Jujj, kimentem a vonalból…

Sokan írnak nekem arról, hogy utoljára gyerekkorukban alkottak úgy, ahogy szerettek volna. Aztán történt valami – általában az iskolában – ami belerondított ebbe, és a felszabadult, kreatív alkotást mindig beárnyékolta egy megfelelési vágy, szabályokhoz, sablonokhoz való alkalmazkodás.

Egy gyors megjegyzés
Ez a bejegyzésem is elérhető videós formában, amit az alábbi oldalakon tudsz megnézni:

Ha tetszik a videó, és a fenti oldalak közül valamelyiket aktívan használod, akkor kérlek, hogy kövess ott is. Ha használod a Youtube-ot, akkor a feliratkozás után ne felejtsd el megnyomni a kis csengőt, hogy értesülj az új videóimról.

Az iskola elvárásai egy idő után már saját, belső elvárásokká alakulnak, és ez az, amiért felnőttként olyan kritikusak tudunk lenni magunkkal és az alkotásunkkal szemben.

Ezzel kapcsolatban olvastam egy nagyon frappáns idézetet, a gondolat.ébresztő című remek könyvben.

“Amikor kicsi voltam, a tanárom összeszidott, mert rajzolás közben mindig kimentem a vonalból. Most pedig a főnököm nem érti, miért nem tudok a kereteken kívül gondolkodni.”

Te is tapasztaltál hasonlót? Amikor azt érezted, hiába voltál gyerekként kreatív, most bizonyos helyzetekben már nem megy, nem tudsz felszabadult lenni, nem tudsz önfeledten alkotni…

Jó hír, hogy az agyunk kreatív területei nem pusztulnak el attól, hogy idősödünk! Ugyanúgy megvannak, csak aktivizálni kell őket.

De hogyan?

Többek között olyan gyakorlatokkal, amiket én is szoktam ajánlani.

5 gyakorlati tipp következik:

  • szabad alkotás – engedjük el a szabályokat, ne értékeljük az alkotásunkat! Legyen egy vázlatfüzetünk, a szerintünk “rosszul sikerült” képeket ne tépjük ki, ne dobjuk ki egy darabig!

  • rajzolás, festés, inspirációgyűjtés a természetben – a nagy tér, a kellemes látvány segíti a felszabadult, kreatív alkotást.

  • egyféle téma több változatban történő megvalósítása: feszegessük a határainkat, próbáljunk ki minél több technikát, minél több stílust!

  • bátor kísérletezés: ne féljünk hibázni! Az alkotás során ne akarjunk egyből tökéleteset készíteni, legyen helye a próbálkozásoknak is! A sok próbálkozás maga a gyakorlás, amivel valójában fejlődünk.

  • gyerekekkel való közös alkotás: példát lehet róluk venni, és ha egy hullámhosszra kerülünk velük, előjönnek azok a régi emlékek, jönnek a felismerések… például: “amikor még kicsi voltam, én is szerettem házat és királylányt rajzolni”

… és még lehetne folytatni a sort, a későbbiekben is foglalkozom majd ezzel a témával.

Szóval hajrá, nyugodtan gyakoroljatok, próbáljatok ki minél több tippet, és meglátjátok, újraélednek azok a kreatív agyterületek… 🙂

Oszd meg velem egy hozzászólásban, mit gondolsz erről a témáról!
Felnőttként tényleg olyan nehéz újraéleszteni ezeket a kreatív agyterületeket?

Követed az emailes inspirációimat és a videós leckéket?
Ha még nem, akkor itt tudsz jelentkezni »
Tavaszi Élménykurzus
Művésznapló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


7 hozzászólás “Jujj, kimentem a vonalból…”

  1. Tompa Katalin szerint:

    Tetszik!
    A motto:Lazán,felszabadultan

  2. Péter Ilona szerint:

    Kedves Zsófi! Nagyon megvidámitott az indító mondatod. Hányszor hallom én ezt gyerrkeltöl. Ilyenkor szoktunk firkálni, festékbe nyúlni, pamacsolni, oldani a szorongást a rossz érzést, és nevetni-nevetni. Gratulálok a munkádhoz ,nagy szeretettel teszed.

  3. Etelka szerint:

    Kedves Zsófia. Köszönöm szépen hogy elfogadta a jelentkezésemet. Nagyon tetszik a zenére festett kép. Nyugdíjas vagyok, elmúltam 70 és szeretnék festeni. Csodálom azokat akik gyönyörűségeket alkotnak. Remélem hogy az útmutatásával sikerül némi gyakorlatot elsajátítanom.

  4. Kriszti szerint:

    Kedves Zsófi!
    Egy rendrakás alkalmával a kincses ládánkban, amiben a gyerekeim rajzai és egyéb alkotásai vannak nézegettem a rajzokat. Mindig nagy jelentőséget tulajdonítottam a rajzaiknak mivel azon kívül, hogy kreatív játék és örömforrás, egyben lélektükör is. Ezek az alkalmak olyanok mint egy időutazás, mosolygok, és szomorkodom egy sort, hogy már kirepültek pedig mintha tegnap lett volna.
    Éppen a lányom egyik rajzán mosolyogtam amit körülbelül 3 évesen rajzolt, és aminek azt a címet adta, hogy „legyek a hegyen” amikor bevillant, hogy egyetlen anyák napi rajz maradt meg gyerekkoromból. Megkérdeztem anyut, hogy rajzoltam e kicsiként amire a nem igazán volt a válasz. Pár nappal később bevillant a több máig tartó traumát okozó egykori óvónő mondata, hogy te inkább ne rajzolj mert csúnyán rajzolsz. Itt értettem meg, hogy miért okoz gondot a képalkotás. Ennek már több éve. Azóta is igyekszem felszabadítani a bennem lévő kreativitást. Köszönöm az inspirációt és a támogató gondolatokat. Szeretettel: Kriszti

  5. Doba Anna szerint:

    Kedves Zsófi!

    Konkrét esetre nem emlékszem a gyerekkoromból, hogy mivel tántorítottak el a rajzolástól-festéstől, de tény, hogy nagyon sokáig úgy gondoltam, hogy béna vagyok hozzá. Viszont a blogbejegyzéseidet olvasva és a festős videóidat nézve kezdtem kételkedni ebben az önképben. Sok gyakorlás közben észre is vettem a fejlődést, ami még több alkotásra inspirált. Ott még nem tartok, hogy leülök és minden előzetes terv nélkül alkotok, de odáig már eljutottam, hogy mikor nekifogok egy elképzelés mentén festeni, akkor menet közben magától alakul a kép. Ezt a kreatív önbizalmat viszont nagyban segített kialakítani a bíztató környezet. Szerintem ez is roppantul fontos, mert a bátorítások, elismerések segítségével megtanultam, hogy minden képben lehet találni valami pozitívumot, amit érdemes megdícsérni. Ezt a felismerést igyekszem is továbbadni alkotótársaimnak.

  6. Kargel Gèzáné szerint:

    Kedves Zsófia! Köszönöm a biztató gondolatokat. Valóban az ember idősebb korban sokkal kritikusabb, megfelelni akaró főleg saját magával szemben, de làtva az unokámat, ahogy szabadon èlvezettel festeget, igazat adok túl kell tenni magunkat, ha nèha hibáztunk, mert úgy minden könnyebb. Köszönöm. További szèp alkotást kívànok szeretettel Zsuzss

  7. Krisztina szerint:

    Nagyon nehéz elcsendesíteni azt a „belső kritikust”, bár már tapasztalom, hogy nem lehetetlen. Nekem az is kihívás, hogy ugyan pozitívan támogatom a gyerekem tanulási, alkotási törekvéseit, de néha nehéz a támogató segítség és a szükségtelen irányítás közötti határvonalat megtalálni, nem átlépni.