Az autodidakta alkotók sorozat utolsó részében a híres japán képzőművész, Yoko Ono életéről olvashatsz. Azt hiszem, kevés nála megosztóbb művész van, viszont kritizálói nem feltétlen ismerik az életét, amibe Te most egy rövid betekintést nyerhetsz.
Ono esetében is szülői oldalról érkezett a művészetek szeretete: zenész édesapja fontosnak tartotta, hogy lánya klasszikus zongora leckéket kapjon, viszont a vizuális művészetek terén semmilyen hivatalos képzésben nem részesült.
A gimnázium elvégzése után Ono filozófia szakba kezdett Tokió egyik legrangosabb egyetemén, de tanulmányait két év után megszakította, és csatlakozott New York-ban élő családjához. Az 1950-es években a Sarah Lawrence College-on tanult zeneszerzőként, ami megadta neki a lehetőséget, hogy megismerkedhessen a helyi fiatal és feltörekvő művészközösséggel – költőkkel, vizuális művészekkel, zenészekkel, koreográfusokkal és performansz művészekkel. Ebben az időszakban sok izgalmas művészeti kollaboráció született, amik főleg a műfajok közti átjárásról, határterületekről szóltak.
Ono a New School for Social Research-ben az elismert John Cage experimentális zeneszerzés óráján is megfordult, ami után az avantgárd közösség szerves részévé vált és olyan művészekkel dolgozott együtt, mint La Monte Young, George Brecht vagy Allan Kaprow. Ez volt Ono számára a tökéletes közeg.
„A borzasztó kíváncsiság, amit az élet iránt érzek, az, ami életben tart. Úgy érzem, hogy mindig többet akarok tudni, és tudom, hogy fogok is. Az élet csodálatos, igaz?”
(Yoko Ono)
A formális művészetoktatás hiányának, illetve filozófia tanulmányainak köszönhetően mély elméleti tartalommal rendelkező, színes vizuális formavilágot hozott létre. És bár művészeti és zenei karrierjét egyértelműen fellendítette John Lennon-nal 1969-ben kötött házassága, ritkán kérte ki férje segítségét saját munkája során, ahogy a hivatalos művészetoktatásból sem kért soha, így érve világhíres autodidakta művésszé.
Ha nem olvastad az autodidakta művészekről szóló sorozat első négy részét, most itt az alkalom! Kattints az alábbi linkekre:
1. rész: GUSTAVE COURBET
2. rész: HENRI ROUSSEAU
3. rész: VINCENT VAN GOGH
4. rész: FRIDA KAHLO
Neked mi a véleményed Yoko Ono művészetéről?
Sajnálom de én nem szeretem Yoko Ono ” művészetét a bemutatott képek alapján. Én a konzervatív művészetet szeretem. Nem bánom ha képen a fát fának látom. Én a szépet keresem keresem a művészetben, mert ez visszatükrözése a természet, az élet szépségének. Hálát adok hogy tanáraim erre neveltek és így észreveszem a környezetemben is ,ha valami szép. Elszomorít az ahogy bármely szép alkotást mindig elcsúfítanak,például a Margit sziget,amelyet gyönyörűvé varázsoltak és az ott pihenő polgártársaim szemétdombbá alacsonyítottak egy szép tavaszi napon.
Yoko Ono „művészete” számomra nem az, pusztán figyelemfelkeltés, bár a szándékot értékelem, nem tartom értékesnek. Az, hogy ma a művészek mit tudnak eladni művészetként, az csak azt mutatja, milyen leépült a befogadó közeg. Az önmagáért szép, dekoratív dolgok sem feltétlenül művésziek, ha mégoly technikásak is. Hogy kinek mi mond éppen aktuálisan valamit, mi érinti meg az pedig teljesen esetleges, tehát nem maradandó. Hogy mély legyen valaminek a jelentése, hogy túl tudjon mutatni önmagán, s így művé váljék, az csak ritkán történik ma meg.
Kedves Zsófia!
Nem szeretek ítélkezni, és nem kaptam képzést ilyen téren, hogy valaki munkásságát értékeljem.
Viszont , mint magánember elmondhatom, hogy semmi mélységet nem tudok a műveiben felfedezni,inkább polgárpukkasztást és arroganciát látok – például a három kupac sóderben.:-)
Azok a művészek, -akiket a sorozatodban ismertettél – egészen más minőséget képviselnek és én nem tenném őket
egy kategóriába.
Szeretettel üdvözöl: Maja
Ono művészete tipikusan olyan, amire könnyen rávágjuk, hogy ilyent mi is tudunk csinálni. De nem csinálunk, mivel nincs semmilyen hátterünk, csak éljük a kis középszerű életünket ami nem érdekel senkit. A mai világban mindennek van létjogosultsága, és oka, ahogy bizonyára ezeknek a hétköznapinak mondható alkotásoknak is. Csak nem vagyunk hajlandóak elmélyedni a mondanivalójukban, mert rohanunk rohanunk rohanunk….. Ha nem is szépek ezek a munkák, el lehet meditálni felettük, ellentétben a milliószor megfestett, rajzolt, fotózott, stb technikával készült realisztikus alkotások felett, mert olyant láthatunk bárhol, bármikor. Mondom ezt annak ellenére, hogy imádom pl. a fákat megörökíteni rajzban, fotóban…..
Ez nem művészet sem esztétikailag, sem tartalmilag. Pillanatnyi hangulatokat ragad meg, ami csak számára hangulat, számomra káoszt. jelent. Ha jól megy valaki férjhez, nem jogosítja fel arra, hogy művésznek nevezze magát és a Férje (aki tényleg nagy művész volt) árnyékában sikereket tulajdonítson saját extravagáns ötleteinek..
Ez a rövid véleményem.
Nekem is jobban tetszenek a szép harmónikus természetközeli képek. Azok megnyugtatnak elvisznek egy másik világba, és azt sem bánom, ha álomszerúek.Én a képekben is a harmóniát keresem. mint az életben.
.
Nem tanultam művészetet, de szeretem a szépet! Azt a fajtáját nem, amibe mindent bele lehet magyarázni. Egyszer jártam egy kiállításon, ahol olyan művek is szerepeltek, melyekről semmit sem tudtunk leszűrni. Ott hallottam egy kifejezést, az ilyenfajta alkotásokra, ez pedig így szól: „ez a maga anyja”!!! Azóta ezt szoktam használni….
Ez nem az én vilàgom .
Kedves Zsófi, köszönöm, hogy elküldted.
Én ezt a stílust nem értem,ha sokáig nézem, felzaklat.
Mária
Kedves Zsófi!
Ez rettenetes! Sivár, lepusztult, élettelen! Még, ha a mai életmódot tükrözi is, nem mutat az élhető felé! Szorongok a képek láttán, nem letisztultak, hanem kemények, mint a kő, és végtelenül ridegek. Az élve élt élet nem fekete-fehér. Nem ítéletre, megbocsátásra és SZERETETRE vár!!! Üdvözlettel és Yokonak fájdalmait, erős, dacos akarását megbocsátva: Tünde
Kíváncsi vagyok hogyha a Yoko mama nem a John felesége lett volna akkor mire vitte volna a művészi szintet magában? Lehetett volna egy no name Yoko
Zsófikám! Yoko Ono engem semmire nem inspirál, néha már abszolút kiakadtam, mit akar mondani egy üres szöbában körberakott létrákkal és három gigászi földkupaccal!?
Én biztosan öreg és művészileg teljesen elveszett ember vagyok vele szemben, de nem értem és ezáltal nem is tudom a művészetét magam részéről szeretni.
Egyébként is én félek a festéstől, mindig a grafika felé húzott a szívem, csak időm nem volt rá. 14 éves lehettem, amikor lejártam a Fiatal Orosházi Festők picinyke kis műtermébe, az unokatestvére végül elismert festőművész lett, de nekem olyan feladatot adtak mint kezdőnek, hogy egy fehér gipszfej torzót rajzoljak le grafit ceruzával. Ezt ha érdekel elküldhetem neked, – nem dicsekvés képpen – a legközelebbi kiállításra elvitték a rajzomat, melyet azóta is őrzök, most már kb. 60 éve. Most olyan „dili” jött Rám ennyi év után, hogy fényképek alapján az unokáimat szeretném megörökíteni. Ehhez kérném véleményedet, mert van még pár munkám a régi időből, de köztük van amit képről másoltam és annakidején azt mondták – az semmit nem ér, értéktelen.
Tudom, hogy rengeteg elfoglaltságod van és millió munkád, de ha levelem érdekesnek ítéled arra, hogy egy régen 13-14 éves tinédzser grafikáit megnézd, elküldöm azok másolatait. Sok szeretettel üdvözöllek: és várom türelmesen válaszodat: Drávai Józsefné, Kati néni – Békéscsabáról. (atinagyitok@gmail.com)
Ezekben a képekben -bárhogy is néztem- semmiféle művészetet nem találtam.
Kedves Zsófi!
Rengeteg gyönyörűséget mutattál már eddig. Most úgy érzem, hogy kóstolgatsz :)
Számomra ez a művészet nem megosztó hanem érdektelen. Biztos vagyok benne, hogy Neked is hasonló a véleményed mint az itt elhangzott válaszolóknak.
Üdv
Anna
Nekem kicsit sötét a színtonus, ami komorrá teszi a képeit, bár érdekesek. Ahány ember, annyi félét láthat benne.
Kedves Zsófi! Jó ötlet volt Yokot bedobni az állóvízbe. Bár én is kevéssé ismerem a képeit, valamit még is elért ez a nő, amit nagyon sokan mások nem. Nem azzal jutott előbbre, hogy szép és dekoratív alkotásokkal tette kellemesebb hellyé a nappalinkat. Függetlenül attól, hogy tudott-e rajzolni, festeni vagy sem. A legtöbben ezt nem értik és nem érzik. Talán jobb is. Legyen meg a társadalom rendes „hanranggörbéje”, legyen a többség átlagos, keretek közé szorítható, olyan ember, akit nem kínoznak világrengető gondolatok. Aki vasárnap inkább egy jó sütirecepten töri a fejét és nem azon, hogy hogyan hívja fel mások figyelmét egy-egy problémára. Yoko is megöregedett, már nem az a hippi, aki egykor volt. Sajnos a csodás férfi, Lennon is meghalt. Már csak a visszhangjaikat hallhatjuk, amit hagytak maguk után. Az is kérdés, hogy egy nő mennyire folyik bele a férfi életébe, művészetébe. Múzsának lenni, inspiráló közegnek, megtartó erőnek, gondolatébresztőnek. Mint Ady Csinszkája, mint Petőfi Júliája. Sorolhatnám napestig. Tehát szerintem Yoko nem festő és nem grafikus, nem dekoratőr és nem átlagos ember. Olyan felesleges a kis szabócentijeinkkel méregetni! De jó arra, hogy feldobja az oldalt! Mint a kenyérben az élesztő. Büdös és csak kevés kell belőle :)
Én nem szeretem Yoko Ono-t. Nem tudom miért, de nem szimpatikus.
Köszönöm,igen érdekes anyag még nem értem a végére,valamikor biztosan…
Kedves Zsófi!
Olvastam a hozzászólásokat mert úgy éreztem talán velem van a baj, hogy nem látok benne értelmet. Kíváncsi voltam mások, hogy látják. Megelégedésemre nem lógok ki a többiek közül. Ez csak firka, meg lom, nem értem „hozzá értő szakemberek”, hogy engedhették művésszé válni. Ez a művészet kigúnyolása.
Jó egészséget kívánok!
Yoko Ono művészete olyan mint Colombus tojása….. Ha ismered a Colombus tojás történetét akor tudod miről beszélek.
nekem nagyon tetszik ..
.