A napokban kaptam egy levelet egy kedves nagymamától, aki a nyári szünetet az unokájával tölti. Név nélkül teszem közzé a sorait, ami elindított bennem pár gondolatot…
„Jelenleg első unokámmal vagyok itthon nagymama, és egy nyomorult kutyát nem tudok Neki lerajzolni. Sem rálátásom, sem kézügyességem. Van baj elég. Milyen nagyija leszek az unokámnak?”
Ami a legfontosabb: én azt tapasztalom, hogy a gyerekekben nincsenek ilyen elvárások, ezeket a felnőttek kreálják saját maguknak. A kicsiknek semmi sem számít, csak hogy valóban ott legyünk velük az adott pillanatban, és együtt alkossunk! Őszintén figyeljünk rájuk, ha megmutatnak nekünk egy rajzot vagy bármilyen alkotást.
Ha pedig valami nem úgy sikerül, ahogy elterveztük, akkor inkább kacagjunk rajta egyet együtt! :)
Tehát ahelyett, hogy ezt mondanánk:
„Ó, de randa lett… látod, a Mama nem tud kutyát rajzolni.”
inkább mondjuk ezt:
„Upsz, ez nem kutya lett, inkább egy malac… vagy szerinted mire hasonlít?”
Ha mi folyton elégedetlenek vagyunk a saját alkotásunkkal, az átragad a gyermekre is. Utánzással tanulnak: és persze, utánozzák a mozdulatainkat, ahogy az ecsetet a festékbe mártjuk, ahogy mozgatjuk a papíron stb. De azt is utánozzák, ahogy mi hozzáállunk a saját alkotásunkhoz!
Óvodás és kisiskolás korban a gyermekben egyáltalán nem fogalmazódik meg olyan gondolat, hogy egy adott rajz hasonlítson egy valódi kutyára mondjuk. Nem is kell őt kijavítani, ha lemarad a kutya farka, vagy ha pl. emberi arcot rajzol neki. Ez az ő kis világa, ő tökéletesen azt látja abban a kutya rajzban, amit kell. Az én kislányom sokáig úgy rajzolta az állatokat, hogy emberi arcuk volt, hosszú hajuk volt (mint saját magának), és az egyetlen különbség az volt, hogy több lába volt, mint az embernek, de még véletlenül sem négy! :)
Én nem javaslom kisgyerekeknek a színezőket, sem a sablonok szerint való rajzolást. Vannak ilyen könyvek, foglalkoztató füzetek, amikben le van rajzolva, hogyan kell kutyát, cicát stb. rajzolni lépésről lépésre. Nincs szükség ilyesmire. Ebben a korban a legfontosabb, hogy szabadon alkothasson, és ezt a példát lássa tőlünk is!
Később aztán kialakul a vágy, a saját igény arra, hogy a rajz tényleg hasonlítson a valóságra. De ekkor sem kell, hogy a kísérletezés elégedetlenséggel, folytonos csalódottság érzéssel járjon. Ha kisebb korban meg van alapozva az önbizalma, és szabadon alkothat hosszú hajú, 5 lábú kutyákat, akkor flottul veszi majd az akadályokat a felső tagozatban is, a rajzórán. :)
A gyerekek megérzik, ha valamiben bizonytalanok vagyunk, és nagyon kedvesen tudnak bátorítani. Julcsi lányom is így bátorítja a nagypapáját:
„Papa, jó lesz az, majd én megtanítalak cicát rajzolni!” :)
Nem kell tehát aggódni, hogy nem leszünk elég jó nagyszülők, ha nem tudunk élethű állatokat rajzolni, vagy nem tudjuk egy az egyben teljesíteni az unokák kívánságát! Ha sikerül elengedni magunkkal szemben ezt az elvárást, akkor a gyermeknek sem ez lesz az elsődleges!
Természetesen lehetnek „konfliktusok” alkotás közben, hiszen egy dacos, akaratos gyermeket nem lehet azzal lerázni, hogy „én nem tudok kutyát rajzolni” – de a próbálkozást, a közös alkotás élményét és a mókát nagyra értékelik a gyerekek! :)
Ezekkel a gondolatokkal kívánok további szép nyarat, jó pihenést, kellemes együtt-alkotást!
Természetesen kíváncsi vagyok a te véleményedre is. Ha megosztanád, kérlek, írd meg egy hozzászólás formájában!
Sokáig azt gondoltam, hogy úgy lehet megtanulni rajzolni, hogy rajzkönyvből lépésről lépésre megtanulom a vonalakat, de mostmár úgy látom, hogy nem kell tanulni, hanem gyakorolni. igaz, hogy én még csak a másolásnál tartok, de gondolom , hogy később alakul ki az ember saját stilusa, ami nekem még nem alakult ki.
Ahogy látom a többieket, sokszor már meg tudom mondani, hogy ki festhette.Nagyon nagy dolog, hogy a nyári táborokban a gyerekeknek mindenhol megvan a lehetőség az alkotásra, hogy ezt komolyan veszik.
Üdvözlettel és köszönettel: Anna
Egyetértek Veled, szerintem a hozzáállás fontosabb mint az, hogy sikerül a rajz. Egyébként cicát is lehet rajzolni az sokkal egyszerűbb.Az együtt töltött idő a lényeg.
Szerintem is az együtt töltött vidám, „minőségi” idő a lényeg, a többit pedig együtt alakítjuk…
Nagyon tetszik, amit írtál , bár én ezt nem tudom kipróbálni ,mert nincs unokám.
Kedves Zsófi!
Én még csak ezután fogok találkozni a kis unokámmal,igen mi is fogunk rajzolni amit ő is nagyon szeret,és engem is kér,hogy rajzoljak vele együtt. De ő meg is mondja,hogy mit rajzoljak neki.
Szeretünk együtt alkotni,mert ez öröm mindkettőnknek!
Üdvözlettel: Mária
,
Szia Zsófi. Nagyon igazad van, a gyerekeknek az a legfontosabb, hogy ott legyél, ha lehet csak Rá figyelj, és elfogadd az ötleteit, a munkáit.Mivel én hat unokával büsz- kélkedhetek, van tapasztalatom ebben a témában.26 éves fiú unokám a szekrény aljába megtalálta azt a mappát amit az Ő rajzaiból (dátummal ellátva)rakosgattam össze.Nagyon örült, hogy ez nekem ennyire fontos volt.A többi unokám munkáival is ezt teszem.Üdv.Kati
Kedves Zsófi!
Miden alkalommal örülök, ha jelentkezel, alig várom. Én is festek az unokáimmal, ha ők jönnek hozzám, vagy ha én vagyok náluk, nem úszom meg festés nélkül, de
szívesen csinálom, nagyon tetszik a lelkesedésük, mindig ügyesebbek.
Üdv. Anna
Két kis unokám van. Ők is szernek rajzolni, festeni, de kérésük is van, hogy mit fessek, vagy rajzoljak. Együtt próbáljuk elkészíteni a képet. Ha nem sikerül, hasonlítjuk valmihez. A kicsi Bali 2 és fél éves. Ő vigasztal :”” Semmi baj mama, semmi baj” Aztán nevetünk.
Kedves Zsófi,
Két unokám van,(5,5 és 1 évesek.)
Nem félek attól,”milyen nagyija leszek az unokámnak?”
Nem félek attól,milyen lesz a rajz vagy más alkotásom.Ez a véleményem arról,milyen legyen a kutya🐕 pl.?Majd táncolok,énekelek neki.🙂🎶🎹👏
Erika
Szia Zsófi,
A keresztfiam 4 éves volt június 29-én és imád rajzolni,festeni és mindezt akkor a leginkább ha együtt csináljuk. De, az ő fantáziája szerint és már alakult úgy,hogy egy sünire hasonlított amit együtt csináltunk. Persze labdát és hasonló egyszerű dolgokat rajzoltam én is neki, de mivel nekik szerencsére nagyon élénk és színes a fantáziájuk és ezért nincsen szükség szabályos dolgok, élőlények rajzolására. Van színezője is amit a patikai rendelésem mellé kaptunk ajándékba, de azt is a saját ízlés szerint színezi vagy festi. Azt gondolom, hogy a technikát érdemes ebben a korban megmutatni,hogyan marad a festék az ecseten, de a kréta, filc, színes ceruza megy magától is
Kedves Zsófi, nagyon egyetértek a fentiekkel. Bár unokám nincs, unokahúgom kislányával szoktunk együtt rajzolni, festeni. Valóban nagy a fantáziája a gyerekeknek, nem kell nekik élethű kép. Legtöbbször az én fantáziám kevés meglátni, amit ő lát, ilyenkor zavarban vagyok. Idővel, pedig egyre jobban ügyesedik. Az alkotás, a tevékenység, ami számít és ami örömet okoz.
Zsófi, gyermek-pszichológusként teljesen egyetértek a véleményeddel! Kisgyereknél az együtt fantáziálás mindennél értékesebb és a rajz-teljesítmény teljesen másodlagos. A „bármi beleképzelhető” az igazán fontos az alkotó képzeletben.
Kedves Ildikó!
Köszönöm, jól esik ezt a megerősítést olvasni! :)
Szeretettel:
Zsófi
Kedves Zsófi!
Alapvetően egyetértek veled, egy kis eltéréssel: mire iskolába megy egy kisgyerek, addigra gyengéden rá kellene beszélni a négylábú kiskutyára, mert saját tapasztalatból tudom, hogy a gyerekek is, a felnőttek is kegyetlenül ki tudják nevetni, gúnyolni a más(ságo)t, különösen irigységből, s főleg, ha érzik a tehetséget.
A másik észrevételem: upsz és váu (oops and wow) helyett a gyönyörű és gazdag magyar nyelvet használnám: oppá, hoppá, ejha, hűha, remek stb. szavakat mondanék. Már az is zavaró, amikor a tévében helytelen nyelvtani formákat látni.
Köszönöm, hogy meghallgattál: Évi
Sziasztok! Amikor a fiam kb. 3-4 éves lehetett, akkor folyton markolót meg csuklósbuszt kellett rajzolnom. Ami tőlem tellett, lány létemre, ebben a témában, azt megtettem, pedig nem ez a kedvenc témám. Fiamnak nagyon tetszett. Nálunk a mennyiség volt fontos, hogy sokszor lássa, és megtanulja. De lehet kapn itöbb könyvet is, amelyek egyszerű vonalakkal megtanítanak rajzolni. Mi ezt is csináltuk együtt. Együtt tanultunk rajzolni. Bizony, jó móka! :-)
Az én lányom csak dühös lett a színezőktől. Az uncsi. Maga rajzolt mindig. Én meg szerettem színezni.
Kedves Zsófia!
Hálás vagyok minden soráért, ez a levél különösen „jól jött”, megértő és érzékeny, úgy érzem személyesen nekem szól. Nekem
Graffalót kellett rajzolnom, egyáltalán nem tetszett a „mű”, de biztatott az unokám, hogy nagyon jó lett.
Kedves Zsófia!
Maximálisan egyetértek a gondolataiddal!
Tapasztalatom szerint, sajnos a szülők, nagyszülők jelentős hányada, akár csupa jó szándékkal vezérelve, meg úgy gondolja, hogy színezőkkel segíteni fogja a gyermeke rajzolási kedvét.,ill.fejlődését. Pedig pont ellenkezőleg van! A színezőknek is meg van a maga ideje, de semmiképpen nem a rajzfejlődés időszakában! Sokan már az iskolára „edzik” a gyermeket, mondván, hogy ott majd nagyon sok olyan feldadat lesz,hogy ” színezd ki..” Pedig ez is egy idegrendszeri érés folyamat része.
A sablon nyújtás helyett is inkább a megfigyelési szempontokkal kellene támpontokat adnunk, ha már mindenképpen segíteni szeretnénk. Pl. Mitől kutya a kutya, vagy zsiráf a zsiráf, elefánt az elefánt stb,. A jellemző jegyek kiemelésével, összehasonlításokkal, tréfás megjegyzésekkel sokkal többre lehet jutni. Arról nem is beszélve, hogy kitünő kommunikációs lehetőség és kellemes időtöltéssé válik a kicsinek, nagyinak egyaránt!
Kedves Zsófika.
Amiről írtál, azt hiszem mindenkinél előfordult.
Anyukámtól kaptam egy emlékkönyvet, kértem, hogy tündérlányt rajzoljon bele. Szabadkozott, hogy nem tud olyant rajzolni, de azért megpróbálta. A világ legszebb tündére volt akkor! Anyukám nagyon boldog volt. Mikor már én is tudtam rajzolni, bizony szebb lett mint az ővé, de 70 êv után,
még nekem az a legszebb.
Sokat rajzoltam az unokáimnak, ma festményeimmel is megajándēkozom őket.
Vidám perceket töltöttünk el együtt, rajzolással, festéssel, gyurmázással. Remélem, szép emlékek maradnak utánam.
Köszönöm, hogy meghallgattál.
Kedves Rozália!
Meghatódtam ezen, amit írtál, köszönöm, hogy megosztottad velem! :)
Szeretettel:
Zsófi
Köszönöm a mindig kedves, inspiráló szavaidat Zsófi! Nekem is kérdés volt mostanság, hogyan rajzoljak le egy-egy állatot az unokámnak. Megérkezett a válasz. Alkotni fogok ezen túl vele, együtt örömködni, fejlődni a rajzolás, festés útján, mert az EGYÜTT-ön és a tiszta, örömteli jelenléten van a lényeg, abból bontakozik ki az igazi “mű”. Ahogyan itt is tesszük a csoportban – elvárások nélkül. Köszönet mindannyiótoknak, Irén
Nagyon egyetértek azzal amit leírtàl. Sajnos még nincs unokàm,de ha lenne így tennèk,teszek majd. Èn magam sem szeretem a kötöttségekeket a festèsben, rajzolàsban.
Nagyon szeretem a leveleket amiket kapok tőled. Inspirálnak, ès megnyugtató, hogy nincs elrontott kèp.
Köszönöm.😊
Kedves Zsófi!
Megerősítem amiket leírtál -12 unokás nagymama vagyok, így már van némi tapasztalatom a témában. Én ugyan némi talentumot örököltem grafikus anyukámtól, de mindig hagytam őket szabadon alkotni, és nem kritizálni. Az előfordul, hogy kérésükre egy külön papíron lerajzolom, én hogy csinálnám, annak alapján aztán megalkotják a sajátjukat.
Elismerésem, hogy ilyen fiatalon ilyen bölcs mondatokat fogalmazol meg, ahogyan máskor is szoktad!
Szeretettel üdvözöl Görgényi Zsuzsa
Kedves Zsuzsa!
Köszönöm, jó érzés ezt olvasni egy tapasztalt nagymamától! :) Sok örömet kívánok az unokákhoz és az együtt alkotáshoz!
Szeretettel:
Zsófi
Koszonom a biztatatast, a hasznos sorokat.
Judit
Kedves Zsófi!
Annyira ügyes vagy,hogy pszihológusnak is felvennélek.És a két csemete megint egy csoda.Minden írásod,minden véleményed megnyugtató főleg ebben a rohanó világban ahol mindenki fél,hogy lemarad valamiről,csak azt ne kérdezd Tőle miről mert arra válaszolni nem tud.
Csak így tovább szeretettel egy tizenegy unokás nagymama,már egy dédunoka is van és jön a másik,egy hónap múlva.Szeretettel Ildikó néni
Kedves Ildikó!
Köszönöm, és gratulálok az unokákhoz, dédunokákhoz! :) Én egyelőre csak a saját szülői szemszögemből, illetve a kislányaim szemszögéből tudom ezeket a dolgokat megfogalmazni, de jó érzés ilyen visszajelzéseket olvasni tapasztalt, sok-unokás nagymamáktól! :) Köszönöm, hogy írtál!
Szeretettel:
Zsófi
Abszolút egyetértünk.
Nekem is 2 unokám van. A kicsi 7 és fél éves. Imád – ahogy ő mondja – kreatívkodni. Rajzol, fest, ragaszt. Egészen egyedi megoldásai vannak.
A nagyobb 9 és fél éves. Ő precízen, szépen dolgozik. Mindig kitölti a teljes felületet.
Nagyon különbözik a két kislány munkája, mindkettő önállóan alkot.
Néha kérik, hogy én is rajzoljak nekik. Szoktam,de azt soha nem másolják. És mást sem.
A nagymama
Nekem két unokám van. Imádnak festeni rajzolni. A kisfiú 8 a kislány 6 éves. A kisfiú a különböző űrhajókat rajzol, fest sok színnel dolgozik, de a zöld szín a domináns. Ember alakot is rajzol különböző szituációkban. Imádják órákig eltudnak foglalkozni. A kislány sokszor használja a festésnél a fekete színt ez a mi kicsit aggaszt. Nekem bármit készítenek gyönyörű van egy mappa amibe 3 éves koruktól el van téve az alkotásuk ma is szívesen nézik vissza az alkotásaikat, hú ekkor még csak így tudtam valamit rajzolni, de ma már sokkal jobban megy. A kreativitásuk határtalan. Hungarocell golyókat különböző méretben megfestik, arcot,testet hurkapálcikával átszúrva van keze lába. Ha itt vannak és mikor mennek haza a szülőknek is ajándék egy rajz festéssel vagy színezéssel de ha jönnek ugyan így.