Túljutni a rossz élményeken és kudarcokon

Pár hónapja írtam egy blogbejegyzést a következő címmel: Számodra mi a legnagyobb akadály? Természetesen az alkotás témájára fókuszálva… Rengeteg válasz érkezett, aminek a feldolgozása még most is tart nálam, és azon vagyok, hogy segítő szándékú bejegyzéseket, tanácsokat adjak azoknak, akik hasonló cipőben járnak.

A korábbi blogbejegyzést az alkotás akadályairól itt találod >>

Egy válaszlevél nagyon megfogott, és azt hiszem, sokan vannak még ugyanígy, csak talán nehezen fogalmazzák meg önmaguknak is, hogy ez a probléma. Az egyik kedves olvasóm, Éva leveléből idézek:

Hogy mi a legnagyobb akadály? Önmagam. Valahogy nem jön ihlet, csak elképzeléseim vannak…. messze a tettektől.

Egyszer befizettem egy festő kurzusra (pár órás, csak 1 festményt festettünk), de nagyon rosszul éreztem magam. Mindenki tudta, hogy mit kell csinálni, csak én nem. Gyorsak és ügyesek voltak… igaz, valamennyien fiatalabbak voltak nálam. Szóval, kellemetlenül éreztem magam, a festmény sem sikerült, ráadásul, alig bírtam befejezni, mert lejárt az idő.

Azóta valahogy nincs kedvem nekiállni.

Kicsit Te is magadra ismersz a fenti sorokat olvasva?

Lehet, hogy sokan átélnek hasonló kudarcokat, de mivel különbözőek vagyunk, különbözőképpen reagálunk. Van, akinek ez teljesen elveszik a kedvét, és van olyan is, akinek ez meg sem kottyan, bátran próbálkozik tovább, kipróbál más tanfolyamot, más technikát stb.

Én most főként azoknak szeretnék tanácsot adni, akik ilyenkor nagyon elkeserednek, elkedvetlenednek, és úgy érzik, ez az egész alkotás dolog nem az ő asztaluk, nem nekik való…

Én is tudom, milyen érzés az, amikor pl. egy rajztanfolyamon ülve rettenetesen feszélyez a többiek jelenléte. Átéltem ezt gyerekként, amikor véletlenül csöppentem egy olyan csoportba, ahol mindenki sokkal idősebb volt nálam, és egy drapériát kellett rajzolni, szénnel. Folyton azt lestem, mit rajzol a mellettem ülő nagylány, és ideges voltam, amikor arra sétált a tanár. Próbált segíteni, de nem igazán értettem, valószínűleg még túl kicsi voltam ehhez a feladathoz. Bőven elég lett volna, ha “csak” a fantáziám alapján rajzolok és festek. De ez a kudarcélmény valahogy megmaradt bennem.

Szóval első lépésként szerintem érdemes nyugtázni magadban, hogy nem vagy egyedül ezzel a problémáddal, sokan átélnek hasonlót gyerekként vagy felnőttként!
Az is normális, hogy egy időre elveszi a kedvedet az alkotástól egy ilyen kudarcélmény. De ha ott motoszkál benned, hogy mégiscsak szükséged van az alkotásra, a kreatív önkifejezésre, akkor próbálj meg újra teret adni neki!

4 tanácsot fogalmaztam meg azzal kapcsolatban, hogy hogyan juss túl az alkotással kapcsolatos rossz élményeken, kudarcokon:

1. Egyszerűségre törekedj!

Amikor már hónapok, esetleg évek teltek el, hogy nem alkottál egy kudarcélményt követően, akkor mindenképp valami egyszerű alkotnivalóval kezdj (ne portréval, ne tájképpel, ne másolással!) Például: körzővel rajzolj egy kört az akvarell papírra, vizezd be nedves ecsettel a lapot csak a körvonalon belül, majd vízfestékkel (akvarell festékkel) spontán vigyél fel foltokat a körbe, és élvezd, ahogy keverednek a színek. A kör formában való alkotás érdekes módon elégedettséggel, a teljesség érzésével tölti el az embert, valószínűleg azért, mert a kör egy igazán tökéletes forma! Próbáld ki, akár egymás után többféle verzióban:

2. Vigyél játékosságot az alkotásba!

Amikor hosszú ideig nem alkottál, és ott ülsz az üres papír vagy vászon fölött, NE legyenek nagy terveid! Tudom, ezt nehéz elengedni, de próbálj meg úgy tekinteni erre a feladatra, hogy ennek nincs tétje. Ez csak egy játék. Akár megpróbálhatod felidézni, miket szerettél rajzolni gyerekként, és kezdd azzal, hogy megrajzolod a házat, ahol gyerekként éltél, pont úgy, mint egy gyerek. Nem lesz belőle műalkotás, de gyakorlod azt az érzést, hogy hogyan lehet az alkotást lazábban venni, játéknak felfogni.

3. Alkoss magadnak, szeretettel!

Alkotás közben sokszor ott motoszkálhat benned az a gondolat, hogy “mit szólnak majd hozzá mások?” Ezt is most félre kell söpörni! Nem fogják osztályozni, nem kapsz rá se piros, se fekete pontot, és nem kell megmutatni senkinek, ez csak a tiéd lesz. Persze tudom, itt lép be az, hogy önmagadnak is meg akarsz felelni, ezen a legnehezebb túllépni.

Ehhez adnék most egy tippet: próbáld meg, hogy ezúttal nem azért alkotsz, hogy másoknak vagy önmagadnak bizonyíts valamit, hanem hogy megajándékozd magad. Tudom, elsőre furcsán hangozhat, de maga az érzés, amivel nekiállsz az alkotásnak, elcsendesítheti benned ezt a belső kritikus énedet. Ha megpróbálsz szeretettel festeni magadnak valamit, talán jobban ráérzel majd az örömteli alkotásra. Ez lehet egy egészen egyszerű kis dolog, egy könyvjelző például, amit utána csak Te használsz. Azért hozok ilyen példát, mert van aki azért nem teszi ki otthon a falra a képeit, mert fél attól, mit szólnak a családtagok vagy a vendégek. Egy könyvjelző pedig csak a tiéd, és nem baj, ha nem tökéletes!

4. Légy elnéző magaddal!

Nagyon fontos, hogy ha valami nem sikerül elsőre, ne ostorozd magad, ne keseredj el! Próbáld meg az alkotást úgy beleépíteni a hétköznapokba, hogy az ne igényeljen túl nagy rákészülést, és ne akarj minden alkalommal mesterművet alkotni!

Legyen egy kis vázlatfüzeteted, amit ott tarthatsz az éjjeliszekrényen, a konyhaasztalon, stb. és amikor egy kis időd van, rajzolsz bele, akár csak motívumokat vagy egyszerű formákat. Ne keríts olyan nagy feneket az alkotásnak :) és meglátod, ezzel begyakorlod azt, hogyan legyél lazább, spontánabb és elnézőbb magaddal.

Mert ha sokszor alkotsz csak azért, hogy vonalakkal, színekkel kifejezd a gondolataidat, akkor nem fog annyira zavarni az sem, ha valami nem úgy sikerül, ahogy eltervezted. Egyre inkább háttérbe szorul majd ez az érzés, és előtérbe kerül az, hogy önfeledten alkotsz, tét nélkül.

Remélem, hogy hasznosítani tudod a fenti tanácsaimat!
Írd meg, ha Te is magadra ismertél a rossz élményekről, kudarcokról olvasva!
Köszönöm, ha megosztod a gondolataidat a témával kapcsolatban!

Követed az emailes inspirációimat és a videós leckéket?
Ha még nem, akkor itt tudsz jelentkezni »
Tavaszi Élménykurzus
Művésznapló

Kérlek, hogy írd meg a véleményed a bejegyzésről!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


8 hozzászólás “Túljutni a rossz élményeken és kudarcokon”

  1. Csikós Zsuzsanna szerint:

    Nem csak kudarcélményekről van szó. Itt volt a nyár ezzel a nagy meleggel, annyi mással kellett foglalkozni. Utazás, vendégek, befőzés. Sokszor elterveztem a rajolást, festést, de sajnos csak terv maradt. Pedig már nagyon hiányzik. Talán most, hogy jön az ősz, kicsit nyugalmasabb idő jön, és végre jut idő az alkotásra is.

  2. Kargel Gézáné szerint:

    Kedves Zsófia! nagyon köszönöm a tényleg hasznos tanácsokat, mert nagy szeretettel és lendülettel kezdtem neki azoknak az első képeknek, amiket Te általad festve próbálgattam. Tudtam, hogy nem vagyok egy nagy festő, és nem is keseredtem el, csak mindíg idő hiánnyal küszködöm. És hogy ilyen apróságokkal is lehet kezdeni, amit most írtál, nagyon feldobott és megpróbálom így rávezetni magam, hogy lehet énidőm is. Mégegyszer köszönöm szeretettel Zsuzsa

  3. Lévayné Kántor Erzsébet Anna szerint:

    Áldás Békesség!
    Most olvastam írásodat, és tanácsaidat. Érdekes volt olvasni, hogy csupa olyan dolgot ajánlasz, amiket én szívesen teszek. Apró kis fecnik, könyvjelzők. Élvezem és tetszik.
    Nálam épp az amit nehéz átlépni, hogy bátran bevállaljak egy nagyobb felületet. Pont azért, mert nagyon gyerekes, fejletlen az ábrázolókészségem. Vagy az önbizalmam gyerekesen alacsony volta?
    Lényeg, hogy a nagy felület mondjuk így mumus, visszatart.

    Épp úgy, mint az evésnél. Ha tele pakolják a tányéromat, már hozzáfogni sincs kedvem. Elmegy még a meglévő étvágyam is tőle. Mert úgy neveltek? Arra tanítottak, hogy csak annyit szedj, amit meg is tudsz enni. Ne maradjon semmi sem a tányéron.
    Viszont, ha keveset szedek, és azt mondják, annyit repetázhatsz, amennyit akarsz, akkor bátran nekifogok az evésnek. És esetleg, még repetázok is. Habár az ritkán fordul elő.

  4. Molnár Józsefné szerint:

    Kedves Zsófi!
    Köszönöm inspiráló tanácsaidat, mindent megpróbálok, hogy valamiképpen visszatérjek a festészet világába. Amióta a fiam meghalt (ez év január) alig festettem. Szinte naponta elhatározom, hogy na most, a téma is meglenne és mégsem tudok igazán hozzáfogni, a gondolataim nem tudom kordában tartani. Próbáltam zene mellett, de a sírás fojtogat. Ezért a szabadidőmben inkább olvasok vagy rejtvényt fejtek. Mindenesetre igyekszem, hogy ne mindig a fájó emlékek törjenek utat. Ez a tanácsod is egy kapaszkodó a részemre.
    Köszönöm: Anna

  5. Csetreki Eszter szerint:

    Kedves Zsófi, úgy örülök, hogy ezt leírtad! Köszönöm. A belső kételyek eloszlatásában segítség az írásod. És megnyugvás is, hogy nem vagyok egyedül, más is küzd. Szeretem a képeidet és az írásaidat is. És kívánok sikereket Neked! Eszter

  6. dr. Ngy Attila Lászlóné szerint:

    szia Zsófi!
    KÖSZÖNÖM A TANÁCSAIDAT!
    VALÓBAN IGAZ, HOGY AZ EMBERT A VÁLTOZÁSRA CSAK SAJÁT MAGA KÉPES RÁVENNI. A SAJÁT GONDOLKOZÁSUNKAT KELL ELKÜLDENI EGY generál-nagyjavításra.
    Örömmel olvasom a leveleidet. Sok gondolat kavarog a fejemben, teljes a zűrzavar bennem. De megfogadom azt a tanácsodat, hogy egy kis noteszbe leírom a gondolataimat vagy rajzolom az elképzelésemet. Aztán meglátom…

  7. Ilona szerint:

    Kedves Zsófia,köszönöm az inspiráló szavak. Én is ebben a kedvetlen helyzetben vagyok. Várom a segítségét. Köszönöm Ilona

  8. enikő szerint:

    Kedves Zsófia!

    Sokat segítettél ezzel az írásoddal… mivel én is a fentebb írtak miatt „halogatom a kezdést”, u.a. a tanfolyamot már megvettem, most úgy érzem el is tudom kezdeni.

    Nagyon köszönöm a gondolatok megosztását.

    Gyakorlatias nagyon, és segítőkész az aki Te Vagy!!

    Ölellek, szeretettel,
    Enikő