Sződ határában, horgásztavak közelében bújik meg ez a kis csodahely: a Szi-Li Levendula. Teljesen véletlenül bukkantunk rá a gyerekekkel, nem ismertem ezt a helyet, pedig a szomszéd településen lakunk. Pici, de olyan gyönyörű a környezete, és olyan békét sugároz a hely, hogy csak ámultunk-bámultunk…
Elhatároztam, hogy legközelebb egy kis festőfelszerelést is viszek. Most csak nézelődtünk, töltődtünk, fotóztunk, levendulás limonádét kóstoltunk.

A gyerekeknek nagyon tetszett a kis tündérkert, ami a levendulás mező mellett volt berendezve. Igazi kis mesevilág, apró tündérekkel, házikókkal…




Pár méterre a gyönyörű lila mezőtől pedig egy festői kis horgásztó található, illetve állatok is vannak: lovak, bárányok, tengerimalacok… Szóval családi programnak is jó ötlet ide ellátogatni!




Igazán hívogató és alkotásra ösztönző ez a hely. A körülötte lévő nagy tér, a mező, a tó látványa, és az, hogy olyan messze ellátni – mintha fizikailag is teret adna a gondolatok és a fantázia szárnyalásának…

Mit gondolsz:
Te ott a helyszínen alkotnál (festenél vagy rajzolnál), vagy inkább hazavinnéd az inspirációt valamilyen formában? 🪻
🎨 Az alábbi 3 típusból Te melyikbe tartozol?
A) Ott a helyszínen alkotnék. Bedobnék a táskámba egy kis vázlatfüzetet, színes ceruzákat vagy akvarell készletet, és ott rögtön megörökíteném, amit látok. Leülnék a fűbe, nem zavarna a szél, a bogarak, csak átadnám magam a pillanatnak.
B) Fotóznék, és utána otthon, kényelemben alkotnék. A helyszínen inkább csak sétálnék, magamba szívnám az illatokat, és rengeteg fotót készítenék. Hazatérve a fotók közül kiválasztanék egyet, amiről azt gondolom, meg tudom valósítani papíron vagy vásznon. Fotóról nekem könnyebb másolni.
C) Hazavinnék egy csokrot, és hazaérve azt használnám inspirációnak az alkotáshoz. Nem szeretek annyira fotóról dolgozni, inkább a kézzel fogható inspirációt szeretem. Megpróbálnék egy kis csendéletet festeni, vagy csak a csokor illatát használnám ihletadónak, miközben a fantáziám és az élmény alapján alkotnék valamit.
⬇️ Kérlek írd meg hozzászólásban, hogy Te az A, B vagy C típusba tartozol!
Esetleg valamilyen kombinációban többet is választhatsz!


Kedves Zsófi – köszönöm kérdésed – én a B-C közül választanék, persze ha a közelben élnék – akkor természetesen kihasználnám az adott lehetőséget- az plusz feltöltődés lenne.. : ) de így is nagyon ‘átjön’ – érzem ezt az összetéveszthetetlen, mély, intenzív illatot, amiből csodálatos termékeket lehet készíteni és még a gasztronómiában is elterjedt.. : ) legyen csodaszép napod, sok-sok tartalmas kirándulás a szünidő folyamán és persze egész évben… : ) üdvözlettel Márti
Kedves Zsófi!
Gyönyörűek ezek a felvételek ezen a csodálatos helyen!
Én a B és C típusba sorolom magam.
B és C
Kedves Zsófia!
Nagyon örülök minden levélnek.
Ez a levendulás csodaszép.
Én a C változatot választanám , ha festeném.
Szeretettel üdvözlöm: Kuchár Magdi
B
B
A fotó megőrzi a látványt, amit az otthon kényelmében, minden eszköz birtokában papírra vagy vászonra festhetek.
Csodálatos hely ! Én is nagyon szeretem a levendula illatát
Tartok otthon a lakásban ! Én a B és a C típusba tartozom , de legtöbbször lefotozom és otthon festék ?!
Kedve Zsófia! Hozzám a B, és az A tipus tartozik.
Fotók már gyűlnek, de még igazándiból nem sokat festettem.
Kedves Zsófi,
Csodaszép helyen jártatok és nagyon megértem, hogy legközelebb már alkotni is szeretnél ott, mert milliónyi inspiráció van:) Az az igazság,hogy én a kertben is annyira szeretem a földeléssel kapcsolódást,hogy teljesen elvisz az üres gondolattal sokáig és nagyon sokat tudok dolgozni és a kertészkedés is egy alkotás valamilyen módon. Én leginkább a 3 típusból a B vagyok, de ehhez kell, hogy az A alapján magamba szívjam az illatokat, színeket, érzéseket és ezt utána sokkal könnyebb megörökíteni:)
B
A
Imádnék ott/ másokkal együtt- festegetni.
A .közösség ereje engem biztosan ösztönozne.
( Na, meg persze a Mentor jelenléte!)
Kedves Zsófia! Szeretettel köszöntelek! Örülök, hogy „ebben a formában” beszélgethetünk! A kérdésedre válaszolva, én a B, és a C formát választom. Azt hiszem, kényelem szempontjából így jobb. Elég sokat alkotok különböző témákat. Rákeresek képekre, és saját fantáziámat is használom.
Kedves Zsófi
Kérdésedre válaszolva, én már a koromnál , és korlátozott mozgásomnál fogva , csak a b verziót tudom választani!Így szívesen rajzolok, festek fotóról.Az külön öröm, ha saját felvétel, de nagyon örülök agyerekeim, unokáim által hozott képeknek!
Üdvözlettel : Marika
Kedves Zsófia!
Én a B és a C típusba sorolnám magamat. Inkább itthon festenék csak úgy magamban.
Üdvözlettel: Zsófia
Én inkább a C vagyok otthon szeretek festeni és ha előttem van a kép vagy bármi én megtudom festeni vagy rajzolni én ilyen típusú vagyok és az én Apukám Szödön született és én is sokat jártam Nagymamámhoz nyaralni nyáron akkor ő Szöd a falu szélén lakott egy tanyán az volt a neve hogy Tece most már bíztosan kiépült Nagyon szép hely volt számomra és még az egyik bátyám ott is született a tanyán Szödön
Én úgy isten igazából az A tipusba tartozom. Szeretek elutazni és ott helyben előpakolni a fetőeszközöket és ha lehet kész képpel térek haza. Ezzel csak egy a baj. Család, barátok nem nagyon férnek bele. Ha festek a lelkem átmegy egy másik világba.
Lehet, hogy figyelmetlenül olvastam leveledet, de nem találtam meg a hely megvevezését. Az unokáimmal szívesen elmennék oda. Ők valószínüleg nem zavarnának az alkotásba, hanem velem együtt festenének.
Köszönöm az inspiráló képeket.
Üdv. Kálmán
B típus vagyok, fotóznék sokat, de az A sem áll messze tőlem. Ragyogóan lehet alkotni ilyen gyönyörű környezetben. Nagyon szép virágokból biztosan hazavinnék egy csokrot is. Aztán oktató videóként sem rossz egy csodás levendulás festés!
Kedves Zsófi!
Hálás szívvel köszönöm ezt az értékes információt! Gyönyörű látvány volt! Én nem tudok festeni sajnos!
C válasz!
Ha bíznék annyira a tehetségemben, akkor ott a helyszínen alkotnék.
De egyenlőre a fotóról megfesteném verziónál tartok.
Viszomt a leghasznosabb a c verzió lenne..ott használná az ember legjobban a kreativitását, érzéseit, érzelmeit az alkotáshoz.
B vagyok. Sok hiányossággal! Azért válaszolok, mert jó élmény volt, amikor láthattam az Ön munkáit! Tudását! Gondolkodását!
Inkább „C” de igazából egy negyedik lehetőséget választanék. Oktató videóval otthon megfesteném.
Kedves Zsofia!
Szerintem a B es C valtozatot alkalmaznam .
Szep napot!
Nagyon szép, Kismaroson is van egy hasonló,azt is érdemes megnézni.Én olyan típus vagyok, hogy nem szeretek kint festeni, inkább hazaviszem az inspirációt, fotózok leginkább.Szóval B vagyok én.
Kedves Zsófia!
Gyönyörű helyen jártatok.
A válaszom: én fotóznék, tehát „B”