Van az utcánkban egy idős, több mint 80 éves néni, Marika néni. Nem itt lakik, hanem Budapesten, de minden nap kijön a telekre, hogy eltöltsön itt néhány órát: megetesse a madarakat, rendezgesse picit a kertet. Minden áldott nap! Vonattal jön, és az állomástól jó fél órát gyalogol, mire ideér. Lassú léptekkel, mindig ugyanazon az útvonalon, kitartóan. Egy kis kertje van, pici házzal, amihez egy mesebeli kis ösvény vezet a kertkaputól. Mindig csodálattal nézem, őt is, a kertjét is…
Pár napja esett a hó nálunk, és lefagytak az utak. Eszembe jutott Marika néni… vajon ma is kijön? Áh, ilyenkor csak nem… Csúszik az út, a vonatközlekedés is bizonytalan, egész nap köd, szürkeség…
De igen! A szokásos időben, fél 9 körül felbukkant az utca végén, apró, csoszogó lépteivel közeledett. Még ilyen zord téli időben is jön, és teszi a dolgát. Ez élteti, ezért kel fel minden nap! Ha ez nem lenne, vajon mihez kezdene? Gyönyörű a kertje, mint a mesékben… még most télen is látszik, hogy sok év alatt milyen gonddal válogatta össze a növényeit, milyen csodás lélekre vall, ahogy azt a kis kanyargó ösvényt kialakította a kaputól a házig. Gyerekként is egy tündérbirodalom lett volna számomra ez a vadregényes kert, de még felnőttként is elvarázsol.
Mindig, mikor látom Marika nénit, eszembe jut a nagymamám. 89 éves korában halt meg, és szinte az utolsó évig alkotott, ment, tette a dolgát. Elismert és sokat díjazott textiltervező iparművész volt, a halála előtti évben még önálló nagy kiálltása volt, ahol az egész életművét bemutatta. Csodás falikárpitjai mind arról mesélnek, milyen gazdag lelkivilága volt, mennyire szerette a természetet, és milyen békére talált az alkotás útján.
Ő is szeretett sétálni. Nem, nem is ez a jó szó: gyalogolni… mert elképesztő hosszú útvonalakat bejárt még idős korában is. Minden nap főzött a családnak, minden nap alkotott. Számára ezek voltak a legfontosabbak, és ezek tartották benne a lelket akkor is, amikor már nagyon beteg volt. Egészen addig aktív ember és művész volt, amíg fizikai ereje volt hozzá. Minden napra megvolt a terve: mi legyen az ebéd, mit dolgozzon a kertben, milyen vázlatot rajzoljon, mi készüljön a szövőszéken…
Ha jól belegondolok, egyfajta alkotás minden, amit felsoroltam: a főzés, a kertészkedés, a rajzolás és a szövés is…
Számomra igazi példakép Marika néni is, és a nagymamám is. Csodálom az ilyen idős embereket, példamutató számomra az erejük, lendületük, kitartásuk. Remélem, sok fiatalt és idősebbet is motiválok most ezzel a pár gondolattal!
Menjünk, tegyük a dolgunkat, alkossunk, legyenek terveink minden napra! Nem kellenek világmegváltó tervek, elég, ha élvezzük, amink van, és használjuk a bennünk lévő adottságokat. Ápoljuk a saját környezetünket, és ezáltal a lelkünket is, minden nap! Az alkotás is ilyen: szépséget teremtünk vele magunk körül és a lelkünkben… és ezt a sok szépséget aztán továbbadhatjuk, ahogy Marika néni is a kertjét az unokáinak, dédunokáinak, vagy az én nagymamám az alkotókedvét és lendületét nekem… :)
Neked van olyan tevékenység, ami minden napra ad feladatot, és egyúttal örömöt is?
Kérlek, írd meg egy hozzászólás formájában!
Ha csak tervezed, hogy bevezetsz ilyen szokást, azt is leírhatod!