Te mit válaszoltál erre a kérdésre, mikor gyerek voltál: “Mi leszel, ha nagy leszel?” Én eleinte óvónéni szerettem volna lenni, majd kisiskolás koromtól már meseillusztrátor, könyvillusztrátor. Végülis majdnem az lettem… Neked beteljesült a gyerekkori álmod?
Ritka az, ha valaki már gyerekként ráérez, mi a neki való hivatás, és aztán ki is tart az elképzelése mellett. Én elég korán rájöttem, mi az, ami igazán érdekel, és ami örömet okoz.
Anyukám eltette a gyerekkori rajzainkat, festményeinket, így van lehetőségem visszanézni, mikor indult nálam ez a nagy érdeklődés a festés iránt. Ezeket a képeket 6 évesen festettem.
Ezeket a régi alkotásaimat nézve rádöbbentem, hogy igaziból most is ebben a stílusban alkotok… a színek, a hangulat, a témák nagyon hasonlóak! :) Van, ami nem változik…
Számomra a festés az, ami a legnagyobb szabadságot, a legszebb önkifejezési módot, a legtöbb örömöt adja. Örülök, hogy annak ellenére, hogy az egyetemen már mást tanultam, végül visszakanyarodtam ehhez a gyerekkori elképzelésemhez!
Biztos, hogy neked is van hasonló, csak az a kérdés, meddig kell visszaemlékezned, és hogyan tudsz újra kapcsolódni a régi, gyerekkori vágyaidhoz. Mi az, amit gyerekként nagyon szerettél, amit nagyon élveztél, és miért? Próbáld meg magadban boncolgatni ezt a témát!
Számomra érdekes a felismerés, hogy akkor festettem a legszabadabban és legszínesebben, amikor még semmilyen iskolai irányított feladat nem befolyásolta az alkotásomat. 7 évesen mentem iskolába, tehát ezeket a képek mind óvoda alatt készültek.
Óvodás koromtól jártam kerámia szakkörre is, ahol szintén volt lehetőségem megmutatni a kreativitásomat, de érdekes, hogy a feladatokon belül leginkább azokat élveztem, amikor domborművet kellett készíteni, illetve azokat kifesteni. A figurák, szobrok készítése nem ment olyan jól. Továbbra is papírra szerettem legjobban alkotni…
1-2. osztályos koromban már a rajzolás vonzott leginkább. Minden rajzversenyre jelentkeztem, élveztem, ha nyertem, és ha kiállították a képeimet.
3. osztálytól volt fogalmazás óránk, ami egy új fejezetet nyitott az életemben: az olvasmányokhoz és a saját fogalmazásokhoz apró, mesés illusztrációkat lehetett készíteni a füzetünkbe. Itt kezdtem el igazán szárnyalni. Nagyon élveztem, és az elvárt mennyiséget messze túlszárnyaltam. Komplett képsorozatokat készítettem minden történethez, és azokat részletesen kidolgoztam. Ezt a tevékenységet nagyon magaménak éreztem.
Hálás vagyok az akkori tanító nénimnek, Mariann néninek, aki csak egy évig tanított, de nagyon sokat dicsért, és ez megerősített abban, hogy jó amit csinálok…
Te meddig tudsz visszaemlékezni?
Része most valamilyen formában az életednek az, amiről gyerekként ábrándoztál?
Ha nem, akkor vajon hogyan tudnád most megvalósítani? (Nem feltétlenül hivatásként, hanem pl. hobbiként!) Gondolkozz ezen!
Kérlek oszd meg a témával kapcsolatos gondolataidat egy hozzászólásban!
Kedves Zsófi!
Régen voltam kis gyerek, akkor még a hasznos dolgokra kellett figyelni. Elsős koromban több hónapig beteg voltam, de már tudtam olvasni, anyukám beíratott a gyerekkönyvtárba, regényeket olvastam, megmaradt az olvasás szeretete. Középiskolába közgazdaságiba jártam, könyvelő lettem. Szerettem volna könyvtárosnak tanulni, de az egyetemi felvételihez gimnáziumi tananyag tudása kellett volna, ezért ezt el kellett engednem. Azóta rengeteg könyvet elolvastam.
Festéshez, rajzoláshoz, kreativitáshoz abszolút tehetségtelennek számítottam, míg be nem léptem Zsófi a csoportodba. Te láthatod a legjobban, hogy a kezdetek óta fejlődtem valamennyit. Neked köszönhetem és a többi kedves csoporttagnak, hogy néha van bátorságom nehezebb dologba belekezdeni.
Kedves Zsófi! Nem emlékszem lett volna konkrét álmom. az biztos volt valami segítő vagy tanitói pálya , Gyermek gondozói és ápolói szakmát tanultam, ebben helyezkedtem el . A tanítás jobban vonzott,Matematika szakon három és fél évet tanultam munka mellett ,de nagyon megterhelő volt, . Bölcsödében és gyermekkórházban dolgoztam ,majd lehetőségem adódott szakiskolába szakoktatói állást kapni és elvégeztem a Semmelweis egyetem szakoktatói szakot, ott még húsz évet tanítottam.A rajz és a különféle kreatív munkák mindig vonzottak,de festegetni csak a Te szárnyaid alatt mertem , Köszönöm a biztatásokat . Üdvözlettel Ildikó
Kedves Zsófi!
Egészen 3 éves koromig emlékszem, amikor egy vastag, piros postaironnal pálcikatestű koronás királylányokkal rajzoltam tele a vadiúj halványzöld konyhabútorunkat. Helyezést itt még nem értem el, sőt szerintem dícséretet sem kaptam…:D
Később, általános iskolában sokszor vettem részt én is rajzversenyeken és nyertem különféle trófeákat. Szívesen emlékszem vissza erre az időszakra.
Mostanában ismét bőven jut időm az alkotásra. A rajzolás mellett a festés is része lett az életemnek.
Zsófi, a te gyermekkorod nagyon boldog volt: a képeiden harmonikus színkavalkádot látok.
Zsófi, a posztjaid mindig nagyon érdekesek és izgalmasak ! Mindig hozol egy új témát, ami elgondolkoztat és újabb gondolatokat ébreszt.
A gyerekkori képeid vidámak, színesek, látszik belőle a színek, a természet, a csalàd szeretete.
A zene és a rajzművészet nagyon jól megfér egymás mellett, és kiegészítik, erősítik egymást.
Én keveset rajzoltam gyerekkoromban, gyakori betegeségeim miatt oviba se jártam, de nagyon sokat babáztam, és nagyon szerettem az gyerekkönyvek képeit nézegetni.
Iskolai rajzórák anno az alma és a kocka ábrázolásában merültek ki, aki árnyékot is rajzolt, az már csodaszámba ment.Pár évig zongorát is tanultam, a zene szeretete máig elkísér.
A gimiben a művészettörténet órákat szerettem, de mat-fiz. szakos lévén műszaki rajzot tanultunk, ami azért nem volt hiábavaló. A rajztól, művészetektől teljesen eltérő gazdasági területen dolgoztam végig. Gyerekkori álmom a családról, gyerekekről gondoskodás emellett abszolút megmaradt, és gyerekeimmel, unokáimmal sokat rajzoltunk, énekeltünk, olvastunk. Megvalósult a gyerekkori álmom, amihez a munkám egy eszköz volt, az anyagi bázis megteremtéséhez.
Gyerekeim, unokáim már felnőttek, pár éve kezdtem újra elővenni a színes ceruzákat, mandala kifestőket színeztem, és azóta napról- napra egyre több szépséget találok az alkotásban, a festésben. Új szemmel járok a természetben, figyelem az épületek szépségét, a kiállítások gyönyörű alkotásait.
Szia Zsófi! Nekem teljesült az álmom. 4-éves voltam amikor elhatároztam, hogy állatorvos leszek. Nem tudom mi inspirált erre, a családban a közelében sem volt senki ennek a hivatásnak. Néhány akadályt le kellett győzzek, de sikerült. Anyukámtól örököltem egy kis tehetséget és vonzódást a művészetek iránt. Ez kiegészítette a hivatásomat.
Uüdvözlettel Zsuzsa
Áldás Békesség!
Nagyon köszönöm, hogy megosztottad velünk ezeket a képeket és gondolatokat.
Nagyon szerettem énekelni, mesélni, rajzolni is. Szerettem a természetet figyelni, felfedezni. A virágokban gyönyörködni a mezőn, a madarak hangjában az erdőben sétálva. Később a biológiát, majd a matematikát. Gyakorlatilag megfigyelni, felfedezni. Mindenben keresni a választ a miért így, mitől, hogyan? Szóval kutatni, rájönni hogyan működik, mitől, stb.
Csöndes megfigyelő voltam világéletemben.
Mikor összegyültünk gyerekek játszani, beszélgetésben körben álltunk többen, inkább csak hallgattam és figyeltem. Nem csupán a kimondott szót, hanem a gesztusokat, testbeszédet, az egységes egészet.
Szóval, mint egy lelkibúvár figyeltem a többieket. A saját énemet pedig igyekeztem elrejteni.
Saját énemet talán ilyenkor, amikor írok, tudom leginkább felvállalni, megnyílni az emberek előtt.
A legtisztábban, a legmélyebben teljes önátadással Jézus előtt, Megváltóm előtt tudok megnyilni. A Vele való beszélgetések csodálatos békességgel, örömmel és szeretettel árasztanak el. Erőt, bátorságot, és mindent, ami csak kell, adnak ezek a beszélgetések, a kiegyensúlyozott, boldog élethez, még akkor is, ha sok-sok fájdalmas, nehéz dolgokon kell keresztülmennem.
És igen, a gyerekkori énekek, étkek, alkotás, a természet szépsége, mind-mind örömet, békességet, kikapcsolódást adnak most is, második gyerekkoromban.
Áldó szeretettel Anna
Kedves Zsófi!
Mindég örömmel olvasom blog bejegyzéseidet és nézegetem képeidet.😍 De írni nagyon ritkán szoktam. Most kivételt teszek. 😊
Már a gyerekkori képeiden is az látszik, ami a mostaniakon, hogy téged is a színek fognak meg és ejtenek rabul. Kevés gyerekrajzon tapasztalni ezt. A gyerekek, főleg az óvodások az alakokat, a tárgyakat látják és próbálják meg azt papíron rögzíteni. A te rajzaid mások. Még az alakos rajzaid is „színesek”.
A három házikós képen pl. a házak, az ablakok, ajtók, kémények formailag azonosak, viszont mindegyiken más a színezés. Az ég kékje többszínű kékből áll, míg a föld egy színes tarka rét.
Szóval már gyerekként benned volt az, ami a mostani képeiden is visszaköszön. Lehet, hogy a gének? 😃
Én így látom 😀
Jó magam alsós koromban kezdtem rajzolgatni. A TV és rádió újságban megjelenő rajzokat, mint a Mézga család vagy a Vuk képeit rajzoltam meg A4-es formátumban. Nem kopíroztam, nem nagyítottam, csak azt rajzoltam meg amit láttam, csak nagyban. Nyolcadik osztályban volt egy rajztanárunk, aki megszerettete velem a festészetet, a festést, a tőle kapott instrukciókból élek ma is. Sajnos nem képeztem magamat. Gimi közben műszaki rajzot tanultam, ami az ovónői pálya helyett a műszaki pályára, az építészet felé sodort. A rajz tehát megmaradt, később már szabadkézi formában is.
A festésben viszont, talán a műszaki vonal miatt nem igazán találtam magamra, pedig a színek, a fények ma is magukkal ragadnak, mindég szeretném a látottakat papíron megörökíteni, főleg lefesteni.
Jelenleg a pasztel képek rajzolásában találom meg a rajzok és a színek egyensúlyát.
Én úgy gondolom, hogy a gyerekkori hobbyjaink, pl. a festés, a rajzolás szeretete megmarad az életünkben, még ha átmenetileg kicsit háttérbe is szorul.
Továbbra is várom képeidet és bejegyzéseidet! 🥰
Üdvözlettel: Ica
Örülök, hogy megmutattad képeidet és hogy beteljesült gyerekkori álmod. Nyugdijas koromra, most én is a gyerekkori szeretet tevékenységeimhez tértem vissza. Versekben, zenében, és képzőművészeti alkotásokban találom meg a lelki harmóniámat.
Hasonlóan voltam én is gyermekkoromban.
6évesen kaptam az első kiszinezőmet Pesten,egy kórházban,mert vidéken ilyen nem volt.
Utána nem volt megállás.Mindig rajzoltam,szineztem.Dícsérgettek.
Ált.iskolában megismerkedtem a vízfestékkel.Kitették az órai munkámat gyakran a folyosóra.
Otthon is festegettem.pl,fekete rózsát,de mwr nincs meg.Akkoriban házaltak festők kèpekkel 3s vettünk is nèhwnyat.Parastbútorr is kifestettem
Kedves Zsófia! Évek óta kisérem munkásságodat. Üdítő olvasni bejegyzéseidet az inspirációkat, tanácsaidat. Jó magam is ovodás koromra emlékszem.1956 Pécs. A belvárosban laktunk. Bezárkóztunk a lövöldözés elől. Nem féltem, nem értettem. Addig rajzoltam míg az összes ceruzám „elfogyott” Édesanyám elővett a kamrából, céklát, meggyet, paraficsomlét, hozott az udvarból krizantint. Koromból és olajból festéket kevert. Ezekkel festettünk csoda szép képeket. További varázslatos alkotásokat kívánok!
Igen, én is szívesen rajzoltam. Az általános iskolában volt egy rajztanárnőm, aki nagy szeretettel foglalkozott velem. Bár én úgy éreztem, nincs ehhez igazán tehetségem, ő rávett, hogy járjak rajzszakkörre. Igen, néhány kiállításon is szerepelt pár képem, s valamilyen elismerést is kaptam. DE az iskola elvégzése után, a gimnáziumban már nem foglalkoztatott a dolog. Mostanában viszont erősen foglalkoztat. Ez is, meg a fotóművészet is.