7 dolog amit nem tudtál Kacusika Hokuszai-ról, a híres japán művészről

Ha Kacusika Hokuszai neve nem is ismerős, alkotásai közül biztos, hogy te is láttál már párat. Hokuszai az egyik leghíresebb, és legtermékenyebb japán képzőművész, akinek állítólag több mint harmincezer műve készült, továbbá közel négyszáz könyvet illusztrált. Ennyi alkotást egyértelműen nem lehet bemutatni egy bejegyzésben, de összegyűjtöttem néhányat a leghíresebb képei közül, sőt, pár érdekes tényt is találtam az életéről! Kíváncsi vagy? Olvass tovább! :)

1. Hokuszai 1760-1849 között élt Japánban, a mai Tokió területén. Eredeti szakmája feltehetőleg tükörkészítő volt, de fiatalon elkezdett dolgozni egy könyvkereskedésben, majd felvételt nyert egy híres japán fafaragó művész, Kacukava Sunsó stúdiójába. Sunsó “ukijo-e” (aprólékosan faragott zsánerfestészet) stílusú alkotó volt. Ennek a művészeti irányzatnak lett mestere később Hokuszai is!

2. Hokuszai nem a hagyományos ukijo-e témákban (kurtizánok és a színészek) alkotott, hanem elkezdett egy teljesen új irányt: tájképeket ábrázolt, illetve a japán emberek mindennapi életét mutatta be különböző társadalmi szinteken. Ő alapozta meg a tájképet ábrázoló fametszetek világhírét.

3. Mestere, Sunsó halála után elkezdett érdeklődni az európai (francia és holland) irányzatok iránt. Elsajátította a rézkarc készítés művészetét is.

4. Több mint 90 alkalommal költözött, és 30-szor váltott nevet. A japán művészek között megszokott volt a többszöri névváltoztatás, de Hokuszai valószínűleg ebben is megelőzte kortársait.

5. Két fia és három lánya született. Legfiatalabb lánya szintén művész lett és Ói néven alkotott.

6. Az 1820-as években érte el karrierjének csúcsát. 70 évesen készítette a leghíresebb munkáját a „Fuji harminchat látképe” című sorozatot, mely tartalmazza legismertebb képét, “A nagy hullám Kanagavánál”t.

„A nagy hullám Kanagavánál”

7. Művészete eljutott a korabeli Európába és népszerűvé is vált. Sok ismert festőnek volt a példaképe, ihletforrása, például Edgar Degas-nak és Claude Monet-nak.

Degas az emberábrázolás apró trükkjeit próbálta eltanulni Hokuszai rajzai által.

A fudzsi száz látképe című háromkötetes művének előszavában így nyilatkozott magáról és művészetéről:

„Hatodik életévemtől kezdve festésre ösztönöz minden, amit látok. Ötvenéves koromig nagyszámú rajzot tettem közzé, de mindaz, amit hetvenéves koromig alkottam, említésre sem érdemes. Csak hetvenhárom éves fejjel kezdtem megérteni valamicskét a természet, a növények, fák, négylábúak, madarak, halak és rovarok lényegéből. Mire nyolcvan leszek, még messzebbre jutok és kilencvenéves koromban behatolok a dolgok titkaiba. Százévesen bizonyára elérkezem majd a legmagasabb mesterségbeli tudás stádiumába, és mire száztíz leszek, minden, amit alkotok, minden pont és vonás élővé válik. Aki addig él, ameddig én, megláthatja, hogy betartom a szavamat. Írtam ezeket hetvenöt éves fejjel én, az egykori Hokusai, ma a rajzok vén bolondja.” (Forrás: Wikipédia)

+ Érdekességek:
Balatonalmádiban szobrot avattak a tiszteletére 2013-ban.
2017-ben pedig a British Museum készített az életéről és munkásságáról egy lebilincselő dokumentumfilmet, aminek az előzetesét itt láthatod:

Hozzád mennyire áll közel a távol keleti művészet?
Tetszenek Kacusika Hokuszai alkotásai? Tudsz belőlük ihletet meríteni?

Követed az emailes inspirációimat és a videós leckéket?
Ha még nem, akkor itt tudsz jelentkezni »
Tavaszi Élménykurzus
Művésznapló

Hozzászólás a(z) Szepesi Józsefné bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


21 hozzászólás “7 dolog amit nem tudtál Kacusika Hokuszai-ról, a híres japán művészről”

  1. Ács Lászlóné szerint:

    Nagyon tetszenek Hokuszai művei, úgy érzem, közel állnak hozzám. Még biztosan fogok inspirációt meríteni a műveiből, lerajzolni és színezni.

  2. Tajtiné Marika szerint:

    Csodálatos.

  3. Grenczer László Báliintné szerint:

    Különleges. Elgondolkodtató ezen az életpályán végigmenni.

  4. Nagy Istvánné szerint:

    Eddig amit megláttam és tettszett, megpróbáltam én is megcsinálni. Nagyon szívesen veszem bárkitől, ha saját készítésű rajzot, faragást, ragasztást stb. kapok. Nekem ez az érték. Mivel a szemem nem a legjobb a rajzhoz, inkább karkötőket szövök. A lányom is nagyon ügyes, rajzolni, festeni szokott. A másik lányom kölönböző egyszerű kitömhető gyerekjátékokat szokott készíteni. A nászasszonyom amikor megszületett az egyik unokája, egy rongyból készült bohócot varrt. Olyan nagy sikere volt, hogy a gyerek már nagy volt, de még mindig ragaszkodott a bohóchoz. Sajnos ebben a rohanó világban nem sok idő jut ilyenre. Nekem is csak mióta nyugdíjas vagyok van több időm ilyenre.

  5. Hock Judit szerint:

    Kedves Zsófia ! Szívem szerint azonnal ceruzát ragadtam volna és a nagy hullámok dinamikus vonalait papírra lerajzoltam volna ! De ehhez, mèg sokat kell gyakorolnom , köszönöm a lehetőséget , hogy betekinthettem ennek a nagy tehetségű művész világába Hock Judit

  6. Erzsébet Kovács szerint:

    Kedves Zsófia !
    Köszönöm a bejegyzésedet, nagyon tetszett, kimondhatatlanul jól esett a látvány, szinte simogatta a lelkemet.
    Tisztelettel: Erzsébet.

  7. SZILVÁSI ERZSÉBET szerint:

    Drága Zsófia sokat lehet tanúlni tőled s olyan alkotásokat amelyeket sosem hallottam s láttam még! Köszönöm szépen mind ezt neked köszönhetem köszönöm szépen ! ERzsébet!

  8. Molnár Józsefné szerint:

    Keves Zsófi
    Köszönöm, hogy egy újabb híres művészt ismertettél meg, szívesen néznék munkájáról bővebb, részletesebb videót, érdekesnek találtam.
    Üdv. Molnárné

  9. Dezsőné Varga szerint:

    Köszönöm hogy meg ismertettél a kiváló Művésszel!!

  10. Szepesi Józsefné szerint:

    Köszönöm Zsófi ! Minden tetszik a művészetben ,festészet , szobrászat, !

  11. dr Németh Jánosné szerint:

    Csodálatos! Köszönöm szépen !

  12. Egervári Krisztina szerint:

    Kedves Zsófi!

    Köszönöm ezt a cikket is. Nagyon tanulságos.

  13. Elekné Harkai Zsuzsa szerint:

    Nagyon lendületes és merész élete lehetett Hokuszai-nak.
    Legyen az ember, állat, vagy természet állandó mozgásban van alkotásaiban.
    Művei egyszerűek és mégis lenyűgözőek
    Ő valóban Isten küldötte volt.

    Köszönöm szépen!

  14. Papcsák Éva szerint:

    Köszönöm szépen! Nagyon tetszettek a képek! 🙂
    Megosztottam a face- n, bizonyára hasznosítani fogom az akvarelljeimben.

  15. Zsuzsa szerint:

    Szia Zsófi!

    Köszönöm a híres japán művészről készült bejegyzésedet.

    Zsuzsa

  16. Zalka Vera szerint:

    Több évig éltem Japánban gyerekkoromban. Nagyon tetszett ez az összeállítás, tisztelgés a mester tényleg magával ragadó alkotásai előtt. Köszönöm

  17. Keresztes györgyné szerint:

    Kedves Zsófi!
    Köszönöm, nagyon érdekes, még nem hallottam a művészről. Örülök, hogy érdekes, tehetséges művészeket ismerhetek meg.

    1. Sántháné Éva szerint:

      Csak most tudtam megnézni ezeket a csodálatos képeket. Hálás köszönet, amiért megosztottad velünk az élményt kedves Zsófi!

  18. Dittrich Ernőné Keresztes Júlia szerint:

    Kedves Zsófia!
    Mindig érdekelt a távolkeleti festészet. Nekem nagyon tetszik.
    Talán szívesen tanulnám. Nagyon fínom, meseszerű, de mégis élethű, lenyűgöző.
    Nem is tudom igazán meghatározni.
    Köszönöm ezt a bejegyzést.
    Üdvözlettel: Júlia

  19. Barótfi Edit szerint:

    Csodálatos vagy Zsófi, hogy sosem szűnsz meg valami újjal előrukkolni, amivel lenyűgözöd az embert.

  20. Kiss Szilvia szerint:

    Szia Zsófi! Imádom a bejegyzéseidet! Olyan alkotókat ismerhetek meg, akikről korábban sosem hallottam. Köszönöm. Szilvi