Az indiai Frida Kahlo-nak is nevezett magyar származású festőnő élete nem régen keltette fel az érdeklődésemet, amikor Zebegényben jártam. Az apartmanház, ahol megszálltunk, az ő képeinek replikáival volt dekorálva, illetve sok olvasnivaló is volt az életéről, művészetéről. Egyből megfogott az a különös, egzotikus és élénk színvilág, amivel a képein találkoztam…
Nem is értettem először, mi fűzhette őt Zebegényhez… de mindjárt elárulom, olvass tovább!
Amrita Sher-Gil (vagy Amrita Sérgil) 1913-ban született Budapesten. Magyar keresztneve Dalma volt. Szüleivel és testvérével a Szilágyi Dezső tér 4-ben laktak, majd az első világháború kitörését követően Dunaharasztiba költöztek.
Édesanyja, Gottesmann Mária Antónia (Baktay Ervin festőművész testvére) volt. Művelt családból származott, szépen zongorázott és operaénekesnek készült, akit állítólag egy időben maga Puccini tanított.
Édesapja, Umrao Singh Sher-Gil Majithia gazdag szikh arisztokrata család sarja volt. Öt nyelven beszélt, úttörő szerepet játszott az indiai fényképészet megalapításában. A társadalmi emancipáció elkötelezett híve, és Gandhi nagy tisztelője volt.
Amrita és testvére Indira otthon tanultak. Amrita imádott rajzolni és már ötéves korában akvarellel festett. Inspirációt a magyar vidéki tájból és a magyar dalokból merített.
1921-ben a család Indiába költözött. Amrita ott már iskolában tanulta a rajzolás és festés művészetét. Amikor 1927-ben nagybátyja, Baktay Ervin meglátogatta őket, javasolta, hogy Amrita élő modellről is gyakorolja az rajzolást. Később rengeteg portrét készített:
Két évvel később Amrita fejlődése érdekében a család Párizsba költözött, ott tanítatták a lányt, akinek sorra születtek a festményei. Fiatal kora ellenére nagy jövőt jósoltak neki.
Példaképei Paul Cézanne, Paul Gauguin és Amedeo Modigliani voltak. De sok inspirációt merített például Vincent van Gogh vagy Csontváry Kosztka Tivadar munkáiból is.
1933-ban a fenti, “Fiatal lányok” című képével bekerült a Párizsi Szalonba és elnyerte az aranyérmet. Ő volt a legfiatalabb tagja a Szalonnak!
Párizsi évei alatt sokszor ellátogatott Magyarországra, a legtöbb időt Zebegényben és Verőcén töltötte, édesanyja testvérénél. Azonban a sikerek ellenére visszavágyott Indiába.
„Csak Indiában tudok festeni. Máshol nem tudok festeni, nincs kellő önbizalmam. Európa Picasso-é, Matisse-é, Braque-é és másoké. India csak az enyém.”
(Amrita Sher-Gil)
Ötvözte India hagyományos művészetét a posztimpresszionizmus elemeivel. A szigorú indiai kasztrendszert támadta műveivel. Női akt képei hatalmas felháborodást keltettek.
Egy művészettörténész egyszer azt mondta neki: „Azért gyűlölik magát, mert maga a jövő.”
„A jelenből kell ihletet meríteni, hogy megteremthessük a jövőt.”
(Amrita Sher-Gil)
Unokatestvérével, Egan Viktorral egymásba szerettek, és még a második világháború előtt összeházasodtak Magyarországon, majd együtt tértek vissza Indiába. Viktor orvosként dolgozott, Amrita pedig anyjához hasonlóan sajnos súlyos lelki gondokkal, depresszióval küzdött.
1931-ben (18 évesen) egy levelében Amrita ezt írta:
„Élvezem a szépségemet, mert az egy rövid időre megadatott nekem és a jó dolgok bizony rövid életűek.”
Sajnos valóban rövid ideig élvezhette az életet, hiszen 28 évesen (1941. december 5-én) Lahor városában elhunyt. Éppen akkor, amikor első nagy egyéni kiállítására készült.
Halála után festményeit nemzeti kinccsé avatták Indiában.
Képeinek többsége, köztük az utolsó, befejezetlen festménye is a New Delhiben található Modern Művészetek Galériájában található.
Életéről könyvek jelentek meg:
Keserű Katalin: Amrita Sher Gil
Alfredo de Braganza: Amrita
Ha teheted, mindenképp olvasd el őket, hiszen rövid, de annál szenvedélyesebb és kalandosabb élete számtalan apró, érdekes titkot rejt még!