Felemelő élmény: a Munkácsy-kiállítás a Szépművészeti Múzeumban

A tavaszi szünetben megnéztem a Munkácsy-kiállítást a nagyobbik lányommal (9 éves). Nagyon örülök, hogy meghosszabbították, és még volt lehetőségünk látni ezt a csodás gyűjteményt! Mindkettőnknek felejthetetlen élmény és egy óriási inspiráció-bomba volt.

Szeretném neked “lefesteni” azt az atmoszférát, illetve élményt, amit a kiállításon tapasztaltam. Ha nem volt lehetőséged megnézni, kicsit Te is úgy érezd, mintha ott lettél volna…😊

A jegyeket már jó előre megvettem online, a tavaszi szünet első napjára. Sejtettem, hogy sokan lesznek, mert ha egy kiállítás nyitvatartását meghosszabbítják, akkor általában még nagyon sokan megragadják a lehetőséget, és megnézik, akár többedjére. Örültem, hogy előre megvettem a jegyet, mert a bejárat előtt kígyózó sor állt a pénztárnál, de mi az online jeggyel egyből bejutottunk.

Már korábban is tapasztaltam, most sem csalódtam: a személyzet minden tagja nagyon figyelmes, kedves, mosolygós, segítőkész. Számomra mindig egy ünnepélyes pillanat belépni ebbe a múzeumba, kicsit ahhoz tudnám hasonlítani, mint mikor belépek az Operába vagy egy gyönyörű nagy templomba.

Bent már eloszlott a tömeg, így nem volt kellemetlen, a ruhatárat kevesen használták, mert nagyon meleg tavaszi nap volt. Én beadtam a farmerkabátomat, hogy a kiállítótérben a lehető legkényelmesebben tudjak nézelődni. Csak egy kis válltáskát vittem, mert tudtam, hogy azt magammal vihetem a kiállító térbe is.

Kezdődhetett a séta, amit a nagylányommal együtt izgatottan és emelekedett hangulatban kezdtünk meg…

Átsétáltunk a földszinti Márvány csarnokon, majd a Reneszánsz csarnokból jobbra nyílt a Munkácsy-kiállítás, az I. számú időszaki kiállító térben. Bár a jegyünket 11:00-ai időpontra vettük, ettől függetlenül már előbb is be lehetett menni, a jegykezelők szerint éppen akkor nem voltak olyan sokan. Számomra persze ez is tömeg volt, de még nem volt annyira zavaró. Türelmesnek kellett lennünk, de minden képhez oda tudtunk lépni, és meg tudtuk csodálni őket közelről is.

Az első benyomásom a kiállításról az volt, hogy fantasztikus, milyen sok képet összegyűjtöttek különböző itthoni, illetve külföldi gyűjteményekből. Nem számítottam rá, hogy ilyen sok képe ki lesz állítva, és el voltam ámulva, mennyi termet megtöltenek a festményei! Több mint 70 képe volt kiállítva. Micsoda gazdag életmű, milyen fantasztikus karrier! Rendkívül inspiráló volt látni! Kíváncsian lépkedtünk teremről teremre…

Az alábbi élménybeszámolóban egy válogatást szeretnék bemutatni a kiállítás képeiből, a saját meglátásaimat a helyszínen olvasható szövegrészletekkel kiegészítve. Nagyon hasznos volt elolvasni a falon szereplő ismertetőket, sok érdekes dolgot megtudtam a művész karrierjéről. Nemcsak nekem, hanem a 9 éves kislányomnak is érdekesek voltak ezek a szövegek!

„Magyarnak született, Párizsban élt s képei Amerikában vannak. Ez a szenvedélyes ív szimbóluma Munkácsy Mihály pályájának” – írta Lázár Béla művészeti író 1925-ben. Munkácsy pályafutása a késő 19. század leglátványosabb magyar művészkarrierje volt, amelytől évtizedeken keresztül hangos volt a magyar és a nemzetközi sajtó. Párizsban töltött közel három évtizede alatt híres és ünnepelt festőfejedelemmé vált, neve élő fogalom lett.”

A kislányom Munkácsy egy festményét ismerte korábbról, a Két család a szalonban című képét, számára ez egy küldetés volt, hogy azt meg kell keresni, mert meg akarja nézni rajta a kiskutyákat. 😀 Ez a küldetés hamar teljesült is, mert szinte rögtön az első termek egyikében rá is bukkantunk a képre. Ez a festménye, és az ehhez hasonló életképek nagyon megfogtak engem is: úgy örökített meg egy pillanatot, hogy az ember tényleg azt érzi a képet nézve, hogy ő maga is részese annak a térnek, amiben a jelenet játszódik, és egy igazi időutazáson vehettünk részt.

Bepillanthattunk a szegényebb családok, az egyszerű falusi emberek, később pedig az előkelő nagypolgárság életébe is. Számomra ettől is nagyon gazdag az életműve: sokféle témát vonultat fel, és többféle festési stílust, illetve technikát is megismerhetünk általa.

“Az 1870-es évek végétől Munkácsynak mind a témavilága, mind a festésmódja megváltozott. A sötét tónusú népi életképek átadták helyüket a színekben és izgalmas festői felületekben gazdag, a jómódú nagypolgárság világát ábrázoló életképeknek.”

A két fenti képe, a Zálogház, illetve az egyik előkelő párizsi szalonképe jól érzékelteti ezt a téma- és stílusváltást.

A legismertebb, szinte ikonikussá vált képei, mint pl. az Ásító inas, a Rőzsehordó nő, a Liszt Ferenc portré, vagy az olyan monumentális alkotások, mint a Golgota vagy a Honfoglalás – ezeket korábban csak a művészeti tankönyvekben, illetve a neten láttam…élőben valami egészen különleges élmény volt, megtiszteltetésnek éreztem, hogy láthatom ezeket a híres festményeket! A méreteik, a mesteri kidolgozottságuk, az egészen apró részletek lenyűgöztek!

A legtöbb látogató a monumentális képeinél nézelődött. A Golgotát, a Honfoglalást, illetve a A reneszánsz apoteózisa című festményét egy tágas teremben, messzebbről és egész közelről is meg lehetett csodálni. Nincs olyan fotó, ami visszaadja ezt a monumentális látványt, de természetesen próbáltam úgy fotózni, hogy érezhető legyen.

Az óriás festmények után következtek a tájképei, egy kisebb teremben.

“A víz és az égbolt találkozása, a levegő rezgése, illetve ezeknek a színekre és formákra gyakorolt hatása mindig izgalmas kihívást jelentett a festők számára. Munkácsy, francia kortársaihoz hasonlóan, a népszerű fürdőhelyen, a Párizstól északnyugatra található Trouville-ban készítette ezt az akvarellt az 1880-as években. (…) Mind az akvarelltechnika használata, mind pedig a téma ritkaságnak számít a művész életművében.”

Engem lenyűgöztek a tájképek, és boldog vagyok, hogy láthattam ezt a különlegesnek számító akvarell képét is.

De érdekes módon az emberek többségéből nem váltanak ki olyan csodálatot a tájképek – legalábbis ezt tapasztaltam ott a helyszínen, mert ebben a teremben szinte egy lélek sem volt rajtunk kívül, míg a többi teremben nagy volt a tobzódás.

Majd elérkeztünk a portrékhoz illetve a szalonképeihez…

“Munkácsy az 1870-es évek végétől, belépve a párizsi nagypolgárság és arisztokrácia világába, látványos csendéleteket, valamint gazdag enteriőröket és nagyvilági dámákat felvonultató szalonképeket kezdett festeni. (…) kompozícióihoz saját palotájának szobabelsőit, látványvilágát használta fel. Ekkorra már gazdagon berendezett otthona reprezentáció tere is lett: a hetente megnyitott Munkácsy-szalon estélyek, fogadások, zenés és színházi előadások helyszíne volt, de itt mutatta be a mester legújabb műveit is a válogatott közönségnek.”

Ahogy megfestette az arcokat, a virágszirmokat, a ruharedőket, a tárgyakat, pl. csészéket, evőeszközöket, vázákat, a szalonok falain lévő képeket, az öltözékek apró részleteit, fodrokat, gombokat, csipkéket, ékszereket, hajdíszeket stb. – az valami egészen bámulatos! Mindennek kivehető az anyaga: hogy bársony vagy selyem vagy fém vagy kopott fa…mindent meg tudott festeni.

A portréiban és a szalonképeiben az is megragadott, hogy a sötét háttérből milyen szépen ki tudta emelni az arcokat, és ami árnyékban van, az is valami elképesztő részletességgel ki van dolgozva, az egészen sötét barnák, bordók, zöldek ezernyi árnyalatát használva.

Érdekes volt megtapasztalni a kiállításon, hogy milyen sokféle korosztály jelen volt a látogatók között, és szinte mindenki maximális tisztelettel közeledett a képekhez.

A lányomat azok nyűgözték le, amiken szép ruhás hölgyek, gyönyörű természet, gyerekek, apró tárgyak, virágok, illetve állatok voltak. 😍 Egy-egy részletet külön le is fotóztam, mert döbbenetes volt, hogy egy nagy méretű festményen az 1-2 cm-es kis részletek, pl. egy baba játékai is milyen részletességgel meg voltak festve.

Mindent nem is tudtunk ilyen alapossággal végignézni, ahhoz még több órát eltölthettünk volna a kiállításon.

Minden korosztálynak mást nyújtott ez a kiállítás, mindenki megtalálta benne a számára szépet, lenyűgözőt, érdekeset.

Összegyűjtöttem pár “helyszíni hozzászólást”, hogy egy kis ízelítőt kapj abból, hogy ebből a sokféle emberből milyen különböző reakciót váltottak ki a képek…

“Nézd csak, az a váza is milyen élethű, szinte leugrik a képről, meg lehetne fogni…még az anyaga is érződik! És azok a vaskos drapériák, gyönyörű!”
(idősebb hölgy a férjének)

“Ennek aztán volt mit a tejbe aprítania, nem úgy, mint más festőknek!”
(középkorú hölgy a barátnőjének)

“Ez az ember egy zseni volt!”
(idősebb úr a feleségének)

“Lenyűgöző, hogy tudta megfesteni ezeket az arcokat és ruhákat! Órákig tudnám nézni!”
(középkorú hölgy)

“Jaj milyen cukik azok a kutyák, Anya ezt fotózd le külön is!”
(a kislányom nekem)

“Az ásító inast és a Rőzsehordó nőt egymás mellé, 90 fokban elhelyezni egy kurátori baki volt szerintem.”
(fiatal hölgy a barátnőjének)

“Elképesztő, micsoda monumentális alkotás! Vajon mennyi ideig dolgozhatott egy ilyenen? És vajon hogy szállították ide ezt a festményt?”
(középkorú férfi a feleségének)

“Hölgyem, kérem fáradjon vissza a ruhatárba, tiszteljük meg a művészetet azzal, hogy rendesen felöltözünk!”
(teremőr egy fiatal lánynak, aki bikini felsőben lépett be a kiállítóterembe)

Szóval sokféle korosztály, sokféle ember volt, és mindenki nagyon kíváncsi volt Munkácsy képeire. Az utolsó terembe érve sajnáltuk, hogy már vége is, így még visszafelé is sétáltunk egy kicsit, és újra megnéztük a kedvenc képeinket. Búcsúztunk a kedvenc szereplőinktől, például a Cukorkatolvajtól is…

Felemelő és emlékezetes program volt mindkettőnknek. Emlékül a múzeum shopjában egy kis füzetet illetve egy hűtőmágnest választottunk.

Te láttad a kiállítást?
Tetszett az élménybeszámolóm?
Írd meg a véleményedet egy hozzászólásban! (A hozzászóláshoz görgess le egy kicsit!)

A kiállítás kurátora: Krasznai Réka – Kurátorasszisztens: Nagy Eszter – A katalógus írásait készítették: Krasznai Réka, Bellák Gábor és Nagy László Bálint – A kiállítás kísérőszövegeinek megfogalmazói: Krasznai Réka, Bellák Gábor, Kovács Anna Zsófia, Hessky Orsolya és Nagy László Bálint – A kiállítási szövegeket szerkesztette: Krasznai Réka