Nehéz témák

Évekkel ezelőtt egy művészetterápiás táborban vettem részt, ami nagyon meghatározó volt a saját önismereti utamon és a munkámban való kibontakozásban is.

Hozzám hasonló, segítő foglalkozású emberek vettek részt ezen a programon, volt köztük pszichológus, kineziológus, pedagógus… A mai napig jó érzés tölt el, ha az ott készült alkotások a kezembe kerülnek. Még olyanok is, amik akkor valahogy “elnehezítették” a lelkem, és olyan érzelmeket hoztak elő, amikkel nem is akartam foglalkozni. De az alkotás csodás módon utat engedett ezeknek az érzéseknek…

Ilyen az alábbi képem is. A táborban első nap ki kellett választani egy fát a kertben, és aztán minden nap volt valami dolgunk vele. Utolsó nap el kellett búcsúzni tőle, és ezt a búcsúzást kellett aztán akvarell festményben megörökíteni. Nekem ez nem volt könnyű. Mégis, ha most ránézek a képre, könnyedség, játékosság, derű sugárzik belőle. De ezt csak utólag tudom így megfogalmazni, emlékszem, hogy akkor nagyon nehezemre esett ebben a témában alkotni.

Mindezt csak azért osztom meg veled, mert lehet, hogy neked is van olyan nehéz téma, amiről azt gondolod, nem érdemes vele foglalkozni az alkotásban… De ha ráveszed magad, utólag visszatekintve olyan más lesz minden!

Az alkotás könnyít az ember lelkén!

Ez a képem a Művésznaplóban is szerepel, ezzel az idézettel:

“Egy szomorú gondolat, de még a szomorú gondolatok sorjázása sem jelenti azt, hogy szomorúak lennénk. Viharban sétálva érezzük a szelet, de tudjuk, hogy nem mi vagyunk a szél. Így kell bánnunk az elménkkel is. Úgy kell átélnünk a szélvihart és a záport, hogy közben tudjuk, ez csak időjárás, és a rossz idő elmúlik.”

Matt Haig: Miért érdemes életben maradni?

Próbáld ki, alkoss valamit olyan témában, amivel kapcsolatban úgy érzed, számodra nehéz, és épp ezért dolgod van vele!

Követed az emailes inspirációimat és a videós leckéket?
Ha még nem, akkor itt tudsz jelentkezni »
Tavaszi Élménykurzus
Művésznapló

Kérlek, hogy írd meg a véleményed a bejegyzésről!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


13 hozzászólás “Nehéz témák”

  1. Dömötör Imréné szerint:

    Köszönöm a mindenkori kedves szavakat. Jól esik a lelkemnek. Örömet hoznak a napjaimba.

  2. Albertné Szilágyi Katalin szerint:

    Kedves Zsófi! Nekem az a fő problémám, hogy a testvéremmel kell–együttélnem. Én alapvetően vidám, kalandos, sportos természetű vagyok, némi kreativitással megáldva. A testvérem pesszimista, rosszkedvű, savanyú, mindent a rossz oldaláról lát. Depressziós. Nekem kellene ebbből őt valahogy kihúznom, de nagyon nehezen megy. Nem érdekli semmi, egész nap alszik, vagy TV-t náz. Amit én régebben csinátam, úszás, biciklizés, festés, arra nem marad időm, – én látom el a háztartást s igy én is egyre lejjebb csúszom, rossz kedvem van, s kevés örömet találok az életbern. Mit csináljak??? Albertné Szilágyi Katalin.

  3. Marsi Lászlóné szerint:

    Látszik a képeden a felszabadultság, egyéni. Sajnos én rajzolni sem tudok, erőt kell merítenem.

  4. Urgyánné Viki szerint:

    Kedves Zsófi!

    Leveled nagyon elgondolkodtatott. Az elmúlt években két részre osztanám a rajzaimat, festményeimet. Amikor a gyerekeimmel vagy később unokáimmal rajzoltam, festettem az érzelmek, benyomások alapján készültek a „művek”.
    Érdekes volt látni, hogy a gyerekek milyen témákat választanak. Ők könnyebben választanak borúsabb, sokszor nagyon komoly témákat. A hat unokám közül érdeklődve néztem milyen témákat választanak. Például a földdel kapcsolatos problémákat, emberi konfliktusokat. (pl. sötét szín használat, vulkán kitörés, tengeri vihar, csaták, űr csaták.)
    A gyerekek között több volt a kellemes, pozitív érzéseket megjelenítő rajzok.
    Velük szinte mindig érzelmek alapján rajzoltam, festettem. Sok sok szín, nagy energikus körök, ívek, sok-sok virág, mozgalmas képek készültek.
    Játszottunk olyat, hogy rajzoltunk valamit és a másik kiegészítette. Mi jut róla eszedbe? játék. Ezt színekkel, színes foltokkal is. Óriásit nevettünk az ÖTLETEKEN. Volt, hogy egy pamacsból foltból, hárman kész képet alkottunk.
    Felnőtt képeken amit saját szórakozásomra készítek, már konkrét témákat választok. Van olyan tájképem, ahol éltem vagy jártam ott. Hogy milyen témát választok ki, azt is az érzelmeim irányítják. Amikor elkészül csodálkozom el rajta, hogy az lelki állapot amiben vagyok, mennyire kihat a képre. Még a csodálatos, színes, lendületes képeken is más kép, ha vidám a hangulatod, vagy gondokkal küzdesz.
    Kevés kreatív ember tud más emberek számára is értékelhető, megérintő képet készíteni, ami konkrét érzelmekre hat.
    A való világot ábrázoló képek már sok ember érzékire hatnak. Egy gyönyörű nyári vagy téli táj!!! Csodálatos az emberi arcokat rajzoló, vagy festő művészek képei.
    A Te képeid nagyon fantasztikusak, összetettek. Van az első benyomás ami, után rengeteg apró csodálatos részletek bontakoznak ki. Rendkívüli ahogy a sok részlet egy csodálatos képpé egyesül. Megfordítva is igaz egy kép sok részletgazdagsággal. A színeid csodálatosak, még a komorabb hangulati részeknél is. A képeid tükrözik a kedves, pozitív, fiatalos, érzelmekben gazdag egyéniségedet.
    Köszönöm, hogy elolvastad gondolataimat.

  5. Ajvász Mária szerint:

    Kedves Zsófi!
    Leveledet olvasva szépen fogalmazol, írod ,hogy alkossak olyan témába amit úgy érzek, hogy számomra nehéz,valóban sokat gondolkoztam ezen.Nekem a virág festés megy könnyen de szeretnék tájképeket is megfesteni.El tudok képzelni egy szép őszi tájat ahol rengeteg színnel kell alkossak.Mivel csak magam szorakozására festek és nem tanultam így az alap fogalmakat nem ismerem és ha nem sikerül úgy ahogy elgondoltam kedvetlen leszek.Elgondolás szerint nehéz festeni.Ha egy-egy jó tanáccsal tudsz segíteni úgy örömmel veszem és megköszönöm.Mivel idős vagyok ,már kurzusokra járni nem tudok.
    Festő vásznam ,ecseteim és festékeim vannak amivel alkotni szeretnék az unokák számára.Üdvőzlettel Marika néni

  6. Fekecs Zoltanne Ica szerint:

    Kedves Zsofia! Ezzel a levellel te.at adtal a keszulo fedtmenyemnek. Valiban nehez tema az elvalas. Kerestem a temat mit fejezzen ki. Most mar meg van. Koszonom. Udvozlettel; Ica

  7. Katalin Csupor szerint:

    Hát nagyon köszönöm a leveleidet Zsófi!

    Mindig szívesen olvasom őket.

  8. Ildikó Fabricius szerint:

    Kedves Zsófi,
    Én mindvégig anonim résztvevőként voltam jelen, a magam komfortja szerint, de nagyon becsülöm a diszkréciójátés és azt, ahogy tiszteletben tartja a másik embert! Ez nagy erény! Értékelem az érzékenységét, hogy kivel hogyan komunikáljon úgy, hogy nem lép át határokat.
    Finom és érzékeny lélek, aki sokaknak támaszt és segítséget tud adni. Tegye ezt továbbra is, sokaknak nagy szükségük van erre!
    Én is kaptam sok jó érzést, köszönöm!

  9. Theiler Ágnes szerint:

    Szia Zsófi! Nekem a precizitás nehéz. Elképzelek egy képet és nem úgy sikerül, ahogy szeretném. Pl a 3 dimenzió. Görcsös leszek és addig tökéletesítgetem a képet, míg elrontom. Tudni kell, mikor van már kész a kép és a másik véglet: tudni kell befejezni, amit elkezdtem. Szívesen vázlatolok. Több idő megy el tervezéssel, mint alkotással.

  10. Szmetena Gęzáné Tünde szerint:

    Szia Zsófi!!! A művésznaplòm már több êve megvan,de még csak grafittal rajzoltam bele!! A lapja olyan,hogy arra festeni nem lehet,akkor milyen technikákat javasolnál.Írd megazt is,ha festhetek rá,de myen festékkel,eddig nem mertem. Köszönöm válaszod!!!

  11. Raffay Margit szerint:

    Kedves Zsófi! Köszönöm, hogy írod rendszeresen ezeket a motiváló gondolatokat.
    Most jöttem haza Tanzániából, ahol már három nyáron voltam egy árvaházban segítőként.Mivel úgy gondolom, hogy utoljára voltam, nehezen búcsúztam egy kedves fától is.Csodálatos akáciafa. Többször lefotóztam az évek során, de most a cikked hatására úgy gondolom, hogy meg is fogom festeni.
    Köszönöm leveled! Gitta

  12. Hupkáné Kósik Andrea szerint:

    Köszönöm!
    Ez a levél most engem nagyon megtalált. Jókor a jó pillanatban.

  13. Pölhe Erzsébet szerint:

    Gyönyörű alkotás, szinte nem is érezni a nehézséget, csak a szelet, a fényt, a frissességet…