Az oktatás az egyik fő oka annak, hogy sok ember nem gondolja magát kreatívnak. Nem felnövünk a kreativitáshoz, hanem kinövünk belőle. Vagy inkább kinevelnek belőle – írja Sir Ken Robinson, a téma lelkes kutatója. Sokan valamilyen negatív iskolai élmény hatására hagynak félbe olyasmit, amihez addig volt kedv, lelkesedés, önbizalom és kreativitás.
Szinte minden családban van egy olyan sztori, mint apukámé…
Apu 10-12 évesen tagja volt az iskolai kórusnak, és nagyon előkelő helyen, a szoprán szólam első sorában énekelhetett. 13 évesen „lefokozták”, mert elkezdett mutálni, és eltűnt a csilingelő énekhangja. :) A mutáló fiúk már nem voltak a kórusvezető kedvencei, amit erősen éreztetett is velük. Többen ki akartak lépni a kórusból, ezt azonban nem tehették meg. A próbák és a szereplések továbbra is kötelezőek voltak, mert kellett a töltelékember! Énekelniük persze tilos volt, ők csak tátoghattak. Évekig tátogtak a kórus utolsó sorában. A hangképzésükkel pedig a kutya sem törődött. Jobb esetben az éneklés és a zene szeretete megmaradt bennük, rosszabb esetben egy életre elment a kedvük az egésztől.
Akik nem voltak kórustagok, heti maximum 1 órában tanulhattak énekelni, és hasonló „mostohagyerek” volt a tantárgyak között a rajzóra is. Táncóra pedig nem is létezett.
Bár Apukámnak utána nagyon sokáig kimaradt a zene és a művészet az életéből, most nagypapaként szívesen énekel az unokáknak. Ez nagy dolog, azt gondolom! De biztos másként alakult volna a zenéhez való viszonya, ha nincs ez a rossz iskolai élmény.
Sajnos a tantárgyak hierarchiáját tekintve nem sokat változott az oktatás: legfontosabb a matek, az irodalom, talán kicsit előkelőbb helyre került a testnevelés, de a rajz, az ének, a tánc leghátul kullog. Nemcsak az óraszámot, hanem az oktatás jellegét tekintve is. A modern világ uniformizált oktatása inkább kishitűséget támaszt bennünk saját képességeinket illetően, mintsem bátorítana az egyedi, velünk született képességek kibontakoztatására.
Egyes alternatív iskolák viszont a művészettel való nevelést eleve beépítik a pedagógiai programjukba. Ezt jó látni, és nagyon szerencsés az, aki diákként ezt megtapasztalhatja (pl. egy Waldorf iskolában). De a közoktatásban a művészeti tevékenységek sajnos nem mindennaposak, és mindössze heti 2 rajzórára korlátozódnak.
Minden tiszteletem azoké a pedagógusoké, akik a rendszer hibáit kiküszöbölve minden nap beépítik az alkotást az óráikba: akár a matek órába vagy a magyar órába!
De többnyire nem célja az oktatásnak az, hogy a gyerekek szeressenek rajzolni, szeressenek énekelni és táncolni. Akit tehetségesnek ítélnek, annak azt tanácsolják, járjon különórára, ha művészi pályára akar menni. Egy óvodás kisgyerek még tele van kreatív önbizalommal, mire elhagyja a középiskolát, legtöbbjük teljes egészében elveszíti ezt a fajta önbizalmát.
Szinte biztos vagyok benne, hogy Te is kaptál ilyen instrukciókat az iskolai rajzórán:
„Ne menj ki a vonalból!”
„Tilos radírozni!”
„Legyen minél színesebb a rajzod!”
„Ne legyenek üres területek a rajzlapon!”
„Ma kockát rajzolunk… igen, ha utáljátok, akkor is.”
Vajon miért van ez így?
Ajánlom figyelmedbe az alábbi videót! Sir Ken Robinson a kreativitás, az innováció és a humán erőforrások nemzetközileg elismert szakértője szellemes és szórakoztató stílusban beszél a témáról…
„Minden gyermek művésznek születik – csak az a nehéz, hogy megmaradjunk művésznek, miközben felnövünk.” Picasso
Neked milyen emlékeid vannak az iskolai rajzórákról és énekórákról?
Mit gondolsz: az iskola tényleg megöli a kreativitást?
Kíváncsi vagyok a Te véleményedre/történetedre is – írd le bátran!
Szia!
Én emlékszem pár ilyen „elnyomó” esetre.
1. Negyedik osztály-másolj le egy rajzot egy könyvből.
Tanárnő:mit satírozol?Nyomd rá rendesen a ceruzát!Ne maradjon halvány rész,legyen szép színes!
Utólag ez úgy néz ki számomra, mintha nem lehetnének intenzitások egy színben, és mintha „satírozni” bűn lenne.Pedig ha firkálunk,ha színezünk, az mind mind satírozás,csak más szóval…
2. Miért rajzolsz a burgonyához vetett árnyékot?azt még nem tanultuk!radírozd ki.
Tehát nehogy előhaladjak, és kitűnjek a tömegből. Nyolcadik osztályban…
3.Nővérem osztályfőnöke rajztanár is volt. Meglátogatta a családot, én mutattam pár rajzot, amire akkoriban büszke voltam.
Válasz: ezeknek mind nagy a feje!nem figyelsz az arányokra?
4. Ötödik osztály,ének. Ha elénekeltünk egy dalt, amit épp megtanultunk, és jól ment, kaptunk egy ötöst, és félévkor nem kellett felelni abból, amit a tanár kijelölt. Én elénekeltem az egyiket, és próbáltam közben nagyon odafigyelni,hogy minden egyes sora remek legyen.
Tanárnő: Szép volt,ötös, de legközelebb ne fejhangon énekelj.
Azt se tudtam,mit jelent, de szerettem volna megtanulni, így viszont kissé elvette a kedvem.
Úgyhogy szerintem jogos az észrevétel. Tanítani kellene, haladjon az a gyerek, legyen tökéletes, de nehogy kreatív legyen-mintha veszélyes lenne, ha az embernek saját, különálló gondolatai legyenek.
Szia Annie!
Szinte ugyanezeket hallom a mai gyerekektől is. Tényleg nem sokat változott az oktatás, és az érzékenyebb gyerekeknek teljesen elveszi a kedvét akár egy ilyen korlátozás, vagy negatív megnyilvánulás is a tanár részéről. És elgondolkodtató amit a végén írtál, hogy a tanárok „veszélyesnek” érezhetik, ha a gyerekeknek egyéni gondolatai, elképzelései vannak. Merevek a szabályok, és mindig az a fő cél, hogy ne maradjon le egy gyerek sem. Illetve ne is szaladjon előre a tananyagban, mert akkor szintén kilóg a sorból. Egyik oktatási rendszer sem tökéletes, de a miénkre biztosan ráférne egy kis átalakítás. :)
Szia!
Én igazából még iskolás vagyok,de egyetértek ezzel.Szerintem is elhanyagolnak sok tantárgyat az iskolában,és a tanárok nem mindig úgy állnak hozzá a dolgokhoz ahogy kéne.Például én nagyon szeretek rajzolni,de 8.osztályban a tanárom mindent kritizált.Ráadásul nem is rajzoltunk semmi hasznosat vagy érdekeset hanem szerkesztettünk egész évben(hogy a betűket meg számokat hogy lehet eltolni,ilyesmi).Mindenki utálta.
Idén nekem már rajzórám sincsen csak 2 hetente meg külön rajzfaktra(szakkörre) járok minden héten.Az egyetlen ok amiért nekem minden nap érdemes felkelni és iskolába menni az a rajz.Minden évben az a kedvenc napom a héten amikor rajzóra van.
Most nincs nagyon problémám a tanárral de a régiekkel csak a baj volt.Igazából én szerintem olyan vagyok kicsit hogy ha a tanár szólna hogy ne satírozzak,sötétebbre csináljam,vagy akármi mást akkor én nem változtatnék rajta.A magam módján fogom megcsinálni és nekem nem mondhatják meg.
(persze nem a hasznos tanácsokat értem ezalatt hanem a piszkálódást)
Szia Betty!
Tetszik, hogy ilyen határozott vagy, és nem hagyod magad! :) Ha az iskola nem biztosít elég lehetőséget, hogy kibontakoztasd a kreativitásod, és fejlődhess, akkor tényleg csak rajtad múlik, hogy lehetőségeket találj erre. Kéthetente egyszer az valóban nagyon kevés! Légy kitartó, és rajzolj otthon is, akár minden nap! Akkor is maradjon meg a lelkesedésed, ha nem a művészpályát választod! Bármi is lesz a szakmád, ez a csodás hobbi mindig örömet jelent majd! Sok sikert kívánok neked! :)
És tényleg. 8-ban én is jártam szakkörre, és imádtam. Apukámat is tanított a tanár, külön suliból jött, és egészen máshogy tanított, vidám volt és hagyta, hadd bontakozzunk ki. Apa osztályát pl kivitte egy pajtába lovat rajzolni…
Gimiben meg már csak a rajz fakt-ban bízhattam, na ott is meglátszott a különbség, ritka, de van tanár aki még tud tanítani rajzot, és segít, és ösztönöz.
Szia!Hát én balkezes vagyok és abba az időbe mikor én kezdtem az első osztályt nem voltak rugalmasak a tanitok illetve lehet én fogtam ki rosszat mert át akart szoktatni apukám kemény fellépésének köszönhető hogy a végén nem történt meg.Sajnos ez egy darabig végig kisért és sokáig nem mertem a rajzba sem kinyilvánitani a gondolataimat.Volt egy rővid idő mikor rajzolni se mertem pedig addig nagyon szerettem és egész ügyes is voltam a család felnőt tagjai szerint.Szerencsére ugy érzem nagyjából tul léptem rajta .Most 60 éves leszek de még mindig élénk az emlék
Ha szereted, akkor csináld. Ha más nem, magadnak. Ne hagyd, hogy más változtasson, ha úgy érzed, neked nem jó.
Én nem vagyok valami ügyes, de ha időm s kedvem van rá, rajzolok. Olyat ami tetszik és nem érdekel másnak tetszik-e, vagy jobb e nálam. Rajzolok mert élvezem.
Egyetértek Annie-val! Tetszik ez a hozzáállás! :)))
Rajztanár vagyok és nagyon szomorúan olvastam a bejegyzéseket. Nekem is voltak rossz tapasztalataim anno a 70-es években, alsó tagozatban, de felsőben már nagyon jó rajztanárom volt. Elhatároztam, hogy a gyerekek oktatásában ezeket a hibákat már nem fogom elkövetni. Mindenképpen fejleszteni kell a kreativitást és nagyon fontos, hogy dicsérjünk, ha lelkesen dolgozik, még akkor is, ha az alkotás nem világrengető. Biztosan hibázom én is, de senkit nem sértek meg soha egy negatív kritikával, inkább tapintatosan próbálom felhívni a figyelmet a kirívó hibákra. Persze, kamaszoknál ez nem mindig egyszerű.
Számomra viszont az az ijesztő, hogy a gyerekek már eleve úgy jönnek rajzórára, hogy közlik, ők nagyon ügyetlenek, mert ezt mondta nekik valaki (szülő: mert ő is ügyetlen volt, akkor a gyereke is az lesz majd, meg otthon nem lehet festeni, mert KOSZOS lesz az asztal; vagy óvónéni, mert mindig kiment a festék a vonalon stb.), nem szeretnek festeni, mert csak vízfestéket láttak még, és annak a színei összefolytak, a színes ceruzát utálják, mert nehéz vele nagy felületeket kiszínezni stb.
Az iskolában nehéz a rajztanárnak heti 45 percben!!!!!! csodát művelni – igen, igen, mert csak heti egy rajzóra van felső tagozaton, de figyelem, 8. osztályban már csak kéthetente van egy rajzóra!!!!
Mintha pont hátat fordítanánk annak a ténynek, hogy milyen fontos és lélekgyógyító a művészeti nevelés. Ez van ma Magyarországon, sajnos….
Láttam egy videót a facebookon, amiben egy levelet küldenek a kis Edison anyukájának. Az anya felolvassa a levelet a gyermekének. ” Az ön gyermeke zseni. Sajnos nem tudjuk biztosítani számára a neki megfelelő oktatást. Kérjük a továbbiakban ön tanítsa tovább. ” Az asszony eleget is tesz a feladatnak.
Amikor a nő meghal, az akkor már felnőtt Edison megtalálja az ominózus levelet. Elolvassa és rájön, hogy nem zseninek, hanem fogyatékosnak titulálták a volt iskolájában.
A videó alatti kommentekben sokan írták, hogy milyen szerencsés volt. Milyen nagyszerű anyukája volt.
Nos, én azt gondolom; minden gyermek lehet Edison, és minden szülő lehet nagyszerű.
Az oktatási rendszeren és a pedagógusok hozzá állásán nem tudunk változtatni. Azt viszont mi döntjük el, hogy mivel töltjük a szabadidőnket, és hogyan viszonyulunk a gyerekeinkhez.
Senki sem gátol meg abban, hogy itthon leüljek festeni, rajzolni, gyöngyöt fűzni… a gyermekemmel.
Sokszor iskolából haza felé jövet, útba ejtjük a papír boltot, mert mindig kell neki valami a következő kis projektéhez.
Szidhatjuk a túlterhelt, kimerült tanárokat, a rossz oktatási rendszert. Azonban az igazság az, hogy ha támogatjuk, ösztönözzük a gyerekeinket a kreativitásuk fejlesztésre. Megtanítjuk, hogy kezeljék a negatív kritikát, a lehúzó piszkálódásokat. Akkor nem számít milyen rossz tanára van, úgy is szárnyalni fog.
Szia!
Érdekes volt soraidat olvasni. Visszajöttek az egykori emlékek és utált rajtanárom! Mára fél évszázados lettem, de álmaimban még mindig előjönnek a válogatott megalázások, s nem másért, mert tudtam rajzolni. Egyszer hallottam, mindösszesen 10 évesen, hogy „Koszos földtúró lesz, másra nem hívatott, majd én teszek róla”..
Szumma-szummárom 20 évig teljesen elfelejtettem a rajzot és művészetet, míg egy újabb sérelem dacot váltott ki belőlem, és elkezdtem autódidaktaként rajzolni, majd festeni, főleg magamnak. Azóta 7 év telt el, s számos kiállításon vagyok túl és díjak sorát zsebeltem be. Az idei évben heted magammal képviseltem Magyarországot nemzetközi művészeti kiállításon Brightonban. Két galéria is foglalkoztat és többen is érdeklődnek munkáim iránt, de nem akarok babérokra törni…
Ezeket félretéve viszont, megélhetésként sem szeretném művelni. Az ok egyszerű, látom a tehetségeket porba alázva, elnyomva, küszködő életet élve. Napjainkban a tehetséget kapcsolatokban mérik. Az az ember, aki mögött befolyás áll, lehet bármilyen sutakezü, nyert ügye van.
Másik probléma ott van, hogy adják a lovat azok alá, akik középszerűek vagy alatta teljesítenek és elhitetik velük, hogy tehetségesek. …csak, körűl kell nézni a világhálón, hömpölyögnek a tehetségtelenek tömegei. Persze, hogy elvesznek ebben az üstben a tehetségek. Egy mezei tanár sokat nem tehet ebben a világban, bármennyire is elhívatott. Azt is elismerem, hogy pár csillag megszületik, és ragyog, de előbb vagy utóbb termék lesz. Mindannyian azok vagyunk. …s ezt el kell fogadni!
Tisztelettel:
Szakter Judit