Úgy érzed nincs időd az alkotásra? Tévedsz!

Az elmúlt pár hónapban egyre több olyan e-mailt kapok az olvasóimtól, hogy nincs idejük a feladatokra, az otthoni alkotásra, önmagukra… Teljesen megértelek benneteket, hiszen kisgyerekes anyukaként én is küzdök ezzel a problémával. Szeretnék időt szánni a rajzolásra, de nem mindig sikerül. Pedig érzem, milyen jót tesz, mennyire feltölt, milyen lendületet ad a sima hétköznapokhoz. Sokkal türelmesebb, nyugodtabb és vidámabb is vagyok, ha minden héten jut idő a rajzolásra.

Íme, néhány kiragadott mondat a levelekből:

“… nincs időm most elvonulni és rajzolni vagy festeni.“

“Szeretek rajzolni, kiskorom óta, de nincs időm rá…”

“Nem tudom, mennyi idő kellene, hogy tudjak foglalkozni az általad küldött feladatokkal.”

“Nagyon-nagyon szeretném már végre kipróbálni is az alkotást a tanításoddal, egyetlen igazi gondom van: az idő.”

Salvador Dalí – Az emlékezet állandósága

Gondolkodtam, hogyan tudnék segíteni azoknak, akik bár jelentkeztek az e-mailes kurzusra (tehát a szándékuk megvan, hogy változtassanak) mégsem jut rá idejük…

Az interneten rátaláltam Laura Vanderkam írónőre, aki azt kutatja, hogy az igazán elfoglalt emberek hogyan osztják be az idejüket. Az időbeosztással kapcsolatban már több könyvet is írt, és az egyik legfontosabb tény, amire munkája során rájött, hogy az emberek drasztikusan túlbecsülik a kötelezettségeiket, miközben rendkívül alábecsülik az önmagukra szánt időt!

A videón látott előadásán arra próbál rávilágítani, hogy az idő hozzánk alkalmazkodik, rugalmas. Tehát ha valami igazán fontos a számunkra, akkor arra igenis tudunk időt szakítani!

Nézd meg Te is ezt az inspiráló videót:

Követed az emailes inspirációimat és a videós leckéket?
Ha még nem, akkor itt tudsz jelentkezni »
Tavaszi Élménykurzus
Művésznapló

Hozzászólás a(z) Tajtiné Marika bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


6 hozzászólás “Úgy érzed nincs időd az alkotásra? Tévedsz!”

  1. Tajtiné Marika szerint:

    Ma 2018.03.08. van ée megnéztem a videót és lelkiismeretfurdalásom van hogy még mindig semmit sem csinálok. Nagyon köszönöm hogy nem hagyod hogy ellustuljunk. Ráadásul a mi érdekünkben. 74. éves vagyok, nem a lustaság inkább a kishitűség az amiért még nem csinálom amit kellene. Köszön neked hogy inspirálsz. Most elejétől végig nézem a leckéidet és igyekszem hogy amennyire lehet alkossak. Remélve hogy valamennyire megfelelek az elvárásoknak, a magam felé támasztott elvárásoknak. Köszönöm.Tajtin

  2. Peterdi Évi szerint:

    Köszönöm szépen ,hogy inspirálsz és bíztatsz ! Nagyon sokat jelent ! Üdv Évi

  3. Papp Mária szerint:

    Nem tudok angolul. Se felírat, se szinkron. Hogyan is kellene megértenem az előadást?

    1. eri szerint:

      van felirat.

  4. Enikő szerint:

    Éppen ma hallottam valahol, hogy az idő és a tér közül fontosabb az idő, mert a tér körülöttünk általában alig változik és alig tudjuk befolyásolni, míg az idő folyamat, amit tartalommal mi töltünk meg percről percre…
    Köszönöm Zsófia, hogy kitaláltad és megalkottad a Kreatív Boldogság Műhelyt!

  5. Adri szerint:

    Persze, hogy fontos! Köszönöm😊 de egyedül tényleg nem lehet.