Minden életkorban, élethelyzetben más és más céljai lehetnek az embernek a rajzolással, a kreatív önmegvalósítással kapcsolatban, és más gátlások jelennek meg, amik akadályozhatják a kreatív vágyaink kiteljesülését. Szeretném megosztani veled a saját megfigyeléseimet, amik számodra is hasznosak lesznek.
Sokan írnak nekem levelet, és osztják meg velem a gondolataikat, céljaikat és gátlásaikat a rajzolásról… és mindig érnek meglepetések: függ az életkortól, tapasztalatoktól, emlékektől, problémáktól, ki miért kezd bele a rajzos hobbiba, miért hagyja abba vagy miért vág bele újra…
Összegyűjtöttem 6 különböző példát, hogy milyen életkorban, élethelyzetben mi lehet a rajzolás célja, és ezzel párhuzamosan milyen gátlások akadályozhatják ennek a kibontakozását.
1.
Érdemes példát venni a gyerekekről: ők még ösztönösen, az önkifejezés eszközeként használják a ceruzát, a krétát és a festéket. Nem agyalnak azon, ki mit fog szólni a rajzukhoz. Csupán azért alkotnak, hogy papírra vessék azt, ami megfogalmazódik bennük, ami örömöt jelent nekik, amit szavakba önteni nem lehet. Élvezik magát az alkotást, és mindenféle kényszer nélkül, a maguk szórakoztatására firkálnak, mázolnak, alkotnak. Ezt persze nehéz felnőtt fejjel is hasonlóképpen csinálni, de nem lehetetlen! Sokan kisgyermekes anyukaként jönnek rá, milyen jó dolog a rajzolás, és milyen feltöltődést jelent, pedig eleinte csak a gyermekük kedvéért ragadtak ceruzát vagy ecsetet. Az Anya-Lánya, Anya-Fia festőklubban megfigyeltem, hogy sok anyuka a gyermekétől kap kedvet az alkotáshoz, és nem fordítva! Ők tanulnak a gyermeküktől, és ez csodálatos!
2.
Kamaszként az embernek már komolyabb elvárásai vannak saját magával szemben, és van, akinél ez csak tovább erősödik, és csupán az jelenti a sikerélményt, ha valamit élethűen le tud rajzolni. Sok felnőttnek is az a fő célja, hogy igazi portrét, tájképet, csendéletet tudjon rajzolni. Az ehhez szükséges látásmód és kézügyesség abszolút fejleszthető, és ha az ember levetkőzi egy kicsit a túlzott maximalizmusát, akkor nagyon lehet élvezni ezen a szinten is a hobbi festést, rajzolás. Vannak persze örök elégedetlenek, akik hiába fejlődnek, nem tudják nyugtázni az apróbb sikerélményeket, és mindig egy elérhetetlen cél lebeg a szemük előtt. Sokan el sem tudják képzelni, hogy a saját fantáziájuk alapján rajzoljanak, fessenek, csak úgy, ahogy jön. Túlzottan ragaszkodnak a valósághoz.
3.
Egyre több tizen- és huszonéves jelentkezik hozzám a minitréningre, és már többen voltak az „élő” programjaimon is. Nagyon érdekes volt megfigyelni, hogy ők mennyire más céllal jönnek el egy ilyen programra, mint pl. a 30-40 évesek. Bennük még nincs annyi gátlás, szabadabban, merészebben és lazábban állnak hozzá a dolgokhoz. A legtöbbükben még megvan az a gyerekkori pozitív élmény a rajzolással kapcsolatban, ami miatt kedvet éreznek az ilyen kihívásokhoz, és örömüket lelik az alkotásban. Nem görcsölnek annyit, hogy jaj, vajon milyen lesz a végeredmény, el tudnak lazulni, és teljesen át tudják adni magukat az alkotásnak. Sokkal nyitottabbak is az újdonságokra. Ők még nem fásultak bele a munkájukba, szóval az alkotás nem egyfajta kiútkeresés, hanem egyszerűen egy móka, egy kaland, egy élvezetes elfoglaltság. Ők főleg az izgalmakat keresik a minitréningben és a foglalkozásaimban.
4.
A 30-as és 40-es korosztályból főleg azért jelentkeznek hozzám, mert valami olyan elfoglaltságot keresnek maguknak, ami segít színt vinni a szürke hétköznapokba, segít túllendülni bizonyos problémákon, vagy segít elterelni a figyelmet olyan csalódásokról, szomorú eseményekről, amik a közelmúltban történtek az életükben. Sokan egyszer csak úgy érzik, hogy előtör belőlük valamilyen alkotói vágy, aminek teret kell adni, és ekkor elkezdik keresni a lehetőségeket, milyen úton lehet megélni ezeket a vágyakat. Sokan elmennek jobb agyféltekés rajztanfolyamra, betankolnak a művészellátóban, és berendeznek otthon egy kis alkotó sarkot.
Olyan jó látni, hogy egyre többen választják ezt az új utat az önmegvalósításhoz. :) A lelkesedéssel együtt azonban sokszor a gátlások is nagyon erősek. Sokkal erősebbek, mint pl. a huszonéveseknél. „Én csak pálcikaembert tudok”, „a másiké sokkal jobb lett… én béna vagyok”, „gyerekes lett, amit alkottam”, „nem sikerül élethű arcot rajzolnom…” és ehhez hasonló gondolatok, amik mind abból adódnak, hogy túlságosan nagy elvárásaik vannak, és nem tudják átadni magukat annak az érzésnek, hogy „ezt én alkottam, ez így szép, ahogy van, és fantasztikus érzés volt megalkotni” Én próbálok ebben segíteni, és olyan sok pozitív visszajelzést kapok az olvasóimtól, hogy úgy gondolom, ez egy nagy siker az én életemben.
Ez a korosztály a harmóniát, a lelki nyugalmat, a kreatív alkotói vágyak kiteljesülését szeretné megélni a minitréninggel és a foglalkozásimmal. A legtöbb gátlás az iskolai kudarcokból adódik, vagy abból, hogy az óvoda óta nem is fogtak színes ceruzát a kezükben. Sokan valami nagyon „reál” vagy nagyon „férfias” foglalkozást űznek: pl. pénzügyesek, marketingesek, könyvelők, informatikusok, vagy gyárban dolgoznak… vagy irodában töltik a napjukat, és monoton a munkájuk, ezért vágynak valamire, ami színesíti ezeket az unalmas napokat.
5.
Az 50-es korosztály kevésbé elégedetlen magával, nem törődik azzal, hogy nem tanult rajzolni… jön az ötlet, hogy alkotni, kreatívkodni szeretne, és meg is valósítja azt. Legalábbis az én megfigyeléseim szerint ebben a korban már nincs annyi gátlás, nem ugyanaz a cél a rajzolással, mint a 30-40-es korosztályban. Pl. megfigyeltem, hogy ebben a korosztályban nagyon sokan érdeklődnek valamilyen spirituális, ezoterikus, vagy asztrológiával kapcsolatos téma iránt, és ez elég erős összefüggésben van azzal, hogy belevágnak egy új, kreatív önmegvalósítási folyamatba.
Itt olyan erős ez a vágy, hogy már nem jelentkeznek azok a gátlások, mint a fiatalabbaknál: egyszerűen át tudják adni magukat az alkotásnak, és lelkesednek, örülnek mindennek, ami megvalósul… elemzik, értékelik, megfogalmazzák, miért lett ilyen vagy olyan a festmény, és jobban elfogadják, ami a papírra kerül. Ez jó dolog, és szerintem példaként szolgálhat azoknak, akik túl maximalisták, vagy nem mernek még csak belevágni sem pl. egy fantáziafestmény elkészítésébe.
6.
A nyugdíjas korosztályban azok, akik szeretnek rajzolni, festeni, részben a saját maguk szórakoztatására teszik ezt, részben pl. az unokákkal való időtöltés és játék részeként. Sokan jelentkeznek hozzám ebből a korosztályból is, és remekül megtalálják a hangot a 20-30-40 évesekkel is, ezt olyan jó dolog! :) Sokan a lányukkal együtt jönnek, és egymást segítve alkotnak.
Sokan úgy érzik, amíg dolgoztak, nem volt lehetőségük ilyen kreatív dolgokra, és most végre van idejük, amit magukra fordíthatnak, és amit a rég elnyomott vágyaik kibontására szánhatnak. Éppen ezért már itt sincsenek olyan gátlások, mint a fiatalabbaknál: örömöt jelent nekik, hogy végre átadhatják magukat valamilyen kreatív időtöltésnek, és eszükbe sem jut azon rágódni, hogy vajon mit szólnak hozzá mások, vagy elfogadják-e, elismerik-e mások, hogy jó, amit alkottak. Csak maguknak rajzolnak, festenek, és ez szuper dolog!
Ezek az én megfigyeléseim, tapasztalataim, amiket az online tréningre jelentkezőkön és az „élő” tanfolyamokra jelentkezőkön megfigyeltem.
Kíváncsi vagyok rá, téged mi ösztönzött a rajzolásra, festésre?
Milyen céljaid vannak vele?
Milyen gátlásokkal küzdesz az alkotással kapcsolatban?
Írd meg egy kommentben ITT és MOST!