Fantasztikusan jó érzés volt olvasni az előző blogbejegyzésemben szereplő rövidke kérdésre érkezett több, mint 400! választ! Most pedig jöjjön a folytatás, mert úgy látom, nagyon érdekel benneteket ez a téma, és több új kérdés is előjött.
Sokan egyből meg tudtátok fogalmazni, mit jelent az alkotó életstílus – ha ez már egy részben, vagy teljesen megvalósult álom az életetekben. Sokan azonban nem igazán tudják, hogyan tudnák ezt megvalósítani, csak azt érzik, vágynak rá…
Név nélkül egy hozzászólást szeretnék kiemelni, mert nagyon jól érzékelteti sok nő vágyát:
“Nekem csak homályos elképzeléseim vannak az alkotó életstílusról, mivel nincs a környezetemben senki, akiről példát vehetnék, és nem olyan környezetben nőttem fel, ami ezen az úton támogatott volna. Ezért kíváncsian várom az ötleteket, hogy induljak el ezen az úton, mert nagyon vágyom rá.”
Néhány gondolat, amiben én hiszek, de tudom, hogy sokan másképp gondolják… Szeretnék mindenkit arra buzdítani, higgyen önmagában és a benne rejtőző kreatív energiában:
- Az alkotás nem tehetség kérdése, hanem az ember veleszületett képessége, ami bármely életkorban újraéleszthető és ápolható!
- Ha nincs támogató környezet, családtag, tanár, akkor is képes az ember saját erejéből, a saját útját járva, autodidakta módon tanulni és gyakorolni az alkotást.
- Nem feltétlenül kell, hogy másoknak alkossunk. Nekem például nem ez az elsődleges. Rengeteg képem van, amit még soha senkinek nem mutattam meg, mert azt élveztem benne, hogy magamnak, magamért rajzolom.
- Az alkotó életstílust bárki képes kialakítani magának: nem a művészek kiváltsága, és nem csak egy szűk réteg számára elérhető.
- Számomra nem azt jelenti, hogy valaki éjjel-nappal csak az alkotásnak él, és ebből is él esetleg. Hiszek abban, hogy az alkotó életstílus bármilyen “civil” foglalkozás mellett, akár kevés szabadidőben is kialakítható.
- Nincs olyan, hogy erről valaki már lemaradt! Nincs felső korhatár a kezdéshez sem! Nyugdíjasok, nagymamák, sőt, dédnagymamák is vannak a követőim között. Tőlük is várom most a támogató, biztató hozzászólásokat!
- Az alkotó életstílus számomra nem azt jelenti, hogy művészi szinten kell űzni valamilyen tevékenységet. Amikor megszűnik ez a kényszer, onnantól élvezet az alkotás!
- A legnagyobb frusztráció, ami akadályt jelent, ha valaki azért nem tudja élvezni az alkotást, mert elégedetlen a végeredménnyel… Ha ezt sikerül elengedni, onnantól szárnyalás az alkotás.
- Az elinduláshoz fontos: teremts magadnak helyet és időt az alkotáshoz. Akár napi pár perc egy nyugodt, inspiráló környezetben. Légy nyitott, bátor és kíváncsi! Kezdd a legegyszerűbb technikákkal, akár rajzolásról, akár festésről vagy más műfajról van szó. Soha ne feladatként tekints az alkotásra! Élvezd, hogy ismerkedsz az anyagokkal, az eszközökkel, és kísérletezz velük szabadon – legyen ez az első lépés!
Várom a segítő hozzászólásokat, tippeket, saját tapasztalatot, saját sztorit, ami bátoríthatja a kezdőket!
Hogyan induljanak el azon az úton, ami az alkotáshoz, mint örömforráshoz és életstílushoz vezet?
(Nagyon élvezem, hogy ilyen sokatokat megmozgat ez a téma – ezzel az én munkámat is támogatjátok! Hálás köszönet érte! Lesz majd folytatása még ennek, érzem… :)
Drága Zsófi, nekem is nagy szükségem van segítségre, hogy el tudjak indulni az úton. Sok ideje halogatom.
Jelenleg felnőtt kifestoket színezék, többnyire, mandalakat. 2000 óta vagyok gyógyszerészét pszichiátriai beteg, amitől meggyengult a látásom is. Az egykor elszenvedett kenyszerkezelestol, stb. Gyakran van tremorom. Eezt és egyéb tüneteket oldok fel a szinezessel, a vonalvezetes betartasaval.
Nekem sokszor az a problémám, hogy nagyon sok féle stílust kipróbálnék, túl sok minden tetszik, de mégis kezd kialakulni talán valami, ami a sajátom, és félek, hogy emiatt „lemaradok” sok minden másról. Csak egy példa: elkezdtem spaklival festeni alapozáshoz, ami varázslatos színkavalkádot hoz létre a vásznon, de ez már megköti azt, hogy milyen lesz a kép alapstílusa, hiszen erre a kissé geometrikus, „szögletes” alapra nem lehet finom, kacskaringós vonalakkal festeni… vagy igen? Az ilyen elakadásaimnál nagyon örülnék egy szakértő szemnek, vagy jó ötletnek, mert szeretném a stílusokat keverni, de kicsit félek még a végeredménytől… vagy ne törődjek vele, és csak kísérletezzek?
Zsófia!Nehezen számon rá magam,hogy el kezdjek rajzolni.. Még gimiben is jártam rajzszakkôrre,de a sors nem tette lehetővé, hogy képzőművészeti főiskolàra mehessek..Par évvel ezelőtt egy faluban volt egy pár órás kurzus Volt sikerélményem,de állandóan arra tôrekedtem,hogy az arányok pontosak legyenek.Több segítség kellett volna.Azt mondta Kő Pál,hogy soha nem késő,,csak több önbizalomra lenne szükségem!!!üdvözlettel egy nyugdíjas gyógytornász
Kedves Zsófi! Csatlakozom Varga Anna hozzászólásához: sok ideje halogatom én is az alkotást, egyáltalán azt, hogy ilyen életstílust alakítsak ki magamban/magamnak. Pedig megvannak a gyönyörű rajzeszközeim is, megrendeltem annak idején a „Varázslatos pasztellrajz” kurzust, s mégis mégis valahogy nem szárnyalok…pedig nagyon érdekel, s vágyom is az alkotásra, mint oly sokan. Valószínűleg hagyom, hogy elsodorjanak a napi teendők, problémák, megoldandó feladatok. No, ezt nem akarom hagyni. Tudom, hogy elhatározás kérdése, de azért a megerősítés, támogatás sosem árt:-).
Kedves Zsófi!
Végre elértem az életemben azt, hogy a környezetem, a hely ahol élek inspiráljon engem, hogy a rég elfeledett , nem használt ‘tehetség amit gyermekkoromban kedves tanárom is támogatott, visszajöjjön. Szeretnék kezdeni végre valamit magammal. És miért ne olyanban gondolkodjak amit mindig is szerettem volna?? A legjobb döntés belevágni. Merni és tenni.Üdv.: Edit
Kedves Zsófi!
Nagyon köszönöm ezt a cikket!
13 éve próbálok rájönni, hogy milyen blokk van az alkotáson nálam. Folyton vásárolom a rajz- és festőeszközöket, anyagokat, halomban állnak otthon, Magyarországon és itt, Angliában is. És nem használtam őket, egyszerűen nem bírtam belevágni egy ideje. Pedig korábban nem volt ilyen gondom, és jó visszajelzéseket is kaptam.
Azt hiszem, itt a kulcs: hogy azóta meg akartam felelni valaminek, valakiknek, tartani akartam a „szintet”. Ahelyett, hogy csak élvezném az alkotást.
Minden azt harsogja, hogy oszd meg, amit alkottál. És ez nagyon frusztráló tud lenni.
Hagytam, hogy ez elvegye tőlem az alkotás örömét. Remélem, hogy ez most meg tud változni.
Köszönöm!
Kedves Zsófi! Talán emlékszel, már több éve (5-6) követlek, még Te voltál, aki hatására elkezdtem komolyan foglalkozni a festéssel.
Akkoriban mentem nyugdíjba és fantasztikus élményeket jelentettek a Szépművészetiben tartott foglalkozások! A személyes támogatásod mellett biztosan szerepe volt a helyszínnek is, hiszen azóta is előszeretettel látogatok kiállításokat! Nekem kifejezett örömforrást jelentett bármilyen alkotó „én-idő”. Mindenkit csak biztatni tudok, vágjon bele, egy új világ kapuja tárul fel azok számára, akik kellő kíváncsisággal, alázattal és szeretettel fognak bele az önkifejezés, önmegismerés eme formájába!
Talán arra kell figyelni, hogy ne essünk túlzásokba – én talán túl nagy elvárást támasztottam magam elé, egyszerre akartam minden technikát megismerni, elsajátítani! Mivel túl görcsösen akartam az előrejutást, elismerést, sokszor talán erőn felül, kényszeresen hajszoltam magam…, mostanra elbizonytalanodtam. Ez persze egyéni észrevétel és biztosan az életemben zajló, nem pozitív események sorának is betudható.
A lényeg, tekintsétek az alkotást, – még ha csak egy-egy kis apró kreatív dologról van is szó – személyes ajándéknak, boldogságforrásnak! Tudom, Zsófia segít, hogy így legyen, számíthattok rá, én is ezért vagyok most is itt! <3
Emese
Sziasztok, kedves Zsófia! Mindig örömmel olvasom az írásaid, sokat töltekezem belőle. Szerintem az alkotásnál nagyon fontos az az érzés, hogy magunknak okozunk örömöt vele, nem várunk viszonzást cserébe. Ahhoz az érzéshez tudnám hasonlítani, mint amikor a gyerekek felfedezik a világot, bármi újat tapasztalnak, az örömmel, ujjongással, lelkesedéssel tölti el őket, minden feltétel nélkül. Szerintem nekünk felnőtteknek nagyon jó lenne újra felfedezni ezt a „gyermeki énünket”, részünket, amely feledésbe merült. Az alkotással saját magunkhoz kerülünk közelebb, valami természetfeletti, megfoghatatlanul jó érzés ez. Mindenkit csak bátorítani tudok, hogy győzze le azokat az érzéseket, amik korlátozzák őt a benne rejlő kreativitás kifejezésében. Szép napot mindenkinek. Üdv, Györfi Edit
Egy kórházi kezelés után, kezdtem el festegetni. A fiam megjelent az ajtóban festő eszközökkel és azt mondta Anyukám ne szomorkodj, fessél képeket. Ez egy jó éve volt, és boldog vagyok, békés és nyugodt amikor festek. Most 68 éves vagyok. Jelenleg is festegetek. Anna
Kedves Zsófi!
Nagyon nemes ötlet, hogy minél több embert szeretnél arra ösztönözni, hogy alkosson, fejezze ki érzéseit, ismerje meg az alkotás örömét, ami szabadságot ad, inspirál, kiemel a szürke hétköznapok taposómalmából.
Én is a Te hatásodra vágtam bele, és jelentkeztem a pasztell rajzkurzusra. El is küldtem a „Madárportré” alkotásomat Neked és az info@e-mail címre is még április 14-én. Szerintem ha elindítasz valamit, annak az utógondozása is legalább olyan fontos, tehát továbbra is türelmesen várom szíves visszajelzésed! Szép napot! Palotai Kata
Shalom Zsofika! S
Kedves Kata!
Köszönöm, hogy írtál, teljesen igazad van. Írtam neked emailt, pótolva az elmaradt válaszomat. Köszönöm a türelmedet, és további szép napot kívánok!
Üdvözlettel:
Zsófi
Kedves Zsófi biztos vagyok benne ,hogy te egy ember szerető vagy hiszen látom menyi embert tudol motiválni csak gratulálok neked szeretem nézegetni a képeidet olvasgatni a hozzá szólassokat .Minden tiszteletem a tiéd.
Köszönöm,Zsófi az inspiráló szavakat.Nagy szükségem van rá,mert a késztetést érzem magamban,de félek a kudarctól.Attól,hogy nem fog menni.És nemcsak hogy azonnal,hanem egyáltalán.De nagy levegőt vettem,és szeretnék belevágni.Köszönöm a lehetőséget.
Alkotni nem lehet kényszerrel, kötelező jelleggel. Úgy gondolom, az alkotás „belűről jön”, meg kell, hogy érintsen valami, ami kiváltja az alkotást, alkotás közben egy módosult tudatállapotba kerül az ember, még ha ezt nem is veszi észre, és így tudja igazán kifejezni, azt az érzést ami majd megjelenik mint alkotás. Az is biztos, hogy egy ugyan azon dolgot mindenki másként éli meg és ebből fakadóan másként is alkotja meg.
Kedves Zsófi! Ha most a rajzos alkotásról esik szó akkor engem az unokáim inspirálnak. Három unokám van, 5, 9, 10 éves. Sokat rajzolunk festünk együtt. Az ebédlő asztalra felterítek egy nagy viaszos vásznat, azután kezdődik az alkotás. Kezdetben kértek, hogy valamit rajzoljak, amit kiszínezhetnek. Most már önállóan készítenek képeket, akár előre megrajzolva, akár egyből festve. Csináltunk már olyan őrültséget is, hogy egy 3×1,50 m.
fehér textil abroszt ruhafestő filccel telerajzoltunk mindenfélével. Van rajta nyelvet öltő emberfej, virág, kutya felhő nap írott betűk, stb. Nagyon szeretném, ha abban segítenél, hogy egy-egy állatot, arcot, alakot hogyan lehet megrajzolni hogy az annak nézzen ki, aminek nevezzük. Tudom, festőművészek nem leszünk, de örömet okoz az alkotással együtt töltött idő.
Kedves Zsófi! Köszönöm a lehetőséget, felhívásodat közzé tettem a facebook oldalamon is. Üdvözlettel ÜK
Igen, igaz. Bármely életkorban el lehet kezdeni alkotni, s olyan örömet jelent, ami semmi mással nem összehasonlítható. Elfeledkezel a gondjaidról, a betegségekről, megszűnik létezni a környező világ, a zajok… Csak te vagy és az, amit éppen alkotsz. Igazi önfeledt kozmikus utazás. :)
Az életemet végig kísérte a rajzolás, festés, valamiféle kreatív tevékenység. Csodálatos dolog akár egy vászon előtt ülni és festeni, akár egy szövőszék padján ülve egy vásznat készíteni, beleszőve terveidet, vagy batikolni. Nem késő soha bármit elkezdeni, ami kezed, agyad,szíved egyuttes kifelyezese.
Lehet, hogy csak magadnak, néhány ismerősödnek, családtagnak „alkotsz”, de örömedet leled benne és örömet is tudsz szerezni!
Zsófi segitsegével csodálatos lesz ez a kiruccanás az álmok világába.