“Talán a virágoknak köszönhető, hogy festő lettem.”
– mondta Claude Monet, a híres impresszionista festő, akinek az egyik legfőbb ihletforrása a saját maga által gondozott csodálatos kertje volt. Elgondolkodtam, nekem mi lenne a válaszom erre a kérdésre…
Az előző blogbejegyzésemben, amiben rendhagyó módon mutatkoztam be, és érdekes infókat osztottam meg magamról, ott írtam, hogy az eredeti végzettségem: kommunikáció-kutató, médiamenedzser, illetve animációsfilm-rajzoló.
Kezdetben tehát nem festéssel foglalkoztam, hanem a végzettségemnek megfelelő munkát végeztem a Zeneakadémia stúdiójában: hangfelvételek, videófelvételek, koncertfelvételek megszervezése volt a feladatom – de nagyon hiányzott a kreativitás. Az animációsfilm-készítésben pedig nem dolgoztam, mert mire elvégeztem a sulit, a magyar rajzfilmgyártás eléggé takaréklángon működött, és egyáltalán nem volt szükség új munkaerőre.
De nem keseredtem el, kitartóan kerestem a nekem való hivatást, és a 20-as éveim végén találtam csak meg. A Zeneakadémia után volt egy kitérőm Angliába is, ahol dolgoztam és nyelvet tanultam.
Az alkotás mindig jelen volt, de csak hobbiként. A környezetemben lévők a gimnáziumtól kezdődően mondogatták, hogy nekem művészi pályára kellene mennem…De csak hosszú kitérő után kanyarodtam a festészet és a saját vállalkozás felé. De nem bántam meg, hogy ilyen későn…sok mindent megtapasztaltam addig, sokat utaztam, és kalandokkal teli volt az életem. :)
Az alkotás szeretete és a művészi hajlam nálunk családi vonás: nagymamám Szuppán Irén, Munkácsy-díjas, Kiváló és Érdemes művész, illetve édesanyám, Gulyás Éva is textiltervező iparművész volt. A művészetek és az alkotás (festés) útján történő önkifejezés nálunk nagyon természetes volt. Az alkotóműhelyünk otthon volt, a családi ház nagy verandája. Itt mindig körülvett egy különleges atmoszféra, amit nagyon szerettem, és már gyerekként is inspiráló volt számomra.
Visszakanyarodva a kérdéshez, ami így szólt:
Minek köszönhetem, hogy festő lettem?
Egy belső késztetésnek, ami a hosszú kitérő után arra ösztönzött, hogy végre alkossak, önazonos legyek, és valami szépet hozzak létre.
A családi háttérnek is sokat köszönhetek: mindig egy támasz volt, egy forrás, amiből táplálkozni tudok, de egyúttal bennem volt az is, hogy az alkotást teljesen a saját elképzeléseim szerint tegyem. Talán meg kellett hozzá tapasztalnom azt is, milyen az, amikor hiányzik az életemből az alkotás. Amikor végre a festészet felé kanyarodtam, az egy fontos mérföldkő az önismereti utamon.
Utólag bánkódhatnék, hogy miért nem egyből ebbe az irányba tanultam tovább, de végül úgy érzem, célba értem, és olyasmivel foglalkozom, amit szeretek, és az alkotás szerves része az életemnek. Az akvarell festészetet autodidakta módon tanultam.
Te gondolkodtál már azon, mi volt az, ami elindított az alkotói utadon?
Mi volt az a kezdetek kezdetén, amikor úgy érezted, festened/rajzolnod kell?
Oszd meg velem egy hozzászólásban!
Az Isten teremtette csodálatos világ legyen az fű fa virag madarak állatok és az ember legyen az szep vagy csúnya ember a kifelyezo arc testmozgas akar tanc vagy nehéz munka minden minden ami a teremtett világban van él lélegzik cselekszik vagy megfesteni a zenét az éneket a hangokat a tenger zugásat a bogarak zummogeset a virágok halk zenéjét és még sorolhatnam reggelig de osszessegeben a csodálatos világunkat a békét a csendet aminek az Isten megteremtette
Kedves Zsófi, szerintem is nagyon jó, hogy annyi mindent kipróbáltál mielőtt a művészetet választottad
végül hivatásodnak. Minden élmény, tapasztalat hozzátett ahhoz a személyiségedhez, aki ma vagy.
Ahogy olvasom a hozzászólásokat, sokan kerülőúton jutottunk ehhez az önkifejezési formához, de mindannyiunk életében volt vagy valamilyen esemény, vagy személy, ami/ aki hozzásegített ehhez.
Én sose gondoltam, hogy valaha rajzolni, festeni fogok. Az iskolai rajzórák unalmas témái ( kocka, alma, esetleg néha egy kis árnyékolás) nem vonzottak.
Bár tágabb körben volt művész rokonunk, akinek műtermében gyerekként többször is jártam, – az olajfesték és a higító jellegzetes szagára ma is emlékszem, -nem gondoltam, hogy valaha lesznek pl. akvarell vagy pasztel képeim.
Pár éve, már nyugdíjasként – párom elvesztése után – kezdtem olyan kifejezési formákat keresni, ami jó érzéssel tölt el. Ez amolyan művészet terápia. Először workshopokon ismerkedtem az akril és selyem festéssel, aztán hosszú évekig csak nézegettem Zsófi az oldaladat.Tetszett az a meseszerű álomvilág, amit a képeid sugaltak. Megindította a fantáziát. Később mandalákat rajzoltam, színeztem, aztán apróbb rajzokon, skicceken örökítettem meg egy -egy szép látványt, ami megragadott.
Szerettem volna tanulni, fejlődni, hogy a rajzaimmal jobban át tudjam adni az élményt, amit megörökítettem. Igy csatlakoztam egy rajzkörhöz és a Te csoportodva is. Mindkét helyen sokat tanulok és fejlődök. Jó látni, ahogy napról napra fejlődünk. Köszönöm Neked és a csoporttagoknak is, jó ebben az alkotócsoportban lenni !
Kedves Zsófi! Ha elolvastad a röviditett életutamat láttad nem voltam unatkozó tipus.Minden kreativitás vonzott, Talán a facebookon mikor láttam a felhivásodat,bár régen kacérkodtam már akril festegetéssel .Kötelezettségeim már lazábbnak tüntek. Erre megszületett a harmadik unokám és igy megint több az elfoglaltságom és most megint ritkábban hódolok ennek . Üdvözlettel Ildikó
Azt nem tudom, hogy minek köszönhető, de már gyerekként is szerettem rajzolni, így kifejezni ön magam. Talán belső késztetés, meg az is, hogy nagyon szeretem a természetet, a virágokat és az állatokat. Van porcelanfestő végzettségem, de nem sokáig gyakoroltam. Dolgoztam müsz.rajzolóként, személyi segítőkész, szoc.ápolóként is.A főiskolára nem. vették fel, így maradt hobbiként munka után a képzőkörbe járás. Ott fej és aktrajzolásra volt lehetőség. A festéstést én is autodidaktaként tanultam, kb. 10 éve kezdtem el, addig csak rajzoltam, grafittal,.szénnel. A családtól is örökölhettem mert mindenkinek ügyes keze volt, a szüleimnek, és a nővéremnek is. Kertészkedés, varrás, kötés, horgolás. Nekem az
alkotás, önkifejezés, szabadság, m
enedék és öröm.
Szia Zsófi!
Gyermekkoromtól a mai napig is szeretem a vidám történeteket, a mesét, a zenét, az irodalmat, benne a verseket. Azt hiszem, hogy mindezek együtt késztettek engem a rajzolás-festés felé, amit mindig csak a saját elképzeléseim szerint hoztam létre. Később a két kisfiammal örömteli elfoglaltság volt. Ma már az unokáimmal festünk közösen.
5. éve, hogy szerveződött egy csoport, ahol képzett festő vezetésével alkotunk. Ez nagyon jó, remekül telik az idő, mindig más-más technikával, stílusban gyakorolunk. Minden évben kiállításokat szervezünk, ami ugyan sok munkával, izgalommal jár, de örömmel csináljuk.
A Te képeidet is mindig kíváncsian várom, amik engem visszavezetnek a mesevilágba, meg remek útmutatást is adnak. Kívánok sok szép ötletet és a kivitelezéshez jó egészséget.
Üdvözöllek: Anna
A kíváncsiság hajt hogy tudok e olyat festeni rajzolni mint mások
Áldás Békesség Zsófia!
Nekem is a virágok, a zöld természet, elsősorban a növények szeretete adta, adja az inspirációt. Az édesapámmal töltött idő az erdőben, amikor hajnal fél háromkor útnak indultunk gombázni, és reggel fél hétre teli kosárral érkeztünk haza, amikor a húgom még csak ébredezett.
Mi pedig csodálatos órákat töltöttünk az erő mélyén, kutatva az avarban elrejtőzött gombák után, amíg a többiek aludtak.
Édesapám tanított sajátos stílusában rózsákat rajzolni és pingálni. Ő az, aki szerelmese volt az irodalmi műveknek, verseknek is. Kívülről szavalt olyan hosszú Petőfi verset mint A Tisza, vagy Arany János: Családi kör, Czuczor Gergely: Hunyadi című verseit. Még 88 évesen is szavalta őket, amíg csak betegsége engedte. Dicsőség az Úrnak, hogy ilyen csodálatos édesapát adott.
Az Édesapámtól 9 évvel idősebb testvérbátyja volt Munkácsy-díjas festőművész. De Lajos bátyám (aki keresztapám is volt), hiába hívta Édesapámat, hogy menjen ő is Budapestre, segít neki a tanulmányait elvégezni. Édesapám nem állt kötélnek. Ő megmaradt 8 osztályt végzett, kétkezi munkásnak.
Szóval, én a természetközeli és ugyanakkor művészetkedvelő családban nőttem fel, falusi körülmények között, de egyszersmind munkás családban. Odahaza megtermeltük a konyhakerti növényeket, meg az állatok takarmányozásához is szükséges növények egy részét, állatokat is tartottunk, ugyanakkor az Édesapám négy műszakban dolgozott az ÓKÜ-ben mint darukormányos, Édesanyám pedig varrodában kétműszakban, majd, mikor szervezete már nem bírta az egyik gép zaját, akkor szakácsként dolgozott a tömegétkeztetésben.
Én állítólag nagyon szépen énekeltem kicsinek. Most is elég jó a hangom, csak képzetlen.
Nagyon szerettem az élővilág órákat általános iskolás koromban és a rajzórákat is (akkor tanultam utoljára ilyen tantárgyakat).
Édesanyám más irányban taníttatott, ami nagyon messze állt tőlem.
Minden esetre, ha van egy fecni a kezem ügyében, akkor arra rajzolgattam és rajzolgatok most is.
Úgy alapból egy lassú, kutató természetű ember vagyok. Végülis ez a tulajdonságom képessé tett arra is, hogy sok-sok gyakorlás után megtalálva a felfedezés örömét, a matematikában is megtaláljam a kibontakozás csodáját, ahogy megnyílik előtted a feladat törvényszerűsége, ahogy megadja magát neked, és kinyílik előtted a titok, mint ahogy a bimbó is, ha elég türelmesen figyeled és vársz, csodálatosan kibontja előtted, a benne rejlő szépségét.
És igen, már megint itt vagyunk a virágoknál. Úgy látszik ez az én rejtett énem rácsodálkozása az életre.
Meg, ahogy az emberek lelki reagálásait figyelem, és a fecsegő felszín alatt meg-megcsillan az a lelki mélység, lelki sérülés, amivel sohasem tudott a veled beszélő szembenézni, mert túl fájdalmas a magába zárt emlék, de az egész életét fájdalmas módon befolyásolja.
És még tudatában sincs, miért érzi úgy, mintha őt soha nem szerette volna senki igazán. Te pedig megtanulod befogni a szád, és végighallgatni akár a több órás monológját, csakhogy végre úgy érezze, most végre odafigyeltek rá. Meghallgatták. Elégedettség érzéssel tölti el. És van benne valami békesség, amire annyira vágyott.
Én pedig örülök, hogy tehettem érte valamit. Nem baj, hogy ő ezt szinte észre sem veszi. Tudtam éltető levegő lenni egy oxigén után kapkodó fuldokló léleknek. Dicsőség az Úrnak, hogy alkalmassá tett erre a szolgálatra!
És igen, mindez csöndben papírra vethető, vagy vászonra kenhető valami szép, élő táj képében, vagy egy törékeny virág ábrázolásában.
Már ahogyan én ezt gyermeki egyszerűséggel, botladozva meg tudom tenni. Csak úgy, a magam kedvére gyönyörködni abban, hogy ezt az én kezem alkotta.
Úgy látom, elbeszélő vénám megint előtört belőlem. Az Úr áldása kísérje életedet továbbra is!
Áldó szeretettel Anna
Kedves Zsófia!
Nekem nem volt ilyen alkotói közegem,mint Neked!
Egyedüli szemlélődő gyerek voltam.
Egy csodás mese világot álmodtam magam köré.Nem tanultam rajzolni.
Mégis próbáltam történeteimet kirajzolni magamból.Fenőttként erre nem sok időm maradt.
A művészet szeretete viszont megmaradt mindig.Igy találtam Rád és rögtön megfogott a Te fantázia világod hangulata!
Volt és van is nálunk egy Balassi Bálint Asztaltársaság. Minden művészféle megtalálta benne a helyét. Én akkor még írtam, azért voltam ott. Mindig csodálkozva hallgattam a festők beszélgetését vagy nekünk szóló magyarázatát. Annyira másként látták a világot, valami egészen más szempontjaik voltak. Na, de én nem tudok rajzolni, ugye. Azért jelentkeztem ezelőtt 10 évvel a Kreatív Hobbira, mert hátha megtanulom én is úgy, olyan más módon látni a világot. Szóval, a kíváncsiság hozott ide. Így utólag, amikor már egy nagy csomó papírt összefirkáltam, nagyon örülök neki, hogy ebbe is beleugrottam.
Zsófia,mindent értek és minden gyönyörű.
Talán a személyek hiányoznak.A természet pompás ,gazdag
Gyermekkorom óta homokba,hokedlin papirra rajzolgatta.
Gyurma szobrok ..Játék babaruhák kötése,horgolása és
virágokok színese.k.
Szép napokat, Cecília.
Szeretem a tengerparti köveket gyűjteni. Mind egyedi és különleges. Egyszer a kerti padomon üldögéltem és csodáltam a fehér kerek köveket. Aztán jött a gondolat: van egy csomó akrill festékem. Mi lenne, ha festenék rájuk mintát? És így lett. Megnyugtat, kikapcsol, gyönyörködtet. Amikor elajándékozom őket hálás vagyok, hogy adhatok és örömöt szerezhetek másoknak.
Kedves Zsófia!
Nekem a nyugdíjas kor eljövetele volt a vízválasztó. Rengeteg időm lett, és végre tudtam időt fordítani az alkotásra.
Engem a tragédiák sorozata késztetett a rajzolásra,így menekültem meg a depressziótól. A rajzolás-festés tette széppé az életemet. 😀🖌️🌞