluja. A levendulást még nem láttam, de feltétlen megnézem. További szép sétákat és feltöltő kirándulásokat kívánok.
    Szeretettel: Zsuzsa

  22. Veronika Üvegesné Nagy szerint:

    Kedves Zsaófi! Álom szép helyen jártatok. Valóban festésre inspiráló hely.Én inkább a B típusba tartozom.

  23. Őszi Eszter szerint:

    Kedves Zsófia! Csodaszép helyen jártál! Szinte kínálja magát a téma! Megfestésre, de szerintem pasztellel is eljészíthető. Én nemrégiben Füleken jártam a lányommal (onnan származom). A vár alatt laktunk, úgyhogy az életem része volt a csodaszép várrom. Lefotóztam, mert helyben nemigen lehet hol lerajzolni. Itthon készítettem el egyelőre ceruzarajzként, de ma elkezdtem akvarellel is megfesteni. Régen festettem, de szuper élmény volt újra ecsetet ragadni! Még korántsincs kész, de alakul…😊

  24. Forró Angéla szerint:

    Kedves Zsófi!
    A koromnál fogva engem még valamikor a plein air-ben alkotásra tanítottak. Természetesen a szabadban skicceket is készítettünk. Anno, teljesen meglepett mikor egy volt osztálytársam aki külföldön élt, a 30-dik (1986) értettségi találkozónkra utazott haza, ennek alkalmával, fényképeket készített, a neki tetsző helyekről, mondván: „majd otthon csinálok vele valamit!” Bizony, bizony igen régen volt!
    Az általad említett helyet ismerem. Többször, szinte hetente, jártunk arra, mert Veresegyházán volt a barátnőmnek vikkendháza.
    Sajnos a az 1990-s évek közepén eladta. Igy azóta nem láttam. Biztosan sok új csodálni-való akad!
    Zsófia, egy kicsit hosszura sikeredett emailom, elnézést! Mint egy korábbi levelemben már említettem én már régen nem rajzolok, festek! Elszálltak az évek, de a Te küldeményeid szívesen megnézegetem, elolvasom! A jelenlegit is köszönöm! Kívánom, hogy még sokáig légy ilyen lelkes alkotó!!! Üdvözlettel Angéla

    1. Erika Szalatnyai szerint:

      Kedves Zsófi!
      Nekem az A) nagyon tetszene. Csodaszép hely
      Gratulálok hozzá!
      Üdvözlettel:
      Szalatnyai Erika

  25. Sághy Erzsébet szerint:

    KedvesZsófi, valóban csodaszép a hely, amit felfedeztél. Remélem, többször mentek oda!
    Kérésedre vélaszolv a fotós – fotóról festők táborába tartozom, de tervezem, hogy kitelepülve is megpróbálkozom. Javarészt akrillal és olajjal festegetek, de az akvarellt sem hagym ki. Különösen nost, hogy unokáimmal ide-oda megyünk, és az akvarell készletet könnyű magammal vinni!
    Szeretettel gondolok Rád, és szép nyarat kváno!ók! Erzsi

  26. Raffay Gitta szerint:

    Gitta.
    Kedves Zsófi! Köszönöm a biztatásod az alkotásra. Én fotót készítek és otthon festem meg a képet, tehát: B
    Nemrég voltam a pannonhalmi levendulásban, az is csodálatős. Pár éve pedig Dörgicsén /a középsőn/ jártam egy kedves levendulásban. Ajánlom mindenkinek, aki a Balatonnál nemcsak fürödni szokott.

  27. Dr Durajdáné Sirokman Ágnes szerint:

    A helyszínen fotoznek. Itthon festenek.de majd csak ősszel, mert itt szegeden haldoklik a melegtől.

  28. Lévayné K. E. A. szerint:

    Szia! Köszönöm, hogy megszólítottál. Én a c kategóriához állok közel. Engedem, hogy Teremtőm csodálatos, gondoskodó szeretete áthasson, a tályban gyönyörködve, a madarak, vagy más teremtmények zenéjét hallgatva. Ezzel az élménnyel feltöltödve, megerősödve hazamenni. Ez csodálatos módon segít az ágyhoz kötött férjem ápolásában, elhordozásában.

  29. Takács Szilvia szerint:

    Kedves Zsófia! Gyonyorú ez a táj! Te is kapsz inspirációt a természettól és meg is osztod velunk. Hála érte!
    Egy pár alkalommal alkottam az éló természetben, rajzoltam, de inkább vázlat lett belóle és otthon fejeztem be. Nincs mindig alkotó eszkoz nálam, akkor lefényképezem a szememmel amit látok és otthon képpé formálom emlékezetból. Hálás vagyok az inspirációdért. Jó látni!

  30. Veronika szerint:

    Kedves Zsófi!
    Egy igazi művészlélek vagy! Gratulálok a munkáidhoz!
    Aki nyitott szemmel jár és kicsit – ugymond – művészlélek is, sok sok inspirációt találhat a világban.
    Én fotós szemmel nézek mindent, amerre járok. Ugyh inkább fotózok és ha olyan hangulatban vok , fotóról otthon rajzolgatok, festegetek.
    További sok sikert!
    Üdv. Veronika

  31. MenyhártnéVarga Judir szerint:

    Kedves Zsófi!
    Köszönöm a képes beszámolót!Nagyon inspiráló ez a hely ,ahol jártatok!
    Felteszem a bakancs listára!
    Nálam a fotózás jön be.
    Amúgy is szeretem megörökíteni
    a szép dolgokat.💜

  32. Ágnes Szerencse szerint:

    Kedves Zsófi!
    Köszönöm leveled és a csodahelyet!
    Lenyűgöző! Én fotóznék, szeretem visszaidézni a szép helyeket és bár a fotó sem ad vissza mindent, jó emlékezni!
    További csodahelyeket kívánok, sok szép alkotással!
    Üdvözlettel: Ági

  33. Barkóczi Anna szerint:

    Egész nap ott ülnék a levendulák között, mélyen beszívnám az illatukat és itthon felidézve azt az érzést.telefestem a vázlatfüzetemet. Barkóczi Anna

  34. Mayer Vali szerint:

    Én a B verziót választanám azért, mert nem szeretem leszedni a természet virágait. Ott szépek ahol vannak. Ne egy vázában haljanak meg. A képek meg “örökre” megmaradnak.

  35. Kubinyiné Iglai Gabriella szerint:

    Fantasztikus hely. Én a B típusba tartozok.

  36. Králl Lászlóné szerint:

    Én az A és a C lehetőséget választanám.

  37. Sárhidai Zsófia szerint:

    De jó, hogy már ilyen sokan írtatok, nagyon szépen köszönöm! Úgy látom, a B és a C válasz népszerűbb, de vannak olyan vállalkozó szelleműek is, akik az A-t választják, és a helyszínen festenének. Köszönöm, hogy írtatok, jelentkezem még hasonló szép és inspiráló, festői tájakkal!

  38. Zalavári Ferencné Zsuzsa szerint:

    Kedves Zsófi!
    Nagyon tetszett ez az eldugott kis levendulás, már tervbe is vettem ide egy látogatást az unokákkal…
    Én egyébként a B tipushoz sorolnàm magamat.
    Üdv. Zsuzsa

  39. Izsán Anita szerint:

    B

  40. Margit Sipter szerint:

    Nagyon látványos és barátságos ez a táj. Örömmel festenék a helyszínen vagy akár a fotók alapján itthon. Tehát A és B. Köszönöm ezt az élményt. Margit

  41. Barótfi Edit szerint:

    Nagyon szép és inspiráló hely. Megéri meglátogatni. Én szívesebben festenék egy jó. megkapó fotó után.

  42. Emília szerint:

    En B tipus lennek.
    Koszonom a bejegyzeseidet!
    Ez is egy szep taj!

  43. Márkusné Seregi Zsuzsanna szerint:

    Kedves Zsófi!

    Szuper az élmény, amit leírtál. Én egy kicsit a B- és egy kicsit a C-csoportba tartozom.
    További szép nyarat, gazdag ihletvilágot kívánok neked.

    Szeretettel:

    Zsuzsa

  44. Galambos Ani szerint:

    Én az A és a B tipushoz tartozok.

  45. Deákiné J.Márta szerint:

    Kedves Zsófi – köszönöm kérdésed – én a B-C közül választanék, persze ha a közelben élnék – akkor természetesen kihasználnám az adott lehetőséget- az plusz feltöltődés lenne.. : ) de így is nagyon ‘átjön’ – érzem ezt az összetéveszthetetlen, mély, intenzív illatot, amiből csodálatos termékeket lehet készíteni és még a gasztronómiában is elterjedt.. : ) legyen csodaszép napod, sok-sok tartalmas kirándulás a szünidő folyamán és persze egész évben… : ) üdvözlettel Márti

  46. Sántháné Éva szerint:

    Kedves Zsófi!
    Gyönyörűek ezek a felvételek ezen a csodálatos helyen!
    Én a B és C típusba sorolom magam.

  47. Tabáni Katalin szerint:

    B és C

  48. Kuchár Nagdi szerint:

    Kedves Zsófia!

    Nagyon örülök minden levélnek.
    Ez a levendulás csodaszép.
    Én a C változatot választanám , ha festeném.

    Szeretettel üdvözlöm: Kuchár Magdi

  49. Alexandra Hus szerint:

    B

  50. Szilvia szerint:

    B
    A fotó megőrzi a látványt, amit az otthon kényelmében, minden eszköz birtokában papírra vagy vászonra festhetek.