Henri Rousseau – A művészettörténet híres autodidakta alkotói – 2. rész

A második autodidakta festő, akiről Kata írt nekünk, az nem más, mint Henri Rousseau.
Az ő életében nem csak az különleges, hogy művészeti képzés nélkül vált híres festőművésszé, hanem az is, hogy festői karrierjét negyven éves korában kezdte. A rengeteg gyakorlás pedig meghozta gyümölcsét, hiszen egy egészen egyedi látványvilágot alkotott a vászonra!

Henri Rousseau a francia impresszionizmus és annak poszt alstílusainak korában nőtt fel, de ő kimaradt abból a hivatalos művészetoktatásból, amit a nagy impresszionista festők végül fenekestül felforgattak. Ő csak 1884-ben, negyven évesen kezdett festészettel foglalkozni, addig hivatalnokként dolgozott. Emiatt művészként gyakran kapta a ‘Le Douanier’, azaz vámtisztviselő gúnynevet, ami naiv, tanulatlan stílusára utalt. Talán épp hivatalnoki munkája biztosította számára azt az időt, ami segítségével festő válhatott belőle – ha épp nem a papírlapok felett ült, a Louvre-ben készített vázlatokat a nagy mesterek munkáiról.

Henri Rousseau és „Az álom” című festmény

A szigorú festészeti szabályrendszer elhagyásával egy, a korstílusnál oldottabb és őszintébb egyéni ábrázolásmódot alakított ki, így válva a naiv festészet vezéralakjává. Rousseau élénk színekkel és karakteres körvonalakkal megfestett, álomszerű jeleneteket ábrázoló egzotikus tájképeiről híresült el. Művészetét a 20. századi avantgárd mozgalmak, kiváltképp a szürrealisták fedezték fel újra, akik elsőszámú inspirációs forrásként fordultak saját korszellemét meghaladó stílusához. Nagyságát bizonyítja még az is, hogy képeit többek közt Pablo Picasso is beválasztotta személyes gyűjteményébe, amik később a Louvre termeiben kerültek kiállításra.

Most pedig íme, néhány inspiráló kép Henri Rousseau-tól:

Trópusi erdő majmokkal (1910)
Tigris a trópusi viharban (1891)
Sétáló nő (1905)
Kisfiú a köveken (1895)
Flamingók
Alvó cigánylány (1897)

Remélem inspirálónak találtad ezt a bejegyzést is!
Tanulság: soha nem késő az álmaidnak élni! Gyakorolj sokat, és előbb-utóbb megtalálod a saját stílusodat! :)

Köszönöm, ha másokkal is megosztod ezt a bejegyzést!
Hamarosan jön a folytatás is, az egyik kedvenc festőmmel! Kíváncsi vagy, hogy ki lesz az?

Követed az emailes inspirációimat és a videós leckéket?
Ha még nem, akkor itt tudsz jelentkezni »
Tavaszi Élménykurzus
Művésznapló

Hozzászólás a(z) Dr Danyi Mária bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


26 hozzászólás “Henri Rousseau – A művészettörténet híres autodidakta alkotói – 2. rész”

  1. Tajtiné Marika szerint:

    Csak úgy ragyognak a színei. Nagyon szép. Igyekszem tanulni, főleg szeretném megtalálni önmagamat, önmagam stílusát.

  2. Nagy Ilona szerint:

    Minden tiszteletem azoké akik soha nem adják fel a jó ügyek tekintetében a tehetségüket nem engedik hogy a ” körülmények ” végleg eltüntessék. Nagyon tehetséges de nem az én stilusom .A te képeid jobban tetszenek Sárhidai ZSófia.

  3. Dr Danyi Mária szerint:

    Nagyon tetszett Henry Rousseau !!!

  4. Marossy Margit szerint:

    Kedves Zsófi!
    Köszönöm az inspiráló képeket, örültem neki.
    Sajnos én csak 75 évesen kezdtem el festegetni, de nagyon élvezem. Nagy művész már úgy sem lesz belőlem, de nagyon nyugtató és unaloműző a festegetés.
    A művésznaplód is nagyon tetszett, már abba is rajzoltam.
    Köszönettel és üdvözlettel
    Margit

  5. Tevelyne B. Zsuzsa szerint:

    Kedves Zsofi! Nagyon jo ez a sorozat! Ezt a stilust nagyon kedvelem . Nagyon jo volt a Frida Kahlo is! Bocs de a telefonom nem tud ekezetet. Koszonom a tanitast! Zsuzsa