Egy alkotást nem elegendő csupán egyetlen nézőpontból vizsgálni, mindig törekednünk kell, hogy több szempont alapján értékeljük. A szürrealizmus két nagy alakja, Salvador Dalí és Octavio Ocampo pontosan erre szerették volna felhívni a figyelmünket különleges alkotásaikkal.
Szánj időt a képek megismerésére!
Röviden a két XX. századi művészről:
Octavio Ocampo 1943-ban született, mexikói származású festő és szobrász. Művész családból származott, így egyértelmű volt, hogy ő is ezen a pályán szeretne tevékenykedni, ennek első lépéseként szülei művészeti iskolába íratták. Később San Fransiscoban is tanult a Művészeti Intézetben, melynek hatására 1976-tól kizárólag a festészettel és a szobrászattal foglalkozott. Első kiállítását 1972-ben rendezték meg.
Sok festményét a különböző vallási motívumuk és alakok ihlették, de bőven akadnak igazi XX. századi képei is, amelyeken például Marilyn Monroe vagy Marlon Brando portréját fedezhetjük fel.
Kétértelmű képei játszanak a néző szemével. Néha eltűnik, majd megint felbukkan egy-egy apró részlet. Saját stílusát Ocampo metamorfnak titulálta. Érdemes hosszú ideig, kisebb-nagyobb távolságból is megvizsgálni egy-egy festményét, mert az mindig tartogat valami meglepetést.
Octavio Ocampo alkotásai:






Salvador Dalí katalán-spanyol festőművész, a modern művészet sajátos személyisége volt. Már 8 évesen elkezdte berendezni első kis alkotóműhelyét. Édesapja egész életében támogatta. Madridban a Szépművészeti Akadémián tanult. Otthon a kedvenc modellje a kishúga volt, az egyik híres képe (“A lány az ablaknál”) is őt ábrázolja.
Picassoval való barátsága rövid életű volt, mivel Dalí azt vallotta, hogy egyetlen Dalí-kép többet ér, mint Picasso egész életműve…
… és nem ez volt az egyetlen meghökkentő mondat a szájából. Íme néhány idézet Dalítól:
“A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.”
“A túlzás az egyetlen dolog a világon, amiből sohasem elég.”
“Csak olyasmit olvasok szívesen, amit nem értek. S mivel nem értem, számtalan értelmezést el tudok képzelni.”
“Mindenkinek joga van a saját őrültségéhez.”
“Nem az a festő, akinek ihlete van, hanem aki másokat inspirálni tud.”
“Mindig adódik egy pillanat az emberek életében, amikor rájönnek, hogy imádnak engem.”
Azt hiszem ezek az idézetek elég beszédesek. :)
Salvador Dalí szürrealista képei:





Benned milyen gondolatokat és érzelmeket váltanak ki ezek a szürrealista/metamorf képek?
Írd meg a véleményedet kommentben, és ha tetszik ez a stílus, oszd meg a bejegyzést ismerőseiddel is!
Köszönöm, érdekes, de nem a szívem csücske.
Kedved Zsófi.
Nem találok szavakat a képek láttán.
Engem teljesen magukkal ragadtak a képek.
Igazán jól esett szememnek és szívemnek a látványuk.
Köszönöm.
Egyetèrtek, hogh Dali zseni ès őrült egyben, de kèpeiben őrült tèmàit mèrtani ponossàggal àbràzolja, ami zseniàlis. Mindig szerettem, hiszen òriàsi fantàzia ès festői technikai tudàs kell kèpeihez. A kreatívitàst nàla is csodàlom.
Én még nem jöttem rá.hogy imádnám Daly-t De ami késik el is múlhat A másik Úriember képeit már láttam korábban. Hát,nem voltam elragadtatva tőle
Fantasztikus élmény volt ezeket a képeket látni és felfedezni az arcok és testek összefonódását. köszönöm az élményt
köszönöm az élményt ! többször is megnéztem és mindig találtam felfedezni való részleteket .vannak kedvenc képeim,amit az otthonomban is szívesen nézegetném .
Nem mindegyik kép tetszik csak az amiből ki tudok nézni valamit,.érdekes közelről,távolról mindig látok bennük valami természet közelit, egyszerű szavakkal élve különleges de csodás.
Szeretem Dalit, mert egy őrült volt, és egy zseni. A gondolatai, az idézetek éppen olyan zseniálisak, mint a képei. Imádom az őrülteket, mint amilyen Ő is, de ami mégis az esztétika, és gondolatok csúcsa.
Már kislány koromban megismertem a képeit, és azóta is mindig jó a képeit nézni, talán mert az a kislány ott van olyankor mindig, aki voltam.:)