A legutóbbi inspiráló posztomra (itt találod) rengeteg válasz érkezett e-mailben, illetve a blogbejegyzésem alatt is, hozzászólásként. Jól esik tapasztalt, sok-unokás (sőt, dédunokás!) nagymamák megerősítését olvasni, hogy ők is ezt élik meg otthon: nem az számít egy kisgyereknek, hogy milyen élethű, milyen remek alkotás lesz a nagymama által rajzolt kutya.
Az együtt alkotás a lényeg, a közös élmény, és az, hogy ha nem sikerül valami tökéletesre, jobb nevetni egyet rajta, vicces mesét költeni hozzá, vagy együtt próbálkozni egy másik kutya megalkotásával…
A témához kapcsolódóan folytatásként szeretném megmutatni, hogy én milyen kutyát rajzolok…
1. az első képen egy megrendelésre készült kép látható, amivel legalább 8 órát bíbelődtem, egy fénykép alapján készült, és a gazdi nagyon boldog volt, mert a kutyus valóban olyan lett, mint a valóságban.
2. a második kép szintén megrendelésre készült, a 2 éves kislányom rendelte tőlem, nagyjából 15 másodpercet hagyott az elkészítésére, aztán kiszedte a kezemből a krétát, és a szőröket már ő akarta megrajzolni. Közben becézgette a kutyust, és mondogatta neki: “Vaus, vaus…”. Lehet, hogy nem volt teljesen elégedett a végeredménnyel, de jót nevettünk alkotás közben.
Tudom, hogy nagyobb gyerekekkel más, az 5 és fél éves nagylányom szokott “rendelni” tőlem várkastélyt, és bizony ha nem úgy sikerül a kupola, ahogy ő elképzelte, kerekedhet belőle vita… :) De ha lazán veszem, és továbbra is a közös élményre helyezem a hangsúlyt, akkor többnyire jó hangulatban, közösen sikerül “kijavítani” a képet!
Ha a gyerekekkel együtt rajzolok, nem érzem szükségét, hogy bemutassam, milyen jól tudok rajzolni, egyszerűen azért, mert akkor nem ez a lényeg. Sokkal jobban ki tudnak bontakozni a gyerekek is, ha ilyenkor az alkotás az egyszerűség jegyében telik, és nagyobb tér marad a fantáziának! :)
Ezek a gondolatok még kikívánkoztak belőlem. Remélem, arra inspirállak téged is, hogy vedd lazán a gyerekekkel való közös alkotást!