fbpx

Anya-gyermek kapcsolat és alkotás

Anyaként, a kislányommal való közös rajzolás, festés, “bütykölés” alkalmával tapasztalom, milyen fontos kapocs ez köztünk, és milyen sokat jelent mindkettőnknek. Egy videóban meg is mutatjuk, hogyan alkotunk mi együtt… :) Jobban mondva először együtt, aztán a kislányom elég hamar átvette az irányítást, és csak úgy szárnyalt a fantáziája. :)

3 éves koráig szinte egyáltalán nem érdekelte az alkotás. Pár kusza vonal, néhány irkafirka született, de nem pazarolta a papírt egyáltalán. :) Pedig a lehetőség, az eszközök, a példa előtte volt, mégsem. Nem is erőltettem, csak akkor rajzolt néha-néha, ha magától eszébe jutott, és valóban kedve volt hozzá.

Aztán valami történt 3 éves kora előtt kicsivel, és teljesen megtáltosodott. Imád festeni, rajzolni, és nagyon sokáig élvezettel, aprólékosan el tud bíbelődni egy képpel. Sokszor együtt kezdjük el, és aztán olyan lendületet kap ettől, hogy elmélyülten alkot aztán, önállóan és teljesen felszabadultan.

Meglepő ötletei és témái vannak, csodálom őt! :)

Ebből a kis csodából szeretnék most megosztani veled egy videót, amiben közösen alkotunk:

Követed az emailes inspirációimat és a videós leckéket?
Ha még nem, akkor itt tudsz jelentkezni »
Tavaszi Élménykurzus
Művésznapló

Kérlek, hogy írd meg a véleményed a bejegyzésről!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


14 hozzászólás “Anya-gyermek kapcsolat és alkotás”

  1. Rogoz Kati szerint:

    Nagyon példamutató videó.Köszi Zsófia

  2. Vanessza szerint:

    Nagyon tetszett a videód.Gratulálok Zsófia.

  3. Tóth Mária Elvira szerint:

    Nagyon szépséges Anyák Napi kép varázsolódott előttem !
    Aranyosak vagytok együtt ! Gratulálok !

    Szép Anyák Napját kívánok nektek :

    Elvira.

  4. Magdolna Kisgyőri szerint:

    Megható és varázslatos kis kezecskék…öröm volt látni, köszönöm, elküldtem a menyemnek, akinek csodás művészi érzéke van, három kislánya, unokám, remélem lesz közös alkotás, a színérzékem nekem is jó, ha rajzolni nem is tudok, színkompozíciókat remélem alkotunk majd együtt…köszönet Zsófi a kedves videó megosztásért, sok örömteli együttlétet, alkotást a gyermekeddel és a jövendővel is…Magdolna Sopronból

  5. Kocska Karolina Erika szerint:

    Csodálatos! 😀🌺

  6. Kovács Ilonka szerint:

    Nagyon szép lett a kép!!!

  7. Magdi szerint:

    Nagyon kedves kis rajzot készítettetek.
    Nagyon tetszett.
    Üdv: Magdi

  8. Mezei Gáborné szerint:

    Kedves Zsófi!
    Igazán nagyszerű amit csinálsz!
    Őszintén mondom szeretnék a te gyereked lenni.
    Minden gyerek szeret kreatívkodni de a felnőttek elrontják őket, beültetik a Tv elé vagy a kezébe nyomják a telefont,hagy játszon addig sincs láb alatt. Kevés az együtt eltöltött idő, sajnos későn jönnek rá. Én még a régi időkben nőttem fel ahol sajnos kevés ideig,de csodálatos együtt eltöltött éveket köszönhetek a mamámnak és anyukámnak. Babaruhákat varrtunk, tököt faragtunk, csuhé babát csináltunk vagy éppen rajzoltunk. Nem könnyű egy gyerek érdeklődését fenntartani.
    Örömmel látom jó anya és jó pedagógus vagy, csak így tovább! Sok lelkesedést, kitartást, ötleteket kívánok neked amivel meg ajándékozod a gyerekeket , na és minket felnőtteket.
    Anyával együtt alkotni egy csoda.
    Boldog anyáknapját kívánok! Vali

  9. Erdős Máriajúlia szerint:

    Szia kedvesem!
    Nagyon édes lehet a kislányod és gratulálok a közös képecskéhez!

  10. Rézné Doma Katalin szerint:

    Kedves Zsófia! Régen szóltam, de most szinte meghatott a kislányod kis keze munkája. Látszik, hogy öröme van neki is az alkotásban. Legyen ezután is, veled együtt! :)
    Szeretettel: Doma Kati

  11. Vadásziné Viola szerint:

    Zsófi, drága!
    Meghatott a kedvességed, köszönöm szépen. További sok sikert, és boldog életet kívánok Neked és Családodnak sok szeretettel.

  12. Éva szerint:

    Köszönöm Zsófia, hogy megosztottad az örömödet. Nagyon kedves videó és szép alkotás. Értéke egyre csak nőni fog. Magam is úgy vagyok mint Ilona, hogy az unokáimmal alkotunk. Ők nagyobbak a kislányodtól pár évvel. Legutóbb húsvétkor festettünk közösen olajpasztellel. Kimondhatatlanul csodálatos érzés volt. Kívánok boldog anyáknapját és sok-sok boldog, együtt töltött időt.

  13. Horváth Julianna szerint:

    Bűbájos tündér keze(cské)k!! :)

  14. Tóth Ilona szerint:

    Nagyon szép, köszönöm szépen. Én mar az unokáimmal alkotok :) Élvezték a tojás festést, mindig kéznél van festék, ecset, filc ceruza és papír. Remek időtöltés. Boldog anyáknapját, Kedves Zsófi.