Sokszor hallom ezt a mondatot: “nekem nem megy a festés vagy rajzolás, nincs kézügyességem”. Meggyőződésem, hogy az alkotáshoz elsősorban nem kézügyességre van szükség, hanem inkább egy fajta látásmódra, önfeledtségre, lazaságra, belső szabadságra. De! Talán mégis…
Van benne igazság, mert a mai világban egyre kevesebbet használjuk a kezünket olyan fajta finom mozgásokra, mint a kézzel írás, rajzolás. És talán megközelíthető innen is a dolog: a kreativitás olyan módon is fejleszthető, hogy a kezek “tornáztatására”, fejlesztésére koncentrálunk!
Ha belegondolsz, a mai világban inkább a telefonunkat nyomkodjuk, a billentyűzeten gépelünk…sokan évekig nem vesznek a kezükbe ceruzát vagy tollat, és szinte elfelejtik ilyen módon használni a kezüket.
Ezért az ellustul, a kéz izmai feszesebbé, merevebbé válnak…és ha nagy ritkán kézzel kell megírni egy szöveget, bevásárlólistát vagy üdvözlőlapot, akkor szinte begörcsölnek az ujjaink, nehezünkre esik egy hosszabb szöveget megírni.
Én legalábbis ezt éltem meg, mikor email helyett a gyermek üzenő füzetébe kellett írnom több sort. :)
Elkezdtem újra naplót írni. Nekem ez szokásom, főleg ha több olyan téma van a fejemben, amit nem tudok megbeszélni mással, vagy csak jól esik papíron tisztázni az érzéseimet. Az első oldalakon szinte olvashatatlan volt a saját írásom…de idővel ez rendeződik, és aztán újra könnyebb megformálni a betűket. Türelem, odafigyelés, lelassulás szükséges hozzá.
Ha úgy érzed, a ceruzafogás nehezedre esik, begörcsöl tőle a kezed, válts olyan eszközre, ami nem olyan vékony: pl. lehet kapni kisiskolásoknak való vastagabb ceruzát, háromszögletű ceruzát, de az is jó, ha valamilyen krétát használsz (pl. kavicskréta, marokkréta, vastagabb olajpasztell vagy portpasztell rúd).
Légy bátor, és fess vagy rajzolj nagy felületre (papírra, vászonra vagy akár farsotlemezre), nagy mozdulatokkal! Van, aki erre érez rá, és rádöbben, neki inkább ez való, és nem az aprólékos alkotás.
Ez kicsit olyan, mintha visszamennénk az óvodás vagy kisiskolás korba, de nem véletlenül ajánlják a kisgyerekeknek is inkább ezeket a technikákat – a fejlődésükhöz kezdetben sokkal inkább hozzájárulnak ezek, mint a hagyományos ceruzával való rajzolás.
Ne könyveld el magadban, hogy nincs kézügyességed! Ne másokhoz mérd magad, hanem határozd el, hogy ebben is tudsz fejlődni, jobban fog menni, mint ebben a pillanatban!
A határidőnapló, vagy bármilyen napló, notesz, rajzfüzet napi használata is segít, hogy ha csak 5 percre, de foglalkozzunk a kezünk “tornáztatásával” és a kreativitásunk ápolgatásával! :)
Próbáld ki a fenti ötleteket a kezdéshez! Aztán ahogy belelendülsz, ez hatással lesz a kreatív ötleteidre is. Már nem arra fogsz figyelni, hogy ügyetlennek érzed a kezed, hanem arra, hogy tele vagy megvalósítandó ötlettel, és ég benned a vágy, hogy megalkosd őket!
Te mit gondolsz erről a témáról?
Szerinted mekkora jelentősége van a kézügyességnek az alkotásban?
Írd meg egy hozzászólásban!
Kedves Zsófia!
Köszönöm! Megint nagyon jókor jött az írásod, és nagyon hasznos a számomra.
Szeretettel: Emmi
Szia Zsófi! Én is észrevettem, hogy az elmúlt években ellustult a kezem. Mióta mindent számítógéppel írok nagyon furcsa kézzel leírni több sort :)
Régen olyan szépen írtam, hogy az egyetemen a fél évfolyam az én jegyzeteimből tanult. Ma, ha gyorsan írok, az eredményt még én is alig bírom elolvasni, nem hogy bárki más, és igen, lassan két évtizede egész nap számítógéppel dolgozom, és semmit nem szükséges kézzel írnom. Pár éve én is oda jutottam, hogy újra kell gyakorolni az írást, mert nonszensz, hogy csak lassan tudjak írni. Amit még észrevettem, hogy tele van a lakás rossz minőségű golyóstollakkal. Pár jobb darab azért szerencsére akad még (mindig figyeltem rá, hogy a gyerekek az iskolába ne nehezen író reklámtollal járjanak), illetve balkezességem ellenére még a töltőtoll az, amivel könnyebb a „szépírás”.
Kedves Zsofi! Igen, nagyon igazad van! Sajnaalatos modon maar az iskolaaban az elso osztalyos unokaamnak Ipoddal ismertetik oket! Igy hogyan lesz keezugyesseeguk kifejlesztve? Szerencseere mi meeg itthon mi is festunk, rajzolunk, gyurmazunk stb. De hogyan tarthatjuk meg, hogy keezzel irjunk? Mi felnottek meeg csak felismerjuk, hogy szukseegunk van raa. A gyerekeket leszoktatjaak errol a szeep szokaasrol, hogy hasznaaljaak a kezuket, keezzel keesziteni dolgokat. Szomoru! Mindent csak egy „ujjlenyomattal“ elinteezunk. „Emberek“! Hovaa vezet ez??? Mit gondoltok, mit tehetneenk, hogy jobb legyen???
Kedves Zsófi!
Elmúltam 75 éves, de a mai napig nagyon szeretek kézzel Írni, jegyzetelni. Ennek ellenére már nem olyan szépek a betűim. Sajnos a mai világban valahogy nem divat a kézzel írás. Más a billentyűket nyomkodni és más kézbe fogni egy ceruzát, vagy tollat. Régen, ha egy új munkahelyre jelentkezett valaki, csak a kézzel írott önéletrajzot fogadták el. Sajnos a számítógép és mobiltelefon elterjedésével, lassan teljesen háttérbe szorul, az írás.
Kedves Zsófia! Nagyon kőszönöm az ötleteket, feltétlen ki fogom próbálni. A naplóirást is nagyon jónak találom, a gondolataim írásos kifejezésére is, ami a további alkotàskedvemet is buzdítja. Köszönettel és szeretettel: Zsuzsa
Kedves Zsófi!
Én is sajnálom, hogy a kézzel való írás kezd kiveszni a világból, mert régen rengeteget leveleztem és nagyon szerettem is. Igaz, hogy odafigyelést igényelt, hogy tényleg szépen írjak, de folyamatosan fejlődtem. Most a rajzolással vagyok úgy, hogy tudatosan, gyakorlással fejlesztem magam. Ez azért más, mint az írás, de most a naplóírással jó ötletet adtál. Szerintem, ha valaki eldönti, hogy fejleszti a kézügyességét, biztosan sikerrel jár.
Kedves Zsofia!
Szerintem igen. Szükség van a kézügyességre is, de ugy gondolom, hogy akinek nincs, tudja fejleszteni. Sok rejtvényt fejtek, időnként irogatok. Ha van ihletem, kedvem és persze időm, akkor előrajzolással festegetek. Én már mindjárt 70 éves leszek. Az én korosztályom még sokat használta a ceruzát és a tollat. Persze van egy kis tehetség is bennem, mert a csakádomban is volt és van.
Szerintem számít a kézügyesség a mumkahoz, az íráshoz és a rajzoladhoz is. Az ügyesseg inspirál az alkotásra. Lehet tanulni is mindent, fejleszteni is a kézügyességet. De latjuk a csodákat a lábbal,szájjal festőknél. Lehet erről hosszan beszelgetni
Szép napot.Szilvia
Kedves Zsófi, nagyon jó témàt hoztál,és a javaslataid is szuperek !
A kézügyesség szerintem is fejleszthető.
Az kézírás biztos sokat segít, nagyszüleink még gyönyörű zsinórírással írtak, mi meg lassan tényleg elfelejtjük.
Minden gyakorlás jó, rajzolás, színezés, festés,…, de szerintem akár a furulyázás, zongorázás is… minden, ami megmozgatja az ujjakat.
Áldás Békesség!
Sok igazság van benne. Egyetértek az olvasottakkal. Csak még magára a művészi alkotásokra ezt igazán nem vonatkoztattam. Úgy gondolom, kell egy „tehetség”-nek nevezett valami, ami megmutatkozik, egy egyszerű firkálás, vagy játékos ceruzahasználat közben, ami felkelti az érdeklődést, ami kedvet ad ahhoz, hogy újból megpróbáljam.
Hogy élvezzem magát a mozdulatot, vagy hogy amit produkálok, az felkeltse a fantáziámat arra, hogy mégegyszer és megint, hogy újra nekifogjak.
Hogy úgyérezzem, ezt meg kell őrizzem, mert belőlem jött létre. Hozzám tartozik. Amit újból és újból szívesen fogok kézbe, és újból és újból arra ösztönözz, hogy újat hozzak létre.
Szóval kell egy olyan indíttatás, egy olyan örömet okozó folyamat, amiben a végeredmény szinte csak egy mellékes, úgymond ajándék, amire magam is rácsodálkozok, hogy ezt én csináltam?!
Ez azért fontos, mert nem kudarcként élem meg, hogy én nem ilyen lovat akartam, hanem rácsodálkozom, mint a szülő nő gyermekére, hogy belőlem származik ez a még számomra ismeretlen, de testemből való test, én adtam neki életet, ennek az Istentől jövő ajándéknak.
Az alkotás is, belőlem származó, egyedi, és megismételhetetlen. Én magam sem tudnám mégegyszer ugyanezt produkálni. Egyedi, visszahozhatatlan pillanatok, érzések, mozdulatok kompozíciója. Hiszen közben én magam is változom.
Mire a végére értem, már nem ugyanaz vagyok, mint aki elkezdtem. Közben maga az alkotás is kivett belőlem, de hozzám is adott. Menetközben az alkotás is formált engem, nem csak én azt.
Azzal, hogy szeretettel és önzetlenül adtam önmagam, nem kevesebb, hanem több lettem általa. Ez azaz isteni szeretet, amelyet meg kell tanulnunk a másik ember felé is közvetíteni, átadni.
Ezzel az önzetlen szeretettel az ellenségből is kedves jóbarátot formálhatunk anélkül, hogy menetközben észrevennénk a folyamatot. Hanem egyszercsak rácsodálkozunk, hogy már nem csak nekünk fontos, hanem mi is fontosak vagyunk számára.
Köszönöm ezeket a gondolatokat, amelyeket kihoztál belőlem írásoddal.
Köszönöm, hogy ezzel is formálsz, és többé teszed a személyiségemet!
Uram, Istenem köszönöm a gondolatsort!
Zsófi! Köszönöm, hogy elindítottál bennem egy folyamatot!
Áldó szeretettel Anna