Frida Kahlo
A művészettörténet híres autodidakta alkotói – 4. rész

Végre itt a sorozat első női autodidakta festője, a XX. század talán legmeghatározóbb női művésze: Frida Kahlo. Az ő elszántsága, kitartása, egyedi művészete példa minden ma élő fiatal és idősebb alkotónak.

Frida tehetségét német származású, fotográfus édesapja fedezte fel még kiskorában, aki nem csak, hogy fotográfiára tanította lányát, de egy grafikus barátját is elhívta segíteni a lány művészetoktatásában. Tehetségének köszönhetően, nem sokkal ezután már fizetett grafikusgyakornoki munkalehetőséget kapott, de ő inkább az orvosi iskolát választotta.

Sajnálatos módon gyakornoksága és tanulmányai is tragikus véget értek 18 évesen elszenvedett balesete miatt, ami kisebb-nagyobb kihagyásokkal élete végéig ágyhoz kötötte. A lábadozás ideje alatt viszont művészeti képességei felerősödtek, megállás nélkül ontotta magából a művészeti produktumokat. Ez az édesanyja által készített speciális festőállványnak volt köszönhető, amit fekvő testhelyzetben is tudott használni. Az ágya mellé állított tükör, amiben láthatta magát festés közben, rövidesen megihlette és kezdetét vette híres önarckép korszaka, ami során saját testét és anatómiáját vizsgálta és jelenítette meg.

Ahogy saját stílusa kibontakozott, Frida a hagyományos grafika technikájától egyre messzebb sodródott és olyan egyéni képi világot hozott létre, ami önkifejezése elsődleges eszközévé vált. Hatalmas hatással volt még rá többek közt a nála húsz évvel idősebb, már akkor elismert festőmesterrel, Diego Riverával kötött házassága.

A férfi művészeti befolyása ellenére Frida gyorsan megtalálta saját hangját. Képein a modern világ tárgyai mellett a mexikói szimbólumvilág is megjelenik, ami nemzeti identitása megismerésének bizonyítéka. Innen eredeztethetők az önarcképein és portréin megjelenő színpompás virágok és növénykompozíciók, melyek hangulata egyedi öltözködési stílusában is tetten érhető. Emellett tudvalevő, hogy számára a művészet önterápiás eszközként is funkcionált, mivel Diego Riverával három gyermekét veszítette el még magzatként, így végül képtelen volt anyai minőségben kiteljesedni. Az ezzel járó traumát festményei segítségével dolgozta fel, amik megrázó és érzékeny képi bizonyítékai testi és lelki szenvedéseinek, amiken keresztülment.

“Azért festem magamat, mert oly gyakran vagyok egyedül, s magamat ismerem a legjobban.”
(Frida Kahlo)

Válogatás Frida Kahlo képeiből:

“A két Frida” (1939)

“Henry Ford Hospital” (1932)

“Én és a papagájaim” (1941)

“Önarckép dr Farill portréjával” (1951)

“Csendélet papagájjal és gyümölccsel” (1951)

“A szenvedély az a híd, amely eljuttat a fájdalomtól a változásig.”
(Frida Kahlo)

Frida Kahlo életéről már korábban is írtam a “Híres festőművésznők” sorozatban. Itt tudod elolvasni azt a blogbejegyzést is >> Híres festőművésznők 3. rész

Az autodidakta sorozat 5. (utolsó) része is hamarosan érkezik, szintén egy női művésszel!
A korábbi részeket a nevekre kattintva tudod elérni:
1. rész: GUSTAVE COURBET
2. rész: HENRI ROUSSEAU
3. rész: VINCENT VAN GOGH

Tetszett ez a bejegyzés? Kérlek, hogy oszd meg a Facebookon! Köszönöm, ezzel sokat segítesz nekem :)

Hozzászólás a(z) Jankovics Istvánné bejegyzéshez Kilépés a válaszból

6 hozzászólás a(z) “Frida Kahlo
A művészettörténet híres autodidakta alkotói – 4. rész
” bejegyzéshez
  1. AvatarEgervári Krisztina

    Kedves Zsófi!

    Nagyon szeretem ezeket az inspirálo történeteket. Egy kilenc évvel ezelőtt elszenvedett stroke következtében megváltozott az életem és a lényem. Felerősödött a kreatív oldalam, és nem véletlen, hogy egyszer szembe jöttek velem a mini tanfolyamaid. Boldog ember vagyok, mert sikerült megtalálnom a jót ebben a helyzetben. Köszönöm a történetet.

    Válasz
  2. AvatarNàsz Màrtonné

    Nagyon tetszett a Frida Kahlo élettörténete, tanulsàgos volt szàmomra, hogy a művészet szeretete milyen csodàra képes. Az ember képes arra, hogy teljes életet éljen a művészet mivelése közepette, bàrmilyen körülmények közt is él. Köszöm , hogy megismerhettem àltalad. Üdv. Méry

    Válasz
  3. AvatarJankovics Istvánné

    Megható, érdekes és elgondoztató élettörténet, köszönjük szépen az írást!
    Kati Jankovicsné

    Válasz
  4. AvatarNagy Ilona

    Szeretem Van Gogh képeit a társadalom azon képviselőit akik nem értékelik a tehetségeket és rendkivül igazságtalanul viseltetnek irántuk ,ugye nem ő az egyetlen aki mérhetetlen nyomorban élve alkotott.Sajnos nem sokat változott a világ tegyünk hozzá egy kis jót mi is.Jó lenne ha a tehetségeket felkarolná kora kellő elismeréssel.Nagyon jó ZSÓFI ez a sorozat mert igy elő veszem a könyvemet és elolvasom amit róluk lehet és ez nagyon jóóó!

    Válasz
  5. AvatarSzerényi Lászlóné

    Kedves Zsófia!
    Először is, névnapod alkalmából isten éltessen sokáig egészségben boldogságban!
    Ami Yoko Onot illeti, számomra nem jelent semmit ezzel a tevékenységével, amit ő művészetnek nevez.
    Csodálni egyetlen munkáját sem tudom, talán a bátorságát de inkább sajnálni lehet, hogy ki meri állítani a hóbortjait. Nyilván egy szűkebb közönség, még rajonghat is érte, akik eltérnek a normális művészetpártolóktól de kérdés, kinek hol kezdődik vagy ér véget ez a határ ?
    Üdvözlettel és szeretettel,Piroska

    Válasz